Elfogadhatónak tartotta a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) a Dunaferr vagyonkezelésbe adásáról szóló, 1996 októberében megkötött szerződést – közölte Simóka Kálmánné, aki 1994–1998 között a KVI vezérigazgatója volt. Elmondta, hogy 1996. februárig a Dunaferr egy részének kezelése az Állami Fejlesztési Intézethez tartozott, majd ennek megszűnése után, 1996 márciusában a KVI-hez került a Dunaferr 23 százalékának tulajdonjoga. A többségi tulajdonosi jogokat továbbra is az ÁPV Rt. gyakorolta. Simóka Kálmánné közölte: ismeretei szerint az ÁPV Rt. készített egy tanulmányt arról, hogy a Dunaferr privatizációjára hogyan lehetne sort keríteni. Ebben az állt, hogy a privatizálás az adott körülmények között nem látszik célszerűnek, a szükséges technológiaváltást pedig 2003-2004 körüli időpontra valószínűsítették. A javaslat szerint addig egy vagyonkezelési szerződés megkötése látszott reális megoldásnak.
Mint mondta, a KVI az ÁPV Rt.-vel egy olyan együttműködési megállapodást kötött, amely szerint a vagyonkezelési szerződés előkészítésénél a KVI-t a Pénzügyminisztérium képviseli. A KVI látta a vagyonkezelői szerződés tervezetét, véleményezte, majd ezt megküldte az ÁPV Rt.-nek, és összességében elfogadhatónak találta. Végül a szerződést 1996 októberében a Mágnáskertben írta alá Kocsis István, az ÁPV Rt. volt vezérigazgatója, Horváth István, a Dunaferr egykori vezérigazgatója és Simóka Kálmánné.
Márton Attila (Fidesz), az albizottság elnöke rámutatott arra, hogy a vagyonkezelésbe adás előtt vagyonértékelést kellett volna készíteni, mivel a Dunaferr nyilvántartásaiban szereplő értékek valószínűleg nem mutattak valós számokat.
Az albizottság ezután meghallgatta Puskás Sándort, az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának volt elnökét, aki elmondta: a felügyelőbizottság többször is aggályokat fogalmazott meg a szerződés előkészítésekor. Észrevételeiket levélben elküldték Suchman Tamás akkori privatizációs miniszternek is, amelyben többek között az szerepelt, hogy a kormány hatáskörébe kellett volna vonni a Dunaferr vagyonkezelésbe adásáról szóló döntést. Hozzátette: ezt a nyolc-tíz oldalas levelet az ÁPV Rt.-ben jelenleg nem találják, ám azokat a megállapításokat, amelyeket ebben a levélben tett, ma is fenntartja.
Végül az albizottság döntött arról, hogy a Dunaferr vagyonkezelésbe adásával kapcsolatban újabb személyeket nem hallgatnak meg.
Egyre fenyegetőbb a háború árnyéka
