Járműveink jelenlegi állapota életkoruknak és a beszerzéskori műszaki előírásoknak megfelel – jelentette ki lapunknak a közlekedési társaság műszaki főmérnöke. Tölgyesi Vilmos elmondta: tavaly év végén 3099 tömegközlekedési eszköze volt a BKV-nak.
Az 1406 busz átlagéletkora 10 év. A legidősebb jármű közel húszéves, a legfiatalabbat idén szerezte be a BKV, a 115 darab alacsony padlós buszok legrégibbje még kétéves sincs. A közlekedési társaság 14 éves időtartamra vásárolja a buszokat, s Tölgyesi Vilmos szerint az ideális az lenne, ha az átlagéletkoruk nem haladná meg ennek felét.
A hétéves átlag eléréséhez azonban évente száz új buszt kellene vásárolni. A BKV ugyanakkor tavaly egyáltalán nem vett újakat, és idén is csupán ötven alacsony padlós busz érkezett, így az átlagéletkor folyamatosan romlik.
A járművek felújítása során arra törekszenek, hogy a beszerzéskori állapotot állítsák vissza. Számos esetben azonban ennél többet tesznek: a 7-173-as vonalán járó buszok közül ötvennek új motort adtak, így azok a szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek.
Trolibuszt 1995-ben vásárolt utoljára a BKV, a 168 jármű átlagéletkora tizenhárom év. Ezen az arányon javít majd az a 15 új troli, amelyek közül kettő még az idén, a többi a következő év elején érkezik meg Budapestre. Az új kocsik a 70-es troli vonalán közlekednek majd.
A tavaly év végi adatok szerint a BKV-nak 801 villamosa volt, átlagéletkoruk 30 év. Ez a szám visszaesik majd, ha az adatok között megjelennek a 25 éves hannoveri villamosok, amelyekkel 40-50 éves szerelvényeket cserélnek le.
A város legfiatalabb villamosa egyébként 18 éves Tatra, amely például az 1-es villamos vonalán közlekedik. A legidősebbek azok az ötvenéves UV pótkocsik, amelyek egy részét a hannoveri villamosokkal cserélik le. Budapest legforgalmasabb villamosvonalán , a 4-6-oson 28-29 éves Ganz-szerelvények közlekednek. Ugyancsak javítanak majd az átlagéletkoron a nagykörútra érkező villamosok. Ezt a tendert nemrégiben írták ki, az első szerelvények 2003 végén érkeznek majd. A jelenlegi 4-6-os villamosokkal cserélik le az addig megmaradó UV kocsikat.
A következő öt évben a BKV nem tervezi új HÉV-szerelvények vásárlását. A jelenlegi kocsik ugyanis megfelelő állapotban vannak.
A 403 metrószerelvénynek – köztük a huszonhárom kisföldalattinak – 22 év az átlagéletkora. A legsürgetőbb fejlesztés a 2-es metró vonalának teljes felújítása és a járművek lecserélése lenne. Ez azonban több mint 20 milliárd forintba kerülne, és erre a BKV-nak most nincsen pénze. Az biztos, hogy a szerelvények felújításakor további tíz évvel meghosszabbítják az élettartamukat. Tölgyesi Vilmos elmondta: az alagutat szakaszosan újítják majd fel, mert a metró vonalát nem lehet lezárni.
A közlekedési társaság évente 3-4 milliárd forintot költ a járművek felújítására. Tölgyesi Vilmos szerint ennek többszörösére lenne szükség. A BKV hétéves járműgazdálkodással dolgozik, ugyanakkor évente vizsgálja meg, hogy milyen beszerzésre lenne szükség. Ha új járművek vásárlására nem telik, akkor a selejtezésre váró buszokat, villamosokat újra felújítják. – Az UV villamosok esetében például már tudható, hogy két év múlva lecserélik a szerelvényeket, így most csak annyira újítják fel azokat, hogy 2003 végéig biztosan megfeleljenek a követelményeknek – tudatta Tölgyesi Vilmos.
Több tízmillió forintot visznek el a BKV kasszájából a vandálok, ennyit költenek ugyanis a rongálások helyreállítására – mondta a főmérnök. A vandálok a város minden pontján „dolgoznak”, bár vannak olyan járatok, amelyeket gyakrabban rongálnak meg. Annyi pénze sajnos nincsen a társaságnak, hogy minden megkarcolt üveget kicseréljen, ráadásul másnapra ugyanúgy tönkreteszik az ablakokat.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
