Új roma tömörülés

Választási tömörülést hozott létre öt roma párt. A szerveződés mind a 176 egyéni körzetben állít országgyűlési képviselő-jelöltet, és bízik abban, hogy önálló parlamenti frakciót is alakíthat 2002-ben – hangzott el a pártok tegnapi sajtótájékoztatóján.

Tar Zsuzsanna
2001. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pártok vezetői kijelentették: együttműködésük válasz azokra a kritikákra, amelyek az összefogás hiánya miatt érték a romákat. A koalíciót a Demokratikus Roma Párt (DRP), a Magyarországi Roma Párt, a Roma Egységpárt, a Magyar Cigányok Demokratikus Pártja (MCDP) és a Magyar Cigányok Békepártja (MCB) alkotják, és roma civil szervezetek támogatják.
– Három szervezet már év eleje óta működik. A Magyar Cigányok Demokratikus Pártjával a múlt héten, az MCB-vel pedig ma kötöttek megállapodást – közölte Bihari Endre, a DRP vezetője, az Európai Roma Unió elnöke. – A tömörülés a cigányság által kiválasztott jelölteket szeretné indítani a jövő évi parlamenti választásokon.
A koalíció választási programja elkészült, amelyről részletes tájékoztatást a közeljövőben adnak.
*
A holokauszt roma áldozataira emlékeztek tegnap Nyíregyházán, az északi temetőben emelt cigány áldozatok emlékművénél, ahol a II. világháború borzalmait Helmeczy László országgyűlési képviselő, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke idézte fel. A politikus hangsúlyozta a holokausztra való emlékezés fontosságát. Helmeczy elmondta: csak a birkenaui koncentrációs táborban 20.078 magyarországi roma pusztult el. Az emlékműnél koszorút helyezett el Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.