Föld feletti megoldások

Próbálok vízen járni egy ideje, de mindig úszásba fullad a dolog, igaz, meg nem fulladok, hisz tudok úszni. Egy-egy. Hol volt – hol nem volt még – a vízisí és a szörf akkor, amikor Jézus már járt a vízen? Az persze, hogy Jézus járt a vízen, maga volt a csoda. Fecseg a felszín, hallgat a mély? Amikor Jézus a vízen jár, hallgat a felszín. Hullám nélküli tér a megoldás hullámlovag helyett. A vízibolhák is járnak a víz színén. A vízibolhák mind: mint másodszor eljött Jézus Krisztusok? Lehet, hogy túl materialisták vagyunk. Itt hemzsegnek körülöttünk a vízibolhák, és mégsem hiszünk. De az is lehet, hogy a vízibolhák nem csoda, hanem fizikai ok mián víztaposók, akkor pedig Jézus második eljövetele még odébb. Akkor a vízibolhák minden eszkatológiai relevancia nélkül felszínesek. Nincsen remény, nincsen remény.
Egy ideje próbálok a föld alá süllyedni. Félreértés ne essék, nem elevenen eltemettetve lenni, hisz az smafu, bármelyik jógi megcsinálja. Nem. Én a föld alá szeretnék süllyedni. Antiarkhimédészi babérokra vágyom: minden földbe mártott test vesszen a súlyából annyit, amenynyi fáj a Földnek, de minő kár – eleddig sem szégyen, sem dicsőség révén nem sikerült a föld alá süllyednem. Az még sohase volt, hogy állok s árvízi mérce szerint mind magasabbra ér nekem a föld, állok előbb bokáig, majd derékig, végül nyakig, legvégezetül feje búbomig – talpig – földben. Így még sohase sikerült a föld alá süllyednem. Földalatti irodalom se voltam soha és az alvilág nem metróként ismer.
Én már csak két lábbal a földön járok. Meglehetősen földhöz ragadt vagyok. Na már most ez azért probléma, mert sokan éppenséggel elvárnák, hogyha nem is vízen járó vagy föld alatti, de legalább fellegtaposó legyek. Olykor határozott nyomást érzek a közvélemény felől ilyen irányba. Persze magamnak köszönhetem: egy homo transdimensionalistól, egy ketrecembertől elvárható a forradalmiság. Elvileg ott volna a helyem a vegetáriánusok, alternatívok, antigonék és antiglobálisok között. Érthetetlen, hogy aki egyfelelől ennyire ilyen és igen, az másfelől miért is nem olyan. Nem értik, miért nyilatkozom meg olykor mint lánglelkű szalma s miért vagyok máskor feltűnően súlyozott, kimérten konzervatív.
Nem értik, miért értekezem egyik nap a kozmikus rendszerváltás elkerülhetetlenségéről, bioszferikus forradalomról, s miért mondom másnap: oltár előtti nagy igen az Európai Unióra, a parlamentáris demokráciára és a piacgazdaságra. Most ez az ember forradalmár vagy konzervatív? Mindkettő. Jó pár agysejt akad bennem például, amelyik habozás nélkül kilőne egy bálnavadászhajót vagy fölrobbantana egy fakitermelő vállalatot. Más agysejtek viszont emberszabásúbbak s megkérdezik: mi lesz a bálnavadász családjával? És mi lesz magával a bálnavadásszal, ha vízbe fúl?
Rendszergazda – mondják számítógépes nyelven. Fellázadjunk-e gazdánk, a rendszer ellen, vagy maradjunk kutyák a farok végén? Ha vagylagosan kérdezünk: rossz lesz a válasz. Rossz konzervativizmus és rossz forradalmiság, rossz konformitás és rossz dac. A rendszer meghaladására ti. úgy kell készülni, amint a szentek készülnek a halálra. S nem úgy, mint az öngyilkosok, tevőlegesen.
A szent elfogadja, hogy van élet. Felkészül a halálra, bármelyik nap kész rá, de él. Tudja, hogy hosszú távon mindaz, ami ma fontos, lényegileg érvénytelen s engedi, hogy ez az érvénytelenség értelemként munkálkodjon a jelenidejűségben, de véletlenül se megy elébe. Nem lesz öngyilkos. Nem csinál forradalmat. Önkezűleg nem vet véget az érvénytelennek, nem váltja le. Mert akkor megváltás helyett csak leváltás jönne létre.
Így talán érthetőbb, hogy miért vagyok egyidejűleg forradalmár és konzervatív. Mert miként a szent a halálra, úgy készülök a kozmikus rendszerváltásra, a pillanatra, mikor mindaz, ami van, ellehetetlenül, de nem sürgetem, az ti. már egyfajta öngyilkosság volna. Erőszak és nem kegyelem. Kierőszakolt váltás és nem megváltás.