A Váci út 85.-ben, a Masped vendégeként egy hatalmas teremben — talán hajdani gyárcsarnokban — rendezte meg a Trainex Kft. októberi kamarakiállítását Szoftver & hardver a vezetés szolgálatában címmel. Kedves fogadtatás, a mostanában megszokottnál valamivel több látogató és az ismert cégek között egy-egy újdonság tűnhetett fel az odatévedő újságírónak. A megszokottnál valamivel többen, de ahhoz képest, hogy tucatnyi gazdasági és informatikai lapban megjelent a kiállítás hirdetése, azért kevesen voltak a kíváncsiak. Kár, hiszen érdekesebbnél érdekesebb, komoly referenciákat is felmutató megoldásokkal találkozhatott itt mindenki, aki gyorsan növekvő cége ügyeit már nehezen látja át, s ezért éppen könyvelése, nyilvántartásai korszerűsítésén, valamilyen integrált ügyviteli, vállalatirányítási rendszer bevezetésén töri a fejét. Aki viszont itt még nem tart, de ott már igen, hogy kellene valami honlap a világhálón, hogy minél előbb elérje ezt a státust, az ehhez találhatott segítséget, az Ivy Internet Építőmesterét.
Ivy Internet Építőmester
Rendszeres internetböngészők gyakorta bukkannak régen frissített, szinte poros honlapokra — én idén szeptember elején az informatikai kormánybiztosság honlapján (www.ikb .meh.hu) találkoztam egy legfrissebbnek mondott tavaly szeptember 27-i hírrel az akkori médiahajóról. De sok honlapon a gyakori frissítés sem segít, annyira kevés, és a sok kép miatt annyira nehezen lelhető fel rajta a releváns információ. Ennek persze megvan a magyarázata: annyi jó grafika képességekkel, stílusérzékkel rendelkező ember nincs is, amennyit a honlapkészítő ipar foglalkoztatni tudna. Ezért aztán részint sok a dilettáns, részint olyan drága a HTML-hez értő kéz, hogy egy-egy kisvállalkozás képtelen megfizetni a rendszeres honlapkarbantartást.
Eme gondokon segíthet az Ivy és az Axelero közös vállalkozása, a honlapkezelő ASP alkalmazásszolgáltatás. Amit kínálnak, az az általános, objektumorientált Ivy XML-kezelő technológiára épülő, korszerű kezelői felülettel ellátott Internet Építőmester. Ebben előre kialakított sablonokból állítható össze a honlap, némiképp hasonlóan ahhoz, ahogy a különféle vetített képes előadást készítők, például a Lotus Freelance Graphicshoz kapott sablonokból az ember előállítja előadásait. A honlap persze nem vetített képes előadás, itt az egyes elemek egymás alá-fölé rendelve jelenhetnek meg, de mert a rendszer objektumorientált, ez a hierarchia tökéletesen kezelhető. Az Internet Építőmester paneljeiből pillanatok alatt bárki össze tudja állítani a honlapját, és persze bármikor módosítani is tudja azt — ha előfizet rá. A laikus titkárnő vagy szintén laikus főnöke által is könnyen irányítható honlapkészítőt Microsoft Internet Explorerben kell futtatni az Axelero mint ASP-szolgáltató honlapjáról, de az eredmény, a kész honlap már bárhol elhelyezhető a világhálón. Vagyis sem Axelero-előfizetőnek nem kell hozzá lenni, sem nem kell náluk tartani a honlapot. Az Ivy képviselőjétől hallottuk, hogy már eddig is nagyon sokféle panel áll rendelkezésre, de sorra jelentkeznek a megrendelők újabb és újabb igényekkel. Ezért már folyamatban van az Internet Építőmester világhálós bolt moduljának és egy szerkesztőségi, világhálós újságot előállító változat fejlesztése is.
ISO 17799: az adatvédelem nemzetközi szabványa
Néhány éve már folyik a fontosabb számítógépes rendszerek rendszeres adatvédelmi, adatbiztonsági auditálása, átvizsgálása és a különféle lyikek-lyukak betömködése Magyarországon is. Balgaság volna ugyanis azt hinni, hogy védekezni csak a vírusok, férgek, illetéktelen internetes behatolók ellen kell. Hiszen ha ott van — Angliában — a minden telefon- és elektronikus adatforgalmat buzgón figyelő kémközpont, az Echelon, akkor szinte biztosra vehető, hogy itt is mindenütt vannak adatkémek. Véletlenül — vagy talán éppen nem véletlenül — Angliában történt meg először az adatvédelem szabványosítása is, mint azt a kiállításon ebben a témában kiállító Magicom Kft. ügyvezetője, Gasparetz András elmondta. Ez a BS 7799, amit aztán átvett és átdolgozott a Nemzetközi Szabványosítási Hivatal, hogy aztán ISO 17799-ként általánossá tegye.
Ennek a — az adatvédelmi rendszerekkel szemben támasztott követelményeket és a kialakításukat összefoglaló — szabványnak a magyarországi terjesztésébe vágott bele a Magicom Kft., az e-trend Kft. és a minőségirányítási rendszerek bevezetési tanácsadásában már nevet szerzett Szenzor Gazdaságmérnöki Kft. Mint képviselőiktől a kiállításon megtudtuk, a szabvány korszerű irányítási eszközt kínál a cége, szervezete titkait, információit megvédeni szándékozó vezetőnek. Segít az adatvédelmi politika kialakításában, az átfogó információvédelmi irányítási rendszer kialakításában. A cégek ehhez egyrészt támogatást, másrészt különféle okos programokat kínálnak, titkársági rendszert, dokumentumkezelést és persze tanfolyamokat. Ez utóbbiakra kiváltképpen szükség van, hiszen ahol információvédelmi irányítási rendszer van, ott azt valakinek gondoznia is kell. Rövidesen kialakul — vagy újra megjelenik? — tehát az adatvédelmi előadói munkakör. A minőségirányítási, biztonsági szakembereknek, rendszergazdáknak, informatikai projektvezetőknek meghirdetett, novemberben kezdődő adatvédelmi felelősi tanfolyam az adatvédelem alapvető kérdéseinek tárgyalásával indul, a biztonságpolitika, a védelmi követelmények megfogalmazásának tudományával folytatódik, és a végrehajtás, a dokumentálás, a követő tevékenységek fogásainak számbavételével zárul.
Egy érdekes ismeretlen: a Multivision
1991-ben alakult a Multivision Kft., tagjai évekig programfejlesztést végeztek nyugati megrendelésre. Egy évvel ezelőtt azonban kibővítették a cég tevékenységét: felvállalták a dán Navision Financials integrált ügyviteli rendszer magyarítását és magyarországi képviseletét — amivel ma már más cégek is foglalkoznak. A mintegy tizenöt fős programozó, tanácsadó, támogató részlegnek egy év alatt huszonhárom helyen sikerült bevezetnie a tavaly magyarított változatot. A vásárlók egyharmada ugyan leányvállalatként, a külföldi anyacég döntése alapján választotta a Navisiont, de a többi a MultiSoft hódítása. A statisztikák szerint ezt a szoftvert világszerte több mint százhúszezer középvállalatnál használják. Vannak ágazati Navision-megoldások is, például vegyipari, de a referenciákat áttekintve látszik, hogy sok iparágban jelen vannak. Navisionnal könyvelnek és történik a nyilvántartás például a BMG Ariola — Bertelsmann lemezkiadónál, a Farnair Hungary légi szállító cégnél, a Gfk Hungária piackutatónál, a TV Shopnál és a Winka almafeldolgozó vállalkozásnál is.
A Navision Financials a látottak alapján igen hajlékony, sokféle helyi kiegészítést könnyen befogadni képes rendszernek látszik. Tartalmaz projekttervező és kezelő, valamint erőforrás-gazdálkodási részt és termelésirányítást is. Már vannak az e-business felé mutató moduljai, ilyen például a Web Shop. Személyzeti nyilvántartással, bérgazdálkodással viszont nem foglalkoznak, hanem más, ezen a területen szakértőnek számító szoftverházak termékét illesztik hozzá. Más országokban már indítottak világhálós kereskedelmi rendszert is Navision háttérrel, Magyarországon egyelőre ilyen még nincs.
Wizuál Bér és Toborzó
Különféle, az emberi erőforrással való gazdálkodást, azaz a személyzeti munkát támogató programok készítésére szakosodott a Maxoft Kft. Korábban ToTál Bér néven készült DOS-os programjuk Windows fölött futó változatát nevezték el Wizuál Bérnek. A Wizuál Bér különféle ügyviteli rendszerekkel képes adatcserére, befogadja például a beléptető által gyűjtött, és szolgáltatja a főkönyvi rendszer által igényelt adatokat. Toborzó programjukkal tervezhető a munkaerő-szükséglet. Előre, még a jelöltek meghallgatása előtt segít összeszedni a munkakör ellátásához szükséges kompetenciák, tudások listáját. Mindig naprakészen mutatja, hol mikor lesz üresedés, amivel segít tervszerűvé tenni a munkaerő-gazdálkodást. A pályázók személyi adatai rögzíthetők a rendszerben, az önéletrajzukkal és fényképükkel együtt, ami megkönnyíti a személyzetis és az illetékes vezető közötti együttműködést. A rendszerből standard leveleket lehet kinyomtatni vagy villámlevélben elküldeni a pályázónak.
Vektor: Viktor
Jó néhány évvel ezelőtt, amikor a Microsoft belefogott a Sybase-től megvásárolt adatbázis-kezelő, az SQL Server forgalmazásába, a Microsoft Magyarország pályázatot hirdetett vállalkozó kedvű szoftvereseknek: ugyan fejlesztenének már valamit Microsoft-eszközökkel SQL adatbázissal. A kecskeméti Vektor Kft. a vállalkozók között volt, szerepeltek is itt-ott a Microsoft-standon integrált ügyviteli rendszerükkel. A Trainex Kft. kiállításán önállóan jelentek meg. A megjelenés, a szórólapok, a dosszié és amit szóban elmondtak a cég képviselői, mind azt igazolják: velük annak idején jól választott a Microsoft Magyarország.
Megrendelőik elsősorban az évi ötszázezer—egymillió forint közötti forgalmat bonyolító, az egyszemélyes vezetésből éppen kinövő vállalatok közül kerülnek ki. Ők azok, akiknek már szükségük van némi kontrollingra, kimutatásokra ahhoz, hogy teljesen átlássák, mi történik a cégnél, de ezt lehetőleg olcsó, nem átfogó, az igényeikhez könnyen alkalmazkodó rendszerrel kívánják megoldani.
A Vektor Kft. Microsoft SQL Server alapú Vectory rendszerének moduljai között a számlázás, a főkönyv és a szokásos nyilvántartások mellett irodaautomatizálást, iktatást, feladatok felelős és határidő szerinti követését, tehát különféle csoportmunka-támogató funkciókat megvalósítót is találunk. A Vektor Kft. vásárlói referencialistájában megtalálható a Budapest Bank, a Migért Rt. és a Szerencsejáték Rt. is.
Egyetlen igény, egy külföldi cég magyarországi leányvállalatának döntése elegendő indok volt a Proalpha ERP — integrált ügyviteli rendszer — magyarítására. A befektetés megtérülni látszik, hiszen azóta már több vásárlójuk is van. A rendszer igen erős a gyártásszervezésben, termelési folyamatok irányításban, vagyis az MRP-ben is. Közvetlen kapcsolatot lehet kiépíteni hozzá a tervezést támogató CAD rendszertől, ami más szolgáltatásaival együtt különösen az egyedi gépgyártásban teszi vonzó megoldássá az értékesítést, az anyaggazdálkodást, valamint a projektvezetés támogatását is magára vállaló Proalpha programcsomagot. Korszerűségét mutatja, hogy képes a külvilággal — megrendelőkkel, beszállítókkal — való elektronikus kommunikációra, nemcsak a lassan elavuló EDI szabvány szerint, hanem az interneten, a világhálón keresztül is.
Több integrált vállalatirányítási rendszer, de elsősorban az EXACT bevezetési, használati támogatásával foglalkozik a Contact Plus Hungary Kft., amely azonban két éve nyitott a programfejlesztés felé is. Készítettek egy értékpapír-nyilvántartást — ilyet sokan kínálnak — és egy vállalatközi kereskedelmi rendszert is. Az e-Ker2000 programcsomaggal már felállítottak internetes megrendelést fogadó rendszert, az egyiket a legnagyobb papír-nagykereskedők közé tartozó ECCO Hungáriának, és most készül egy másik a Balla és Társa nevű reklámtextil-forgalmazó vállalkozásnak. A világhálós papírraktárba a bejelentkezett, azonosítóval, jelszóval bíró vásárlók, beszállítók tudnak belépni, a virtuális reklámtextil-forgalmazó honlapot viszont nyilvánosnak tervezik. Az e-Ker2000 tudja az egyedi árképzést, kezeli az ismétlődő rendeléseket, és rugalmasan kialakítható termékkatalógussal dolgozik.
Intentia Movex
Találkozni lehetett a kiállításon az aPlus munkatársaival is, akik az IBM ötödik legnagyobb AS/400-partnere, az Intentia szoftverház által készített Movex integrált vállalatirányítási rendszert magyarították és képviselik. Referenciáik között szerepel például az Elite Ruhagyár, a Canon Hungária, az IKEA-hoz tartozó Sopron Bútor Kft., a Cereol és a Ricoh Magyarország. A Movexet választó számára előnynek látszik a gondosan, a lehető legtöbb eddig szerzett gyakorlati tapasztalatot figyelembe véve készült bevezetési módszertan, az Implex. Az egész folyamat alaposan ki van munkálva, a részfeladatok is elő vannak benne írva, és mindezt egy igen látványos, mindenütt, itt a kiállításon is mutogatott ábrán dokumentálják. Egy lóversenypályán, amin a futam egykörös, a pozicionálástól az éles indításig.
Mint mindenki, az Intentia is mindenkinek ajánlja a maga megoldását, de vannak kedvenc iparágak, ahol népszerűbbnek mondják, mint máshol. Ilyen például az élelmiszeripar, ami Rabe Ágnes kereskedelmi igazgató szerint a termelési rendszer felőli indulásnak köszönhető. Az iparág szerinti specializálódás eredménye az előre parametrizált Instant Movex, amelyet az általánosnál jóval kevesebb előkészítő munkával, tehát olcsóbban és gyorsabban lehet üzembe helyezni, már tíz felhasználó számára is. Az aPLUS Consulting ennek is piacot kíván teremteni Magyarországon.
COBRA ÁRUBEMUTATÓ
A Szoftver és hardver a vezetés szolgálatában címmel rendezett árubemutatón az ügyviteli szoftverek domináltak: a Cobra is erre a termékcsoportra helyezi a hangsúlyt, központi terméke a CobraContoWin+ programcsomag. Népszerűségét rugalmassága alapozta meg, az önállóan is alkalmazható modulokból egységes, integrált ügyviteli rendszer építhető fel, a felhasználó igényeivel, működési sajátosságaival és pénztárcájával összhangban. A felhasználói kör ennek köszönhetően sokrétű: a CobraContoWin+ csomagot a termelő-, kereskedelmi és szolgáltatóvállalkozások mellett egyre több minisztérium, polgármesteri hivatal és nonprofit szervezet is használja. Új (kiskereskedelmi) vásárlói réteg érdeklődését sikerült felkelteni a CobraContoWin+ pénztárgépes kapcsolatának kialakításával, valamint a vonalkódtechnika alkalmazásának kiterjesztésével. A home banking funkciók egyre több bank terminálprogramjához kínálnak adatkapcsolatot. Az eredetileg egyéni vállalkozóknak, kisebb gazdálkodószervezeteknek fejlesztett CobraContoLight termék — tízezer forint alatti ára is e piaci szegmensre utal — két bankhálózatnál is karriert csinált. A bankok a kereskedelmi szférában megszokott módon számlázzák szolgáltatásaikat ügyfeleiknek, így a jogszabályoknak (az áfa-törvénynek) megfelelő számlázóprogram mindenben ki tudja elégíteni számlázási igényeiket. Az egyik bank úgy használja a CobraContoLightot, hogy az egyes fiókokban a számlázásra használt számítógépek a központban lévő szerver termináljaiként üzemelnek, és az ország bármely pontján lévő bankfiókban elkészített számla a központi szerveren lévő adatbázisban kerül tárolásra.
Hamarosan megszólal Orbán Viktor a Kossuth rádióban
