A fogyasztóvédő civil szervezetek álláspontja szerint a génmanipulálás tényét mindenképpen a fogyasztók tudtára kell hozni, az ipari lobbi viszont azt szeretné elérni, hogy csak azokon az élelmiszereken tüntessék ezt fel, amelyek bizonyos mennyiségen felül tartalmaznak génmanipulált alkotórészt. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület – amely tagja az EU civil szövetségének (BEUC) – igyekezett megtudni a magyar családok véleményét a kérdésről. A nyáron az ország tizenhárom megyéjében és a fővárosban végeztek felmérést, a legkülönbözőbb korú és foglalkozású embereket kérdezték meg.
A válaszokból kiderült, hogy nagyon sokan tudnak a témáról, az alanyok 78 százaléka hallott már a génmanipulálásról, a legtöbben a médiumokból – az írott sajtóból, a tévéből és a rádióból – szerezték értesüléseiket. A fogyasztók döntő többségét – 74 százalékát – befolyásolná a vásárlás során az a tény, hogy az élelmiszer génmanipulált. Hogy e termékek fogyasztása kockázatos-e, vagy sem, a megkérdezettek 48 százaléka nem tudta megmondani, 45 százalékuk viszont nem szívesen venne ilyen élelmiszert. A vásárlók nagy többsége – 68 százalék – vásárláskor elolvassa a termékek feliratát, s még többen – 82 százalék – nagyon fontosnak tartják, hogy az élelmiszereken legyen feltüntetve, ha génmanipuláltak, vagy ilyen alkotókat tartalmaznak.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület továbbítja az unió civil szervezetének a magyar véleményeket.
Szijjártó Péter: Győr és az Audi sikertörténete újabb mérföldkőhöz érkezik
