Szanatórium a szobában asztmásoknak

Egy, a lapunkban megjelent nyár eleji írás óta immár több ezer, légúti megbetegedéssel küszködő próbálta ki itthon azt magyar találmányt – egy inhalációs készüléket –, amely egy húsz éven át súlyos asztmával küszködő feltalálónak köszönhetőn jutott el sorstársaihoz.

Munkatársunktól
2001. 10. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Buday László, a szerkezetet forgalmazó budapesti B. B. System Kft. ügyvezetője elmondta: az ügyfelek közül mindösszesen két beteg küldte vissza a cégnek a készüléket. Egyikükről kiderült, hogy más kór gyötri, a másik pedig két hét után úgy vélte: ha még mindig nem gyógyult ki a bajából, a készülékkel van baj. A többség viszont köszönőleveleket küld.
Mint már megírtuk, a szerkezet mindenütt használható: tévénézés, de alvás közben is. A nehéz légzés és fulladásos rohamok fokozatosan megszűnnek, az életkedv és a munkabírás visszatér. A kicsi, tenyérben elférő, pipa alakú szerkezet, amelynek mindez köszönhető, voltaképpen miniszanatóriumnak tekinthető, hiszen szűrőjében számos olyan különleges ásványi anyag elegye kapott helyet, amelyet Európa-hírű szanatóriumokban méregdrágán lehet csak belélegezni. A légúti megbetegedésekkel küszködő beteg ezen a szűrőn át veszi a levegőt, és – vidul! A különleges bélelőanyag molekulái ugyanis a levegővel a tüdő minden részébe eljutnak, és feloldják a fulladásos tüneteket okozó lerakódásokat.
A találmányt már orvosok is látták, ők azonban továbbra is csak egy dolgot szavatolnak: ártani nem árt. A felhasználók szerint nemcsak az asztma, hanem a hörghurut és a szénanátha tüneteit is enyhíti, hiszen megnyugtatja a nyálkahártyát. Mi több, láncdohányosok tapasztalata az, hogy a reggeli krákogást is megszünteti. A feltalálók egyébként – mint megírtuk – már felfigyeltek az inhalálókészülékre, amelyet a Géniusz 2000 nemzetközi találmányi vásáron éremmel jutalmaztak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.