Somogy megye agrárhivatalában már nem töltenek ki adatlapot azokról a földfelajánlásokról, amelyeken belterületi ingatlanrész vagy például gyümölcsös szerepel. A szigorítás a szakemberek szerint várható volt, miután a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) már a hónap elején meghatározta az állami földfelvásárlások prioritásait. A rendeletben az is szerepel, hogy a felvásárlásokról a hivatalok helyben döntenek majd.
Varga Gábor, a Somogy megyei agrárhivatal helyettes vezetője úgy tájékoztatta lapunkat, hogy eddig 202 földfelajánló jelentkezett náluk, összesen 442 hektárnyi földet kínálva megvételre. Közülük viszont eddig csak egyetlenegy területről gyanítják, hogy zsebszerződéssel kelt el.
– Mára csak olyan földeket készítünk elő állami megvételre, amelyekről információink szerint feltételezhető, hogy zsebszerződéses, vagy amelyek osztatlan közös tulajdonban vannak. Ez utóbbiak közül nagyobb az esélyük a felvásárlásra azoknak, amelyeknek tíznél kevesebb tulajdonosuk van, s a tulajdonosok többsége hajlandó megválni földjétől. Szintén előnyösebb helyzetbe kerültek azok, akik olyan szántóföldet ajánlanak fel, amelynek értéke húsz aranykoronánál magasabb, területe pedig meghaladja az egy hektárt. Mint megtudtuk, a szigorítás után a Somogyból felajánlott földeknek nagyjából kétharmada számíthat a felvásárlásra. Ennek pedig egyötöde – minden valószínűség szerint – el is kel majd.
Vas megyében eddig nem szigorították a felajánlások regisztrálását. Ez részben annak is köszönhető, hogy a szaktárca irányadó rendelkezése viszonylag későn érkezett meg – állította Nikl János, Vas megye főfalugazdásza. A felajánlott föld adatainak felvétele után, a falugazdász a megyei földhivatalokkal egyeztet. Ha eltérést talál, a helyszínen ellenőrzi a területet, majd a jogászokhoz továbbítja az ügyet. Osztatlan közös tulajdonban lévő föld esetén sokszor még azt is ki kell „bogozni”, hogy kik a felajánló tulajdonostársai. A főfalugazdász szerint a Vas megyéből beérkezett 150-200 földfelajánlás az előbbi sorban még csak a harmadik lépésnél tart. Ezért azt sem igen tudják, milyen értékű területeket kínáltak fel megvásárlásra a tulajdonosok.
– Reméljük, a minisztérium az eddiginél pontosabban is megfogalmazza majd az állami földfelvásárlás kritériumait – közölte Nagy Endre, a Győr-Moson-Sopron megyei agrárhivatal vezetője, aki szerint a szigorítások jogosak, hiszen az államnak mint tulajdonosnak művelési kötelezettsége is lesz a megvásárolt földeken. Nagy Endre szerint – noha az állami földfelvásárlást minden hivatalban kiemelten kezelik – az eljárás összetettsége miatt idén már kevés tulajdonossal köthetnek adásvételi szerződést a hivatalok.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
