Alkalmazható-e az ír példa hazánkban?

Írország a gyors gazdasági felzárkóztatás mintapéldája lehet az Európai Unión belül. A tizennégy évvel ezelőtt még az államcsőd szélén álló ország mára elérte az uniós fejlettségi szint átlagát, s tagsága ellenére is képes elsőbbséget biztosítani saját nemzeti érdekeinek oly módon, hogy az ellen nem emel kifogást az EU. Milyen reményekkel indul az EU-tagságért Magyarország, ahol az átfogó gazdaságösztönző program, a Széchenyi-terv több pillére is hasonlít az ír program egyes elemeihez?

Jó politika, jó időzítés és jó szerencse – ez az ír siker titka Paul Krugman bostoni elemző közgazdász szerint. A sikerhez azonban az a kormányzati elhatározás is kellett, amely az államcsőd széléről fokozatosan, de rendkívül gyorsan az EU élvonalába küzdötte fel Írországot. A magyar gazdaság ösztönzésére kidolgozott elképzelés, a Széchenyi-terv programjaiért felelős helyettes államtitkár, Cséfalvay Zoltán szerint az írek sikere egyebek mellett abban rejlik, hogy uniós csatlakozásuk dacára is saját nemzeti igényeiket tartják szem előtt oly módon, hogy az harmonizál az EU elképzeléseivel, valamint a külföldi befektetők elgondolásaival is. Ezáltal – mondta érdeklődésünkre a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára – Írország képesnek bizonyult egységesen kezelni a saját, a külföldi beruházóktól, illetve az EU különböző alapjaiból származó erőforrásokat, tőkét.
A két országnak, Írországnak és Magyarországnak majdhogynem ugyanazokkal a gondokkal kellett szembenéznie egy évtizeddel ezelőtt. Írország 1987-ben tartósan sodródott az államcsőd felé, az egy főre eső eladósodottsági mutató háromszor akkora volt, mint Mexikóban, a munkanélküliség mérőszáma pedig elérte a 16 százalékot. Írországot ekkor nevezték el a remény és az agónia földjének, amely titulus Magyarországra is tökéletesen ráillett két-három évvel később, a rendszerváltás idején.
Ilyen előzmények mellett vált a remény és az agónia földje csekély tíz év leforgása alatt kelta tigrissé. Ebben a helyzetben alkotta meg és hajtotta végre gazdasági felzárkóztatási programját az ír kormányzat. A program egyik érdemi része volt a piacnyitás, a protekcionizmus felszámolása, a külpiacok diverzifikálása, valamint a rendkívül magas mértékű tőkeimport irányítása a csúcs-, azaz a tudásalapú technológiai beruházásokba. Ide tartozik, hogy a rohamiramra kapcsolt fejlődési ütemben az EU felzárkóztatási alapjaiból származó tőkét is igen célzottan hasznosították az írek. Olyan, nagy horderejű beruházásokba fektették, amelyekhez nem számíthattak magánbefektetőkre, s saját erejükből nem futotta volna. A fizikai, de a telekommunikációs infrastruktúra java része is uniós támogatás révén épült ki az országban a saját, az írek nemzeti „Széchenyi-tervének” részeként.
Az írek egyébként nagyon nagy hangsúlyt fektettek fejlesztési tervükre. Saját elmondásuk szerint három hónapig egyeztettek azon az EU-val, hogy a közös, tehát az ír és uniós forrásokból megvalósult beruházások cégérein mekkora méretben tüntessék fel az unió emblémáját, s az ír fejlesztési terv szimbólumát, a hárfát. Mindez azt jelzi, hogy Írország ragaszkodik saját értékeihez, s nemcsak a tartalmi részekben, de a külső jegyekben is érvényesíteni kívánja saját érdekeit, belső jelképeit. A számítások szerint, közvetlenül az EU-s támogatások nagyjából 0,2-0,3 százalékkal emelik évenként a bruttó hazai termék szintjét, ezért nem véletlen, hogy a tartósan nyolcszázalékos GDP-bővülést regisztráló állam ragaszkodik saját elképzeléseihez, nemzeti érdekeihez. Elsősorban a saját szükségleteik szerint alkotják meg egyes fejlesztési programjaikat, s csak annak összeállítása után vizsgálják, hogy a program mely elemeihez hajlandó támogatást nyújtani az EU. Ami Brüsszel látókörén kívül esik, azt saját erőből valósítja meg az ország.
Cséfalvay Zoltán szerint a Széchenyi-terv több pillére hasonlít az írek fejlesztési tervéhez. A helyettes államtitkár úgy látja: Magyarországon is a Széchenyi-tervet kell kibővíteni az unió által is támogatott elemekkel, vagyis ugyanazt a módszert kell követni, mint az írek: egységesen kell koordinálni a hazai és a külföldi magántőkét, valamint az unió felzárkóztatási erőforrásait. Az államtitkár szerint már csak azért is hasznos lenne ez az út, mert az uniós csatlakozás önmagában még nem vezet automatikus felzárkózáshoz. Magyarország esetében, előzetes adatok szerint, a csatlakozástól számított tíz év alatt várhatóan átlagosan 8,4 százalékos lesz a gazdasági növekedés, de ebből csak mindössze 2,2 százalékra tehető majd a közvetlenül az EU-s támogatásoknak köszönhető növekedés.
Másik komoly hasonlóság az ír és a magyar felzárkóztatási tervben a regionális politika, amely Magyarországon már a gazdaságpolitika szerves részévé vált. A Széchenyi-terv adatainak alapján szinte azonos mértékben, fele-fele arányban részesült az eddig megítélt, összesen 55 milliárd forintnyi támogatásból a Dunától nyugatra fekvő és a keleti országrész, ami azt igazolja, hogy a keleti régió is képes a fejlesztési támogatások felhasználására. Erről Cséfalvay Zoltán úgy nyilatkozott: az egyik legnagyobb hiba az lenne, ha a beáramló tőke mellett kialakult duális szerkezet mellett hasonló jönne létre a területi megoszlás tekintetében is. Ebben a helyzetben az államhatárokon belül gyakorlatilag két országról beszélhetnénk, Európai Unióról és „ugar-Magyarországról”, amit a gazdasági kormányzás még idejében meg kíván előzni. Ezért igyekezett a GM a Széchenyi-tervbe beépíteni a regionális gazdaságfejlesztési programot is, hogy a jelenleg még hátrányos régiókat felkészítse a fejlesztési tőke fogadására.