Röviden

Varga Mihály Kanadában tárgyalt Jim Peterson, Kanada pénzügyminisztériumi államtitkára támogatásáról biztosította Magyarországot abban a kérdésben, hogy hazánk kerüljön le arról a listáról, amely a pénzmosás elleni harcban a nem együttműködő országokat tartalmazza – nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály pénzügyminiszter hétvégi, kanadai útja után. A miniszter egyebek mellett a pénzmosás elleni intézkedési csomagról, illetve a világgazdaság fejlődési kilátásairól tárgyalt Jim Petersonnal. (MTI) Javításra szorul a Gripen-szerződés A magyar kormány több ponton szeretné javítani a megállapodás feltételeit a Gripeneket bérbe adó svéd céggel – ismerte el az RTL Klub Híradójának Matolcsy György gazdasági miniszter. Szeretnék a beruházási arányt felfelé módosítani, és sok részkérdésben kell még megállapodni. Azt azonban cáfolta, hogy lelassultak volna a tárgyalások a svéd–brit Gripen vadászrepülőgépek bérletével kapcsolatban. Egyes hírek szerint a svédek a beruházásnak csak a 70 százalékát kívánják ellentételezni, ám a miniszter úgy tudja, hogy a svéd fél tartja magát ahhoz a korábbi megállapodáshoz, amelyben 105 százalékos ellentételezést vállalt. Ez azt jelentené, hogy több 100 millió dollár értékben vásárolnának magyar árukat, illetve fektetnének be Magyarországon. (MN)

2001. 10. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.