Huszadik évad a felújított Karinthy Színházban

Egy lelkes filmbarát Dél-Buda szélén, 1936-ban egy bérház földszinti részén Hunnia néven nyitott mozit. Valamit tudhatott a vállalkozó szellemű rajongó, mert a városszéli, kelenföldi közönség eltartotta a műintézetet. A háború után a mozi állami tulajdonban, Haladás néven működött tovább, és bizony csak kispiszkosnak vagy szotyinak becézték. 1988-ban végleg megszűnt. Ma a helyén, a Bartók Béla út 130. szám alatt működik Buda egyetlen kőszínháza és a főváros egyetlen magánszínháza, a Karinthy Színház.

Karinthy Márton, a színház tulajdonos-igazgatója előzőleg, mint rendező, tíz évig dolgozott sikerrel a főváros és az ország színházaiban. Nagyapjától (Karinthy Frigyes) és apjától (Karinthy Ferenc) örökölte a művészi alázatot és a megújulás képességét. 1982-ben Hököm Színpad néven kisszövetkezeti formában indította el vállalkozását. Az első hat évben vándortársulatként működtek, a főváros számos művelődési házában, sőt vidéken is játszottak. 1988-ban a kerületi tanács juttatta végleges otthonhoz őket, attól kezdve Karinthy Színház néven működnek.
– Lepusztult helyiséget kaptunk, csak a csupasz falak álltak fűtés, világítás nélkül, és azt mondták, hogy hozzátok rendbe – emlékezik a kezdetekre Karinthy Márton.
– Bankkölcsönökből szerény, de elfogadható körülményeket tudtunk teremteni. Mi vagyunk máig is az egyetlen magánszínház, és viseljük annak minden terhét.
A színház már az első évben két olyan sikeres bemutatót tartott, amellyel megalapozta hírnevét, művészi rangját. Kortárs magyar írók éppoly szívesen járultak hozzá darabjaik színreviteléhez, mint ahogy Kossuth-díjas színészek vállaltak szerepeket a színház produkcióiban. A kezdeti sznob fanyalgás után az ellendrukkerek, a kritikusok is tudomásul vették, hogy a közönség megszerette a Karinthy Színházat.
– Polgári színház a miénk – vallja Karinthy Márton. – Olyan realista, közérthető és szórakoztató darabokat játszunk, amelyek időnként a Karinthyak ironikus életszemléletével, bölcsességével párosulnak. A két évtized során több kísérleti jellegű előadásunk is volt, például Karinthy Frigyes egészen furcsa, Lepketánc és Mennyei riport című darabjai. Régóta dédelgetett tervem édesapám Szellemidézés című darabjának a színpadra állítása, de a minden szempontból ideális szereplők megtalálása nélkül nem vágok bele a színrevitelbe.
Az idei jubileumi évadra sikerült eltüntetni a bodegaszerű bejáratot és az előtér, az előcsarnok, a mosdók, a padozat, a fűtés valóban színházhoz méltó lett. A felújítási költségek mintegy tízmillió forintot tettek ki; az önkormányzat a költségek jelentős részét állta. A felújítás többi részét önerőből, valamint két cég segítségével teremtették elő. Karinthy Márton elmondása szerint nagyon nehéz ma magánszínházat fenntartani. Összesen három állandó munkatársa van, a többiek pedig – mint például a színészek – egy-egy produkcióra szerződnek. Állandóan lesi a pályázati figyelőt, és a lehetséges szponzorok kegyeit keresi. Tavaly például sikerült a felújítás előtt álló Operettszínháztól száz zsöllyét méltányos áron megszerezni. Egy évadban maximum három bemutatót tudnak tartani, egy produkció költsége nem haladhatja meg a hárommillió forintot. A színház jegyeit az öszszes pesti jegyiroda árulja, de minden hirdetésnél, szórólapnál többet ér számukra a szájpropaganda. A közönség egy része a fiatalokból, az egyetemistákból és az értelmiségből tevődik ki. Van olyan produkciójuk – a Tanár úr, kérem, az Őrült nők ketrece –, amely már túl van a századik előadáson. Ilyen magas szériáról a bemutatójuk idején álmodni sem mertek.
A jubileumi évad és a megszépült színház első ünnepi bemutatója, a Bolond vasárnap – november 23-án, pénteken este hét órakor – önfeledt szórakozást ígér. A fergeteges komédiát Katajev híres bohózatából Cseke Péter alkalmazta mai színpadra. A szereplők között láthatjuk Esztergályos Cecíliát, Straub Dezsőt, Tahi Tóth Lászlót, Jónás Ritát, Sára Bernadettet is.