Csőd

Csődnek nevezik a valamely pénzintézet vagy gazdasági vállalkozás fizetésképtelensége folytán előállt jogi helyzetet. Értelmező nagyszótárunk szerint (átvitt értelemben) csődöt mond, aki valamire képtelennek, alkalmatlannak bizonyul. Ugyanez vonatkozik valamely szervezet, mozgalom törekvésének sikertelenségére. „Megbuktak, ha nyíltan nem is mondtak csődöt” – idéz egy példamondatot az akadémiai szófejtő szótár.

Medgyessy Péternek, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjének kétszeresen is meg kéne értenie a magyar nyelv világos üzenetét. Először mint gyakorló bankembernek: az eddigi befektetések a nevéhez fűződő politikai vállalkozásba kidobott pénznek bizonyultak; másodszor politikusként: a kitűzött feladatra – a jelenlegi kormányfő leváltására – már most beláthatóan alkalmatlannak bizonyult.
Hogy miért, pontról pontra sorra vesszük. 1998 óta nyilvánvaló, hogy a Fidesz vezette koalíció helyére csak a legerősebb ellenzéki párt által vezetett választási formula pályázhat eséllyel. Az MSZP-nek ehhez rögtön meg kellett volna találnia azt a karizmatikus személyiséget, aki négy éven át tudatosan és következetesen küzdi föl magát a döntő megméretésig. Ehhez képest két évig gyomrozta egymást a párt két vezető embere, Horn és Kovács, alaposan lefárasztva magukat és híveiket, majd egy olyan lehetetlen figurát húztak elő a pakliból Németh Miklós személyében, akinek nyilvános megszólalásai egy 1989-ben megszakadt magnófelvételre emlékeztettek az akkori KB üléséről. A spontán privatizációs érdemeire tekintettel tíz évig Londonban bankárkodó Németh helyére ezután állították a formálisan párton kívüli Medgyessyt, aki történetesen szintén bankár.
Az új jelölt karakterisztikusan alkalmatlan személynek bizonyult arra, hogy összefogja a szocialistának nevezett gyűjtőpárton belüli és kívüli érdekcsoportokat. Az MSZP-ben „gürizők” szemében érdemtelen és kényelmes karrierista, a tarka közép a színtelen-íztelen, technokratát látja benne, a párton kívüli, választásról választásra büntetni akaró szavazó plebs pedig nem bízik benne. Medgyessy az elmúlt hónapok tapasztalata szerint sokkal inkább megosztója lett, mintsem megvalósította volna a baloldal óhajtott integrációját. Az összes további gyakorlati csődtünet e ponthoz kapcsolódik. A kormányfőjelölt látványos kommunikációs kudarcot vallott. Egyik társadalmi réteget sem tudta a saját nyelvén megszólítani. Ahol Hornként kellett volna bratyiznia a néppel, ott okoskodó bankárként szerepelt, ahol Kovácsként kellett volna óvatoskodnia, ott aknákat helyezett el a pártja alá meggondolatlan kijelentéseivel.
Az egész magyar társadalom észjárását még ennyire sem érzékeli, érzelmi felindulásában „lemondott a 2012-es olimpiáról” New York javára, épp most, amikor milliókat érintett meg a millenniumi ünnepségek felemelő érzése. Formálisan nem vállalt pártjától – ez is kétélű dolog az MSZP tagsága felől nézve – egyre inkább eltávolodik, Orbán Viktor magányos kihívójaként szerepel, üresen kongó nézőterek előtt. A vezető fővárosi művészek a távollétükkel tisztelték meg a Fészek Klubban. Csapatépítésnek semmi jele, az érdekesebb figurák – Schmuck, Növényi stb. – inkább ellenében dolgoznak, csak- úgy, mint a Doszpot-féle egyéni indulók. Thürmerék sem kimondottan a hívei. Hiába igyekszik a baloldal győzelmét áhító sajtó hátulról tolni Medgyessyt (a 168 Óra már Medgyessynét is összemérte a mostani kormányfő feleségével), a jelölt sehogy sem akar előrehaladni. A szentként tisztelt közvélemény-kutatók adatai szerint sem!
Ez utóbbi jelenti a legsúlyosabb részt, veszélyt az MSZP háza táján. Okkal sejlik fel bennük mindaz, ami az első bekezdésben olvasható.