Világszerte fokozódik a bioterrorizmus miatti aggodalom: az Egyesült Államokban Floridában, Nevadában és New Yorkban mutattak ki fertőzött személyekben, illetve gyanús postai küldeményben lépfene-baktériumokat. Kazahsztánban anthraxspórákat találtak, Olaszországban elővigyázatosságból öt személyt szállítottak kórházba.
Kabulban tegnap este ismét megszólaltak a tálib légvédelmi ütegek, jelezve a tálibok elleni újabb légicsapást. Az amerikai és angol erők a nyolcadik éjszaka indítottak támadást. A Reuters értesülése szerint legalább négy harci gép repült el az afgán főváros fölött, és bombákat dobott le a Kabultól északra húzódó frontvonalra, ahol a tálibok és az ellenzéki Északi Szövetség erői állnak szemben egymással.
„Nem tárgyalunk, nem alkudozunk” – reagált tegnap Ari Fleischer fehér házi szóvivő arra a tálib ajánlatra, amely szerint ha az amerikaiak bizonyítékkal szolgálnának Oszama bin Laden bűnösségét illetően, valamint felhagynának az Afganisztán elleni légicsapásokkal, akkor ők hajlandók lennének a felelősségre vonási eljárás lefolytatása céljából kiadni Oszama bin Ladent olyan harmadik országnak, amely nem áll az Egyesült Államok befolyása alatt.
Fleischer – előtte pedig a fehér házi szóvivői iroda egyik beosztottja, Anne Womack – elutasította a tálib ajánlatot. Bush is reagált a tálib javaslatra. – Nem tárgyalunk velük – jelentette ki az amerikai elnök.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
