Számlagyár: ügyészi vétó

Helyt adott a Fővárosi Főügyészség a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. panaszának, amelynek alapján az adónyomozóknak vissza kell adniuk a részvénytársaság lefoglalt könyvelését – értesült lapunk.

Villányi Károly
2001. 10. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntés értelmében a TNS Modus szintén visszakapja pénzügyi iratait, annak ellenére, hogy – a Betonúttal ellentétben – a közvélemény-kutatással foglalkozó cég ezt nem is kérte. Ismert: az MSZP-hez családi kapcsolatain keresztül szorosan kötődő Holánszky Péter, a vecsési számlagyár néven elhíresült, hat és fél milliárdos maffiajellegű bűncselekmény-sorozat központi figurája irányította a fantomcégcsoport működését. Az ügyészség határozata a korábban nyomtalanul eltűnt Holánszky elfogásáig lényegében megtiltotta, hogy az adónyomozók további házkutatásokat tartsanak az ügyben a fiktív számlákat befogadó cégeknél. Burillák Attila APEH szóvivőnek nincs tudomása arról, hogy ilyen határozat született volna, egyben emlékeztetett arra: a két házkutatás során körülbelül százmillió forint értékű fiktív számlát találtak az adónyomozók. Emiatt is elképzelhetetlennek tartja, hogy a Fővárosi Főügyészség így döntött volna. Borbély Zoltán, az ügyészség szóvivője mára ígért tájékoztatást.
Az adónyomozók gyanúja szerint Holánszky Péter, Holánszky Béla vecsési önkormányzati szocialista képviselő fia volt a központi szereplője a közvélemény előtt vecsési számlagyárként megismert maffiajellegű bűnténynek. A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról, hogy a 6,5 milliárd forintos adócsalási ügy több szálon kötődik a Magyar Szocialista Párthoz. Balázsi Tamás volt vecsési MSZP-elnököt augusztusban – az ügy gyanúsítottjaként – előzetes letartóztatásba helyezték. A botrány kipattanásáig a párt választmányában is helyet foglaló Balázsi tagja a Holánszky családnak, hiszen ő Holánszky Péter testvérét vette feleségül.
Információink szerint az éjszakai életben otthonosan mozgó Holánszky Pétert az adónyomozók nem találták meg, a rendőrség is másfél éve keresi.
Az úgynevezett számlagyárat 1997-ben hozták létre, s segítségével jogosulatlan áfaösszegekre tettek szert. Az eset szálai az MSZP Köztársaság téri székházához is elvezettek, ahol a nyomozás során fiktív számlákat foglaltak le az APEH munkatársai. Ezeket ugyanaz az Elit Kontakt Kft. „állította ki”, mint annak a csaknem százmillió forintnyi valótlan számlának egy részét, amelyekre a hónapban a TNS Modus közvélemény-kutató cégnél bukkantak az adónyomozók. Az eljárásban a Betonút Rt.-nél is találtak gyanús számlát. A cég az előző kormányzat alatt az M3-as építésében is részt vett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.