A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jó helyezése annál inkább figyelemre méltó, mivel a statisztikai fogalmak és besorolások nagy részét módosítani kellett annak érdekében, hogy illeszkedni tudjon a merőben új rendszerekhez, és az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozási törekvésekhez – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Ivan P. Fellegi, a kanadai statisztikai hivatal elnöke.
Mellár Tamás, a KSH elnöke elmondta: a következő öt-hat éves időszakban szeretnék a hivatalt felzárkóztatni az EU és a világ élvonalában lévő intézményeihez.
Ivan P. Fellegi elmondta: a KSH hiteles és szakszerű intézmény, de átláthatóbbnak kell lennie. A magyar statisztikai hivatal politikamentes, tárgyilagos, képzett és tájékozott személyi állománnyal rendelkezik. Ugyanakkor a külvilág szerint a KSH hajlamos az adatok „árnyalására”. A vizsgálat negatív tényezőként említette a vezetők kinevezésének módját. Mint mondta: a törvény előírása szerint a miniszterelnök jelöli ki a hivatal elnökét és helyettesét. A kanadai statisztikai hivatal javaslata szerint a kinevezést megelőzően a MTA tudományos bizottságának kellene a jelöltek listáját összeállítania. Az átvilágítás során a kanadai szakemberek úgy értékelték, hogy a hivatal közléseiben túl sok a táblázat és kevés a megállapítás. Véleményük szerint a KSH túlságosan hierarchikus, a hatékony kommunikáció útjában erős gátak állnak. Közölte: a negatív tényezők kiküszöbölése érdekében öt ajánlás-csomagot fogalmaztak meg: az intézményi rendszer, a külső hitelesség, az erőforrás-gazdálkodás, a szervezeti felépítés és egyes lényegi programok vonatkozásában.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
