Vései menekültgondok

Üres kézzel volt kénytelen hazatérni a vései menekülttábor ügyében járó küldöttség a napokban. A település elöljáróinak és a Belügyminisztériumnak még az eddigi szóbeli megállapodásokat sem sikerült írásban rögzíteni. Mint megtudtuk: a kalocsai tábor megnyitását követően a vései menekültek egy részét is oda szállítanák át. Ez sem teljes megoldás azonban a véseiek gondjára, akik csak annyit szeretnének: teljes jogú tagjaiként élhessenek falujukban.

A településre betérve a szemnek is kellemes, rendezett faluképen kívül a helybeliek hiánya is azonnal feltűnik a látogatónak. Nem sok hazai fordul itt elő az utcákon. Mintha az amerikai bombázások hírére a táborlakóknak elrendelt néhány napos kijárási tilalom nem is az afgán, bangladesi és más országok menekültjeire, hanem az alig nyolcszáz lelkes kis somogyi falu lakóira vonatkozna. Nem áll ez viszont a faluszéli menekülttáborban élőkre, akik négyes-hatos, zárt csoportokban, szinte mindenhol ott vannak, és igencsak gyanakodva figyelnek minket, a nekik idegeneket. 1991 óta folyamatosan átlagosan ötszáz menekült él itt együtt a faluval, mégis idegenként.
Bertók László polgármester szerint – aki végigvezet minket az egyutcás helységen – a nyugalmasnak tűnő kép most inkább elkeseredettséget takar. Sem a menekültek, sem a falubeliek helyzete nem reményteli. Néhány napja ugyanis kiderült: a félfalunyi táborlakó okozta gondok tíz év után továbbra is megoldatlanok maradnak. – Nem tiltakozunk a menekültek ittléte ellen. Még csak annyit sem várunk, hogy ennyi idő után valaki megköszönje az ittenieknek, hogy viselik ezt a rájuk kényszerített terhet. A BM bevándorlási hivatalától a napokban csak annyit kértünk, legalább valamiféle házirendet fogadtassanak el a tábor területén. Erre azonban nem kaptunk ígéretet. Ha újra leírjuk panaszainkat és a település menekültek miatti pluszköltségeit, újragondolják az ügyet – mondja a község első embere. Megtudjuk, hogy hivatalosan 265 külföldi, főként indiai tartózkodik itt. Ezeket az adatokat azonban valószínűleg a tábor vezetője jelenti a minisztériumnak. – Így nekem nemigen megbízhatók – fűzi hozzá a polgármester, majd megjegyzi: az egyik menekült asszony néhány napja „el is szólta magát”, mondván, nem szabad megmondaniuk, hogy háromszáznál jóval többen zsúfolódtak össze a táborban. Persze cserélődnek is a lakók. Ezt onnan tudják, hogy hetente átlag nyolc új idézést kell kifüggeszteniük a polgármesteri hivatalban, amelyben eltűnt táborlakókat keresnek. Ezeket aztán jelentkező híján rendre beveszik, hisz a keresett személy nyilván már rég a zöldhatár túloldalán jár. Helyükre aztán újak jönnek. A menekültek nagy része csak a „továbbutazás” lehetőségére vár. – Egy nyolcszáz lelkes településnek egyszerűen túl nagy egy ekkora menekülttábor – panaszolja a polgármester. Több mint hárommillió forintért építették fel a falu parkját. A munkában még a kicsik is részt vettek. Ma ott sem találni véseit, csak ha szemetet kell szedni. Érthető hát az elkeseredés.
Türelmesek és a megszokottnál is vendégszeretőbbek pedig a véseiek. Ezt tapasztalni az első háznál is, ahova betérve a táborról érdeklődünk. Pedig Pongrácz Béla és felesége a „csúcsforgalom” közepén lakik. Házuk ugyanis a temető és a tábor közelében van, ahol a legtöbben járnak, falusiak és idegenek is. S az ő kertjük és a szomszédoké az a hely is, amelyen keresztül a legtöbben „dobbantanak” a táborból – többnyire örökre. – Az itt lakók mindegyike magányos férfi, alig akad egy-két nő. Csoportokban sétálnak. Így nappal az egyetlen járdáról mindannyian letérünk a főútra, akár biciklivel, akár gyalog vagyunk. Csoda, hogy eddig nem volt baleset. Éjjel is kijárnak. A mostaniak nem igazán barátságos népek. Az egyik múltkor a férjem elé köpött, Isten tudja, miért. Nem beszélik a nyelvet, még csak szót sem tudunk érteni velük. Ezért kellene a táborvezetésnek legalább az egyszerű dolgokban eligazítania őket – mondják az öregek.
– Ez viszont nem érdeke a főnöknek. Bár vései, csak a hasznát nézi, ahhoz pedig az kell, hogy minél több menekült lakjon nála – teszik hozzá rezignáltan.
Bausz Ferencné, a helyi óvoda vezetője ennél kicsit árnyaltabban fogalmaz. Ő csak annyit jegyez meg: sok az egészségügyi probléma az óvodába járó menekültekkel is. – Nem tudom, milyen orvosi vizsgálaton esnek át, mielőtt bekerülnek a csoportokba. De eddig mindig akadt valami. Legutóbb hírét vettük, hogy fertőző májgyulladás van a táboron belül, ám minket nem értesítettek. Azt kell mondanom, sajnos a mi gyerekeinket kell inkább védenünk tőlük – sorolja a gondokat.
A faluval ellentétben a tábor közvetlen környéke odaérkezésünkkor már tökéletesen üres. Kísérőink szerint ez az igazgató műve, aki vélhetőleg rögvest megtiltotta a kijárást megérkezésünk, kérdezősködésünk hírére. Lébár Béla, a tábor üzemeltetője annyit közöl: nyilatkozni csak minisztériumi engedéllyel fog. Majd távozik. Ezzel egyelőre lezárul a menekülttábor, a sajtó és Vése lakóinak „párbeszéde”.
*
A hétfői – egyelőre eredménytelen egyeztetés után – tegnap faxon küldött levélben köszönte meg a Belügyminisztérium a vései lakosok „eddigi megértő és befogadó magatartását”. A BM Bevándorlási és Államigazgatási Hivatal vezetője azt is közölte: hivataluk érdekelt, hogy az érintett önkormányzatokkal jó együttműködési kapcsolatot ápoljanak. A továbbiakban nem tervezik újabb menekültek elhelyezését Vésén. A menekülttáborban lakók létszáma a jövőben sem haladhatja meg a háromszáz főt – tudatta a hivatal vezetője, Dobó István. Hozzátette: nincs tudomása arról, hogy a vései szálláshelyen elhelyezett külföldiek a község közbiztonságát eddig veszélyeztették volna. Erre vonatkozó jelzést sem a rendőri szervektől, sem a helybéliektől nem kapott.