India „határon átnyúló terrorizmussal” vádolja Pakisztánt, mert Újdelhi szerint Iszlámábád támogatja azokat a muzulmán fegyveres csoportokat, amelyek Kasmír elszakítására törekszenek. Éppen Powell pakisztáni látogatása idején vívtak a két ország haderői tűzpárbajt a közös határon.
Powell azért is hangsúlyozta az Egyesült Államok és India együttműködését a terrorizmus ellen, mert az újdelhi kormányt aggasztja az Afganisztán elleni amerikai ellencsapás révén erősödő amerikai– pakisztáni együttműködés. A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy mivel a kasmíri kérdés igen fontos helyet foglal el a két ország viszonyában, ezt párbeszéd útján, az erőszak mellőzésével nekik kell rendezniük. A vele közös sajtókonferencián megjelenő indiai külügyminiszter előtt hangsúlyozta: „Országaink természetes szövetségesek, két nagy demokrácia, amelyek közös értékekben hisznek.”
Az Újdelhiben tartózkodó amerikai külügyminiszter, Colin Powell és Lal Krisna Advani indiai belügyminiszter tegnap jogsegélyegyezményt kötött a terrorizmusellenes nemzetközi összefogás jegyében. Az egyezmény előirányozza a terroristahálózatokról szerzett titkos információk cseréjét, és megkönnyíti az elfogott bűnözők kiadatását – jelentette a Star News indiai televízió.
Powell találkozott Atal Betari Vadzspaji indiai kormányfővel is, akit washingtoni látogatásra hívott meg. Ezt követően az amerikai külügyminiszter Sanghajba utazott, hogy részt vegyen az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tanácskozásán.
*
Destabilizálódhat Közép-Ázsia. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára attól tart, hogy az afganisztáni válság destabilizálhatja Pakisztánt, Indiát, Iránt és a közép-ázsiai köztársaságokat. „A válság szétterjedése beláthatatlan következményekkel járna, ahhoz képest a balkáni vagy a kongói helyzet megoldása már gyerekjátéknak tűnne” – mondta a világszervezet vezető tisztségviselője New Yorkban, a Biztonsági Tanács ülésén, amelyen a 15 tagállam képviselői az ENSZ jövendő afganisztáni szerepéről tanácskoztak. Az ENSZ afganisztáni megbízottja a résztvevők lelkére kötötte: kétszer is gondolják meg, akarnak-e majd a későbbiekben ENSZ-békefenntartókat küldeni Afganisztánba.
Különös ellentmondásra bukkantak Giorgio Armani végrendeletében
