Röviden

Munkatársunktól
2001. 10. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rehabilitációs munkaajánlatok
FŐVÁROS. Állásbörzét és kiállítást tartanak ma a Petőfi Csarnokban a Fővárosi Munkaügyi Központ szervezésében. A reggel 9 órától délután 18 óráig nyitva tartó rendezvényre az ország egész területéről várják az egészségügyi gondokkal küszködő álláskeresőket és segítőiket. Eddig 35 munkáltató jelezte részvételét. Többnyire betanított munkára keresnek jelentkezőket, de az utóbbi időben nyomdai, varrodai, műszerész szakmunkára, valamint adminisztrátori, ügyintézői, könyvelői és számítógépes szellemi foglalkozásokra is megnőtt a kereslet. Ebben az évben már diplomásokat is keresnek a munkáltatók. Elképzelhető, hogy megváltozott munkaképességű pedagógus, pszichológus vagy szoftverfejlesztő is álláshoz juthat a börzén. (H. Gy.)

Díszpolgárok
Belváros. Díszpolgári címet adományozott az V. kerületi önkormányzat Vujicsics Sztoján írónak, irodalomtörténésznek és Ascher Tamás rendezőnek. Posztumusz díszpolgári címmel tüntették ki Kardos G. György írót. A kitüntetéseket tegnap adták át az érintetteknek. Ugyancsak tegnap díjazta a kerület azokat, akik az Érdemkeresztet, illetve a Közszolgálati Érdemérem arany, ezüst és bronz fokozatát kapták meg az önkormányzattól. (G. K.)

Pályázat gyermekeknek
ÚJPEST. Vers-, novella- és meseíró-pályázatot hirdet gyermekeknek a Sirály Újság, az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház folyóirata. Elsősorban a téli ünnepekkel kapcsolatos élmények, gondolatok megírását várják a gyerekektől. A pályázatra rajzokkal, festményekkel is jelentkezhetnek a kicsik. A legjobb írások megjelennek majd a Sirály Újságban, a rajzokat pedig a Gyermek Galériában állítják ki. A rajzokat és írásokat az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házba (István út 17–19.) kérik beküldeni december 6-ig. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.