Az olvasások szerint…

Úgy hírlik, ez most az olvasás éve épp. Rossz előjel. Mert aminek éve – hónapja, napja, világnapja – van, az védelemre szorul. Hány hónapja is van hátra? Szegény. Olyan ez, mint a nők napja. Férfinap nincs. Miért is kéne férfinap, amikor, miképpen mondani szokás, az esztendő 365 napjából 364 az övék? Vagy olyan ez az olvasás éve, mint a madarak és a fák napja. Ők sem állnak jól manapság. A madarak és a fák. Vagy akár a Föld napja. Hát az sem áll jól. Még ha legalább állna. De folyamatosan forog. „Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni!”…
Az olvasás ügye sem áll jól. Aminek éve van, s ami amúgy ügy, az eleve vesztésre áll. A nagyokosok a szép utópiának kijáró tisztelettel sajnálják le. Vitacikkek, tanulmányok szólnak arról, hogy a realitáshoz, tehát a virtuálishoz és audiovizualitáshoz képest ki hány könyvet vesz kézbe, s ez miért olyan kevés. Minden napra egy mese. Olvasási és szexuális szokásaink egy polcon, elemezzük, hány numera, hány könyv, és csillagokat látunk a Gutenberg-galaxistól. Valaha volt olvasó népért mozgalom, most van olvasás éve. Az olvasást mindig támogatni kellett. Jár a baba, jár…
Én a magam részéről író vagyok. Nem kenyerem az olvasás, legföljebb kiflim. Elvileg persze az író is olvas. Akkor viszont az olvasó is ír. Attól mentsen meg az isten, de sebaj. Írjon mindenki. És olvasson mindenki. Írjuk meg egymást, és olvassuk ki egymást. Olvassunk egymás gondolataiban. Gondolatolvasás! Írottkő? Írott malaszt? Szentírás?
Az írás szó kétértelmű. Ismert egy profán és egy szent olvasata. Kiírtad magadból? A profán értelmű írás az, amely kikerül a kezünk alól. Vagy sikerül, vagy nem – más kérdés. Amit papírra vetünk. Odavetett fél mondatok. Amit oda rovunk. Lerótt kötelesség. Gépírás, kézirat. Formanyomtatvány. A szent értelmű írás ennél sokkalta több. Sokak számára a szent értelmű írás maga a Biblia, tehát a Szentírás. Avagy a sors könyve. Ott minden meg van írva. Az írások szerint…
Az olvasó szó ugyancsak kétértelmű. A profanitás optikáján keresztül tekintve rá embernek tűnik. Egy embernek, aki olvas. Írók álma ő, hisz olvas, ó… Fogja szellemi táplálékát a metróban, avagy fölégörnyed a könyvtárban, legszebb szemmel verés. Az olvasó szem tüstént megismerszik, egy sor, két sor, három sor, s egy szemből elvileg az is kiolvasható, hogy latin betűs, héber vagy épp kínai-e az előtte levő szöveg. Ha viszont az olvasó szóra szent optikán keresztül tekintünk, akkor füzérré lesz, rózsafüzérré. Merthogy a rózsafüzér nem más, mint olvasó. Szentolvasó. Mi szem-számnak ingere – ímé, ahol a betű és a szám egy lesz, megolvasni annyi, mint megszámolni. Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes…
Bezzeg az olvasás szó mily egyértelmű. A ráolvasás még hagyján, ott csak-csak megvillan a szellem, igaz, ezoterikus szellem ez, amely ránk olvas, gyógyítandó minket vagy ránk olvasva bűneinket, ám az olvasás szó eddig csak a maga konkrét, profán értelmében mutatkozott meg lelki szemeink előtt. Az írások szerint lehet jósolni. Vajon lehet-e jósolni az olvasások szerint? Az olvasás szó szent értelme az, ami kibontásra vár. Hogy vethessünk valamikor kártyát, s dobhassunk akár egy hátast is, ha kedvünk tartja majd – az olvasások szerint.