Igaz, hogy a svájci kormány már két ezstendeje, még 1999-ben, a szerbiai NATO-támadást követően elrendelte Szlobodan Milosevics volt jugoszláv diktáror, illetve a hozzá közel álló szerb személyek ottani bankszámláinak befagyasztását, de ez idáig a svájci igazságügyi tárcához erre vonatkozó igény nem érkezett.
Most viszont, miután egy zürichi és egy kisvárosi bankban négy belgrádi, nagy értékű betétről kiderült, hogy Milosevics idejében a szerb diktátor bizalmasai és az ottani politika fontos tisztségviselői votak azok, akik a bankszámlákat megnyitották, a minisztériumban azonnal megszületett a döntés: elrendelték mesés értékű számlájuk befagyasztását.
Eközben Belgrádból várják a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a Szerbiából nyilvánvalóan kimenekített 45 millió franknyi takarékbetét eredete milyen mértékben fűződik a hágai bíróság elé került diktátor hatalma idején történt gazdasági bűncselekményekhez.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
