Felfújható feng shui

Párduc vagy leopárd? Gyakorlatilag mindegy – attól függ, melyik gyarmatosító nyelvből honosítjuk a szót a ragadozó nagyvadra. Van úgy, hogy az importáló buzgalom túlbuzog – ilyenkor duplán is megvan a magyarban ugyanaz az állatnév.

A csemetéim mindenesetre „párducosat” játszanak: ez abból áll, hogy a két nagylány négykézláb vonul egymás mellett a lakásban, a kisfiú meg közöttük állva, sápadt arcú Maugliként vezeti őket a képzeletbeli pórázon. A Magyar Hírlap ellenben „gumileopárdról” ír, s mindjárt illusztrálja is: „A Greenpeace aktivistái, sajátos demonstrációként, hatalmas felfújható állatokat helyeztek el egy Spanyolországnál horgonyzó panamai hajón, a Wourin. Amiatt tiltakoznak, hogy szerintük a hajó farakománya, amelyre (hibásan) az illegális szót festették, törvénytelen kitermelésből, az Amazonas őserdejéből származik.” A szerkesztői éberség rögvest kiszúrta a helyesírási hibát – ez azonban nem akadályozta meg a lapot abban, hogy közreadja a fotót. Ettől lesz igazán érdekes az ügy. A hajó barna oldalára fehér olajfestékkel felkent ILEGAL szó ugyanis óhatatlanul megmozdítja a fantáziát. Talán valami rontott újlatin nyelven (il egal) az esőerdei farakományok egyenlőségére akartak utalni az aktivisták? Aligha. Osztanunk kell tehát a Magyar Hírlap megfejtését: itt bizony illegalitásba vonult farakományról – s azzal együtt ordító nyelvi hibáról – van szó. Napirendre térhetünk-e az „elmázolt” jelenség fölött azzal, hogy tévedni emberi dolog? Úgy hiszem, nem: a Greenpeace nem engedhet meg magának ilyen kínos kommunikációs bakit. A Greenpeace környezetvédő multi, aminek adnia kell a jó hírére. S bár nem igazán tudni, ki és mi fedezi valójában bődületes költségvetését (a rossz nyelvek szerint a mindenkori piaci versenytársak állják – időlegesen zöld gúnyát öltve magukra – a látványos, olykor pedig kifejezetten erőszakos akciók számláját), nem alkalmazhat funkcionális analfabétákat. Az már csak hab a répatortán, hogy miért épp a benzinkutak tetején terpeszkedő, felfújható óriás cicákat használják szimbólumként – hacsak az illető olajcég is nincs a szponzorok között. (Ez még logikus is volna, hiszen a fatüzelésű sparhelt nyilvánvaló konkurense az olajkályhának.) További talány, hogy a nyelvtannal hadilábon álló, a tengervizet olajfestékkel szennyező „zöldbékések” vajon miként tudták észrevétlenül fölcsempészni a fedélzetre a felfújt gumipárducot? Netán eleve ott fújták fel? Ha én volnék a Wouri kapitánya, vagyonbiztonsági okokból bizony réges-rég készenlétbe helyeztem volna a sópuskákat. Lehet persze, hogy a kapitány korrupt, hajlamos a panamázásra, s néhány száz rongyos internacionális dollárért készséggel megengedte, hogy a fehér egyenruhás urak festegessenek és pumpáljanak kedvükre; sőt még a sajtófotósokat is megkínálta némi kincstári rummal. Ám mit ér a legpíárosabb zöld civil kurázsi, ha a partizánakciózás fizetett, és legkevésbé sem illegális?
*
Én még Sánta Ferencből érettségiztem. A Sokan voltunk című novelláját kellett elemezni az írásbelin – azaz nem kellett, de ezt is lehetett választani. Ha jól emlékszem, az osztályban egyedül én döntöttem e téma mellett – nem azért, mintha a klasszikusok nem izgattak volna, hanem mert eszembe jutott egy távol-keleti párhuzam. Sánta elbeszélésében a magyar paraszti világ küldi a már hasznavehetetlennek számító, csakis kenyérpusztítónak tartott öregeket a büdös barlangok minden egzisztenciális problémát megoldó, gyilkos gőzébe – Kínában meg a fagyos hegyre küldték fel a túl sok esztendőt megélt falubelieket. Nagyjából nekem ma is annyit jelent a nyugdíj-biztosítási rendszer: elkerülni ezt a kifordított társadalmi eutanáziát. S bár lehet, hogy szemenszedett kampányfogás, nekem módfelett tetszik az ötlet, hogy a személyi jövedelemadójából a szülei nyugdíjához is közvetlenül hozzájárulhasson az ember. Ha rajtam múlna, még kivételt sem adnék eme fő szabály alól, jóllehet, igazságtalan a korán árvaságra jutottakkal vagy az önhibájukon kívül gyermektelenekkel egyaránt. Legyen ez nyilvánvaló hálapénz a mindenkori anyák és apák nemzedékének! Az egykék szüleinek egyszeres, a sokgyermekeseknek sokszoros. Kicsinyke kompenzáció ez mindazon hátrányokért cserébe, melyekben a dajkáló évtizedekben részük volt. Hadd mondják életük alkonyán: bár sokan voltunk, legalább a barlang nem büdös.
*
Mióta Kiss Péter exminiszter, szocialista országgyűlési képviselő egy választási kampányszövegében lényegében a saját érdemének tulajdonította a Pólus Center létrejöttét, különös figyelemmel kísérem lakóhelyem, a XV. kerület beruházási híreit. A Városházi Napló most épp az Újpalota határában épülő Ázsia Centerről cikkezik, a választások is vészesen közelednek – nem kizárt tehát, hogy szegről-végről ezt is az MSZP intézte el. A két center egymás tőszomszédságában van, ami vagy azt mutatja, hogy a dúsgazdag újpalotaiak egy bevásárlóközpontban már el sem tudják költeni a pénzüket, vagy azt, hogy a nagyberuházásoknak zöld utat adó illetékesek Magyarországon a legkevésbé sem foglalkoznak azzal: hány ilyen kereskedelmi monstrumot bír el a nyugati viszonyokhoz képest mégiscsak nagyságrenddel szerényebb vásárlóerejű hazai piac. Az Ázsia Center (amely már elnevezésében is bizsergő nosztalgiát ébreszthet bennünk a hűtlenül elhagyott őshaza iránt) csupán jövő őszre készül el, akkor is csak felében-harmadában, így legfeljebb a helyhatósági kampányban lehet belőle választási szlogent formálni; akkor viszont vastagon. Bevásárlóközpontból lassan annyi lesz Budapesten, hogy három napig sem tart a csoda, ha megnyitnak egyet – ez is csak két dolog miatt érdemel külön figyelmet: egyrészt állítólag „a kontinens legnagyobb kereskedelmi, kiállítási és szórakoztató központja” lesz (ami nem nagy kunszt, mert húszezer négyzetméteres létesítményt manapság már a civilizált világ egyetlen országában sem igen engedélyeznek); másrészt úgy hirdeti magát, hogy a komplexumot az elhíresült kínai kultúrhagyomány, a feng shui elvei szerint építik. Az európai ember a távol-keleti civilizációban híresen műveletlen, ezért tudatlanságát hajlamos ájult csodálattal leplezni – az ősi kínai módszerből is legfeljebb annyit fog fel, hogy itt valahogy legömbölyített harmóniába lesznek rendezve a berendezési tárgyak (a világ minden belsőépítésze erre törekszik), meg hogy tartják az észak–déli irányt (ez sem új Stonehenge óta; hogy a mohamedánok keletre mutató „iránytűjéről” már ne is beszéljünk). Az viszont kétségkívül (sok évezredes) nóvum, hogy az északi szárnyat az Atyáról, a keletit a Fiúról nevezik el – s mielőtt rávágnánk, hogy a nyugati akkor nyilván a Szentlélek nevet viseli, vegyünk vissza a keresztény dölyfből és magabiztosságból: az bizony a Leány nevet kapja a keresztségben. A kínai és európai paternalizmus közös vonásairól árulkodik viszont, hogy természetesen az Apa-szárnyon lesz a főkapu. Az égtájakhoz ráadásul külön energiatípusok tartoznak – bár arról mélyen hallgatnak a tervezők, hogy a déli irányhoz sorolandó-e vajon az atomenergia. A feng shui továbbá „szabad áramlást biztosít a természetes világításnak”, amit ki-ki képzeljen el, ahogy tud – én úgy mondanám: be fog sütni a nap. A harminckét mozgólépcső meg az ötvenkét lift nélkül pedig a régi kínaiak nyilván egy tapodtat sem mentek sehova. A relaxációs parkban feng shui túrákat szerveznek majd a családoknak – ez egyelőre nem a polgári kormány programjának része, de még lehet. A napi harmincezres látogatósereget kétezer parkolóhely szolgálja majd ki – szóval a csupa fű, szökőkutas, kőzúzalékos ösvényekkel szabdalt miliő maga lesz a megtestesült anyatermészet. (Bár megjegyzendő, hogy a feng shui az Anyát gyanúsan kihagyta a névadási gyakorlatából.) Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a mégiscsak parlagias módon pénzcsináló monstrum azért lesz épp nyolcemeletes, mert ez a szám a feng shui számmisztikája szerint szerencsés jövőt, boldogulást jelent – könnyen belátható az is, miért kér Orbán Viktor még négy év lehetőséget a kormányzásra: mert akkor nekünk nyolc lesz…