Én nem tudom...

Én nem tudom, illő-e azzal terhelnem a nyájas olvasót, hogy Aczél Endre (Orbán Viktor egy kijelentésével kapcsolatos) számszaki produkciójáról írt cikkemre többen (főként matematikusok) reagáltak, kifejezve egyetértésüket, s különféle egyenletekkel igazolták laikus számítgatásaim eredményét, cáfolva Aczél téziseit.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy azóta ő is rájött tévedésére, de beismerésének, netán bocsánatkérésének a Népszabadságban nyomát sem leltem. (Annál inkább további hencegésének.) A képleteket – amelyek esetünkben nem nagyon, de kissé bonyolultak – nem tárom most az olvasó elé, pedig azok igazi tények, amelyek balliberális vélekedés szerint is makacs dolgok. Aczél azonban – a beismerés mellőzésében – a tényeknél is makacsabb.
S. Gaal Amszterdamból már a népszabadságbeli cikk másnapján felhívta szerzőnk figyelmét a gyermeteg hibára, e-mailen továbbítva azokat a számításokat (és szükséges ismereteket), amelyek indulattól és politikai hovatartozástól függetlenül kétségtelenné teszi, hogy közkedvelt laptársunk vezércikke nélkülözte mindazon „szellemet és tudást”, amely – Cyrano szerint – egy érdemi vita alapja lehet. A matematikai levezetések után így folytatja levelét: „Tisztelt Aczél E.! Úgy látom, most úgy döntött, hogy nyilvánosan szégyeníti meg magát. Hogy nem ért a kamatos kamat számításhoz, az rendben van. De akkor ne adja a számszaki tévedéseit megfellebbezhetetlen magabiztossággal elő, koncepcióit bizonyítandó, vagy esetleg konzultáljon Medgyessyvel, ő úgy is bankár. Megjegyzem, én sem ilyen fölényes stílusban adtam volna elő mondandómat, ha a cikkből nem áradt volna a tudás nélküli magabiztosság. A százalékszámítás elsajátításához további sok sikert kívánok, Gaal Sándor, Amszterdam.”
Mindettől Aczél (és a Népszabadság) természetesen nem rendült meg, sőt erőre kapott. A. így válaszolt az ironikus (és intelligens) levélre:
„T. Gaal (Gál?) úr, köszönöm levelét. Kár erőlködnie. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy 15 év alatt ledolgozzuk a hátrányunkat, az ön példájából (minden limest ideértve) az derül ki, hogy ez a 15 év 55 év. És figyelmébe ajánlom, hogy én politikai glosszát írtam, nem számtani dolgozatot. Képzelje el, mennyi helyet foglalt volna el, ha leírom türelmesen, hogy a 2-4 százalék mellett mikor áll meg a távolság növekedése, vagy hogy 3-6, és 4-8 százalék mellett mikor következik be az utolérés. Nekem két gépelt oldal áll a rendelkezésemre.” (Itt vetem közbe én, K. A., hogy ez csúf mellébeszélés. Már-már szemérmetlen. A politikai glosszában ugyanis szó szerint ez áll: „Ha mi csak kétszerte gyorsabban fejlődünk, mint az unió, nem felzárkózunk, hanem még jobban lemaradunk.”)
De folytassa Aczél: „Megnyugtatom: 1968-as diplomám van matematikai nyelvészetből (computational linguistics), számolni tudok. Ennyi a történet, a többi mellékes. Üdvözlettel Aczél Endre. Ps. Természetesen nem vagyok a történetben egészen folttalan – ld. a szerencsétlen, indulatból fakadt, »akárhány év« szókapcsolatot –, de ez egy másik mese. Barátsággal még egyszer AE.”
Nekem fogalmam sincs, mi az egyik mese és mi a másik. S. Gaal szerint egyszerűbb lett volna Aczélnak beismernie, hogy: „Az ördögbe, kedves uram, önnek igaza van, helytelen (hülyeség, szamárság – stb.) dolgokat írtam le a nevem alatt.”
Szerintem is. Sőt, én ezt netán a lapomban is beismertem
volna.
Hogy a „computational linguistics” esetében lehetséges-e (Karinthyra utalva) visszakérni az iskolapénzt, én nem tudom...