A Dunaferr teljes szállítmányozási tevékenységét 1992-ig az acélipari vállalat teljes tulajdonában lévő Dunaferr Kereskedőház Kft. végezte. Júniusban azonban a Dunaferr vezetőinek közreműködésével megalakult a Dunaferr Portolan Kft., amelybe tulajdonosként beszállt az alig néhány nappal korábban alapított Plimsoll Szolgáltató Bt. is. Előbb 14, majd 1999-ben 35 százalékos részt szerzett – áron alul – a bt. a Portolanban. Márton Attila szavai szerint a Plimsoll Bt. tulajdonosai és a Portolan Kft. menedzsmentje között „jelentős átfedések” voltak.
Az első lépcsőfok
A Portolan Kft. alapításakor a tulajdonosok megállapodtak abban, hogy a Kereskedőház Kft. teljes szállítmányozási tevékenységét és szakembereit átengedik a Portolannak. Az alapítók vállalták továbbá, hogy valamennyi szállítmányozási feladattal a Portolanhoz fordulnak. Ez azt jelenti, hogy a Portolan Kft. egyedüli szállítmányozási alvállalkozójává vált a Dunaferr Kereskedőháznak. A részben magántulajdonban lévő Portolan és a Dunaferr tulajdonában lévő Kereskedőház Kft. képviseletét ugyanaz a személy, Kocsa László, a Dunaferr Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, a Dunaferr vagyonkezelésével megbízott Acél XXI Kft. tagja látta el.
A folyamatos megrendelések révén a Portolan árbevétele rohamosan emelkedett, és évente – irreálisan magas – 75–300 százalékos tőkearányos osztalékot fizetett tulajdonosainak, köztük a magántulajdonban lévő Plimsoll Bt.-nek is. Márton Attila szavai szerint 1997 és 2000 között a Portolan Kft. a Plimsoll Bt.-nek 135 millió forint osztalékot fizetett ki. A Dunaferr ügyeit vizsgáló albizottság elnöke szerint semmiféle üzleti racionalitás nem indokolta, hogy az „alig pár napos” Plimsollt bevonják a Portolan Kft.-be. A szállítmányozási tevékenységet korábban végző Dunaferr Kereskedőház Kft. ezzel olyan alvállalkozót „kapott”, amelynek át kellett engednie szállítmányozási megrendeléseit és a tevékenységet végző alkalmazottait – állítja Márton Attila.
A második lépcsőfok
A Portolan Kft. 1993 óta minden évben szerződést kötött a Maharttal a magyar kikötőkből a Dunán elszállítandó áruk fuvarozására. Így történt ez az 1999-es évre vonatkozóan is, azzal a különbséggel, hogy 1999 januárjában a Portolan Kft. és saját résztulajdonosa, a Plimsoll Bt. között is létrejött egy szerződés ugyanerre a tevékenységre. Ezzel a korábban közvetlenül a Portolan és a Mahart között folytatott üzletmenetbe egy olyan alvállalkozó ékelődött be, amely a Portolanban vezető tisztséget betöltő magánszemélyek tulajdonában volt – áll abban a jelentésben, amit tegnap hozott nyilvánosságra a vizsgálóbizottság elnöke.
A Portolan Kft. tehát, mint a Dunaferr Kereskedőház Kft. alvállalkozója, egy újabb alvállalkozónak, a már tisztán magántulajdonban lévő Plimsoll Bt.-nek adta tovább a megbízást.
Márton Attila szerint az eddig átvizsgált iratanyagból az derült ki számára, hogy a megállapodás ellenére a tényleges ügyintézés továbbra is a Portolan és a Mahart között zajlott, a Plimsoll Bt.-n csak átcsorgatták a pénzt a megrendelők, s a betéti társaság a gyakorlatban nem vett részt a szállítmányozási tevékenységben. A dokumentumok ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a Plimsoll Bt. a Maharttól kapott számlákat ügynöki díjjal megemelt áron számlázta tovább a Portolannak – állítja Márton Attila. Azt mondta: a Portolan hasonlóképpen számlázott tovább a Dunaferr teljes tulajdonában álló Kereskedőház Kft.-nek.
A tálcán kínált megbízások eredményeként a Plimsoll Bt. tevékenysége rövid idő alatt óriási sikereket mutatott: az 1998-as, százmillió forintot alig meghaladó árbevétele 1999-ben már csaknem egymilliárd forintra, azaz a tízszeresére ugrott úgy, hogy ez az árbevétel szinte teljes egészében a Portolan megrendeléseiből származott.
A harmadik lépcsőfok
A Portolan Kft. évről évre több milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le a Maharttal, amely Magyarország folyami hajózásában domináns részesedéssel bír. E forgalom ugyanakkor 1998 óta drasztikusan visszaesett, míg a visszaeséssel szinte azonos mértékben megnőtt egy újabb, magántulajdonban lévő alvállalkozón, a Coriolis Kft.-n keresztül végzett folyami szállítmányozási tevékenység – derül ki a nyilvánosságra bocsátott vizsgálati ismertetőből.
A Coriolis Kft. hárommillió forintos törzstőkével alakult 1991-ben. Ügyvezetői között megtalálhatók a Plimsoll Bt.-ben is tulajdonos magánszemélyek. Az előző példához hasonlóan, a Coriolis „beékelődött” a Portolan és a Mahart közötti üzletmenetbe, és jelentős megrendeléseket kapott a Portolan Kft.-től. Márton Attila a szerződésekre, a számlákra és „egyéb dokumentumokra” hivatkozva arra következtet, hogy a tényleges ügyintézés továbbra is a Portolan és a Mahart között zajlott, a Coriolis érdemi tevékenységet nem végzett, mint ahogy a Plimsoll sem. Gyakorlatilag csak a pénzt „ömlesztették” át rajta úgy, hogy a Coriolis a Maharttól kapott számlákat ügynöki díjjal megemelt áron számlázta tovább a Portolan Kft.-nek, az pedig hasonlóképpen a Dunaferr Kereskedőház Kft.-nek, kísértetiesen hasonló módon, mint ahogyan a Plimsoll is tette. A Coriolis tevékenysége, tekintettel arra, hogy nem igazán különbözött a Plimsoll Bt.-étől, épp olyan gyümölcsöző volt, mint a betéti társaságé.
A Coriolis 1998-as nettó árbevételét egy év alatt meghússzorozta, 2001-re pedig több mint harmincszorosára emelte. 1999-ben és 2000-ben a Coriolis forgalmát szinte teljes egészében a Portolan megrendelései biztosították, amelyekből a magáncég komoly nyereségre tett szert, és a befektetett tőkének majd tizenhétszeresét fizette ki osztalékban a tulajdonosainak.
A Coriolis szárnyalása a Portolan mélyrepülését eredményezte. Márton Attila közlése szerint a Portolan és a Mahart közötti közvetlen üzletmenet drasztikusan, 18 százalékkal visszaesett 1998 és 2000 között, míg ugyanezen időszak alatt a Portolan Coriolis közötti forgalom a 150-szeresére ugrott.
A mesterfok
Az újabb magáncég bevonása a szállítmányozási üzletágba már rutinmunka lehetett a Dunaferr-menedzsmentnek. 1999-ben hasonló módon vonták be az üzletbe az Intercisa Kft.-t, amelynek tagjai között a többi résztvevő cégből már jól ismert magánszemélyek találhatók. A Portolan és az Intercisa Kft. között 1999-ben létrejött szerződés olyan áruk hegymeneti hajózására adott megbízásokat, amelyek a Portolan és a Mahart között létrejött szerződés hatálya alá tartoztak. A Portolan az Intercisa Kft. meghatározó megrendelőjévé vált. Az Intercisa 1999. évi árbevétele 12 millió forint, a kifizetett osztaléka pedig majdnem elérte a kétmillió forintot. A magáncég forgalma a tavalyi évben 26,4 millió forintra ugrott.
Márton Attila szerint a vizsgálati anyagból megállapítható, hogy a Portolan Kft. menedzsmentje a Dunaferr Rt. előző vezetésének tudtával és beleegyezésével 1992-től – de mindenekelőtt az Acél XXI Kft.-vel kötött vagyonkezelői szerződés időszaka alatt – súlyosan megkárosította a Dunaferrben és annak leányvállalataiban meglévő állami vagyont.
***
A MAHART EXVEZÉRE IS ÉRDEKELT VOLT AZ ÜGYBEN. A cégkivonatok szerint a Dunaferr folyami szállítási ügyleteiben részt vevő cégek közül egyben, a Plimsoll Bt.-ben tulajdonos beltagként, valamint ügyvezetőként szerepelt Szalma Botond, a Mahart Rt. idén márciusban menesztett vezérigazgatója. Szalma Botond testvére, Szalma Béla pedig az Intercisa Kft. tagja, ügyvezetője.
Orbán Viktor: A magyar pártok egy része mindig külföldi zsoldban áll
