Összesen 49 ezren adtak be diákhitel-igénylési lapot a múlt hét végéig a postahivatalokban, amelyek eddig közel 80 ezer igénylési csomagot adtak el – tájékoztatta lapunkat Őri András, a Diákhitel Központ Rt. (DHK) kommunikációs igazgatója. Tegnaptól 33 466 hallgató már hozzáférhet az első kéthavi hiteléhez.
A DHK – története során először – 1 351 028 000 forintot utalt át a hiteleket folyósító Postabank és Takarékpénztár Rt.-nek – jelezte Őri András. Csak 286 hallgató szeptember 19-ig beérkezett igénylését kellett elutasítani, mert nem feleltek meg a jogosultsági feltételeknek – tette hozzá. A kommunikációs igazgató szerint az alig több mint nyolcezrelékes elutasítási arány azt jelzi, hogy a hallgatók döntő többsége tisztában van a hitelrendszer követelményeivel, emellett a Diákhitel Központ Rt. mindent megtett annak érdekében, hogy a pár ezer, hiányosan kitöltött adatlap gazdáival felvegye a kapcsolatot, és még időben beszerezze tőlük a hiányzó információkat. A DHK legkésőbb október végéig tértivevényes értesítést küld igénylése elfogadásáról mind a 33 466 mostani ügyfelének. Őri András felhívta a figyelmet: az értesítést célszerű megőrizni, mert egyrészt november 15-i határidővel adatkorrekcióra szolgál, másrészt az igénylőnél lévő adatlappal együtt jogilag a hallgató kölcsönszerződési példányának minősül.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
