Tévedtünk, bocs

Szép és emelkedett volt, ahogyan Ukrajna bejelentette: minap az ő eltévedt rakétája lőtt le egy Tel-Avivból Oroszországba tartó légi járatot, benne az ott tartózkodó, körülbelül nyolvanfős utazóközönséggel, illetve személyzettel. (Éppen gyakorlatoztak az ukrán légvédelmi fiúk, amikor egy zabolázatlan, piszok rakéta egyszer csak fölszállt, és lelőtte az említett járatot.)

Ukránék másfél hétig titkolták a történteket, gondolom, még a régi reflexek miatt: a csernobili robbanást (1986. április) annak idején három hétig tagadta az SZKP KB, az afganisztáni inváziót (1980 karácsonya) pedig több mint két esztendeig.
Ehhez képest az ukrajnai elöljárókról csak jót lehet mondani: lelő az ottani légvédelem egy menetrend szerinti légi járatot, s rá tíz nappal már ott is a hír: mi, ukrán légvédelmisek lelőttünk egy odafönt repülő légi járatot, jaj, de kár értük...
Igazságtalan lennék, ha nem tenném hozzá, tíz nappal később az ukrán hadügyminiszter bocsánatot kért a levegőben szörnyethalt áldozatok hozzátartozóitól: elnézést, kedves hozzátartozók, technikai probléma történt, a rakétát nem oda szántuk, de az mégis oda repült.
Gondolom, felsóhajtottak az özvegyek és az árvák...
Vajon miért lődöznek rakétákat fölfele Ukrajnából, holott ilyen erővel meg is etethetnék az ottani hajléktalanokat, esetleg szabályozhatnák a zabolátlan Tiszát, amellyel annyi baj van mostanában.
Ők lőnek. Méghozzá mellé. Az elhunytak pedig bocsássanak meg nekik, mert ők nem arrafelé akartak lőni, biz' isten, csak hát arra sikerült. Pardon.
A Jóisten majd megbocsát.
Csak a hátramaradottakkal van probléma.