Pozsony elégedett

Tudósítónktól
2001. 10. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák külügyminisztérium nyilatkozatban üdvözölte a velencei bizottság állásfoglalását a magyar státustörvénnyel kapcsolatban, mert „az teljes mértékben tükrözi a szlovák fél által eddig is hangoztatott véleményt”.
A szlovák külügyminisztérium arra számít, hogy a velencei bizottság állásfoglalása alapján új tárgyalási kör indulhat el Budapest és Pozsony között, egyszersmind abban bízik, hogy konstruktív megoldás születik a két ország között ebben a kérdésben, amely jelenleg negatívan hat az egyébként jó, kétoldalú kapcsolatokra. A szlovák külügyminisztérium már korábban jelezte: nem kíván politikai színezetű vitát folytatni a státustörvényről, sem megakadályozni a hatálybalépést – kizárólag szakmai kérdéseket akar tisztázni, s javaslata szerint november első felében találkozhatna a két kormány szakértői csoportja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.