Idegbetegek százada?

Kedvenc íróm, Kosztolányi Dezső egyik karcolatában az idegbetegek századaként említette a XX. századot (nem feledkezve meg persze arról sem, hogy ugyanakkor milyen csodákban részesített bennünket). A letűnt század idegbeteg meggyötörtjei ugyanis addig sohase tapasztalt bőségben dúskálhattak a tudomány áldásaiban. Ezeket figyelembe véve a nagy ívű fejlődés további perspektívái rajzolódhatnak ki előttünk a XXI. században.
Lélegzetelállító újdonságokkal vár tehát bennünket a holnap, amikor új, lázas látomások válnak valóra. Az eddig megtett útra visszatekintve ma még fel sem tudjuk fogni, mi jöhet Bleriot, Marconi és Edison után, a szárnyra kelt ember milyen magasra repülhet, hogy ura legyen a világűrnek. A holdra szállás csodálatos ténye ugyanis csak egy lépcsőfoka a legújabb kori haladásnak.
Gondoljunk csak bele, hogy a XX. század elején csetledező Kosztolányi-figura, Esti Kornél a sárga villamoson utazva előveszi a mobilját és beleszól. Molnár Ferencet keresi a New York kávéházban, s Ignotusnak üzen, amit Karinthy ad majd át, ha megérkezik az esti tereferére a kávéház mélyvizébe.
„Az emberiség mintegy lázálmában, önmagával viaskodva és gyötrődve kereste a célhoz az eszközt” – állapítja meg a múlt századról a költő. Mert mindent szeretne megismerni, ami a földön kívül történik, s aminek felfedezése szinte felfoghatatlan erőfeszítésekre ösztönzi a tudományt.
Nyilván ebbe a vad, embertelen hajszába fulladva vált idegbeteggé a XX. század. Annak ellenére, hogy a húszas években még nem is sejtette, hogy a jövő képernyőjén kirajzolódott egy újabb nagy világégés, s hogy belovagol majd Európa közepébe is a vörös lovas a sarló-kalapácsos zászlójával. Gulágok kora, ÁVO-sok éjszakai zörgetése az ajtókon, a rémület lovasa száguldott át lobogó sörénnyel Európán. Ezenközben arra is maradt az emberiségnek elég ereje, hogy feljebb kapaszkodjék, hogy új ostromra készüljön fel, és az új század küszöbén reménykedve várjon újabb csodákra, amelyek talán már nem is sáros földtekénken valósulnak meg, hanem a csillagporos űrben, ahová felröpít bennünket a tudomány.
Béklyóinktól megszabadulva szárnyalunk majd, új hódításokra készen, lerázva magunkról a kínzó betegségeket és a tudomány segítségével megzabolázva a félelmetes természeti erőket.
Előfordulhat, hogy néhány évtized múltán az ifjúság már nem is érti, mit jelentett az emberiségnek a színház, a művészet, az irodalom, a zene. Elfelejtik Kantot, Schopenhauert, Tolsztojt, Petőfit. Nem tudják, hogy voltak kávéházak egykoron, ahová beültünk egy kávéra, ahol beszélgettünk, barátságokat kötöttünk, hazafiságon elmélkedtünk. Haza? Kimegy majd végképp a divatból. A térképekről eltűnnek a szövevényes piros vonalak, a határok megszűnnek, a tudósok kezében fegyverré válik a népszaporulat kulcsa, klónozott embriók születnek tucatszámra. Milyen legyen a csecsemő, asszonyom? Szőke? Kék szemű? Akkor nyomja meg a harmadik gombot. Ilyen egyszerűvé válik.
Az ebéd nem lesz többé szertartás, nem kell hozzá nyakkendőt kötni, zakót ölteni, virágcsokrot vinni vendégségbe. Két kapszula. Az egyik sárga, a másik fehér. A fehér kalóriamentes. Hogy létezett valaha csülkös bableves? Ki tudja már? Jó étvágyat! Hogy Pistike nem jött haza ebédre? Ja, el is felejtettem, nagyapa, Pistike a Marsra utazott az osztállyal, a mamája meg kiránduláson jár a Holdon, éppen az előbb szólt haza a zsebbeszélőjén.
Azon tűnődöm közben: ha a XX. század az „idegbetegek százada” jelzőt érdemelte ki, akkor vajon a XXI. század, amelybe most lépett az emberiség, milyen jelzőt kap majd az utókortól? Lesznek még hírnökök, kócos újságírók, mint jelenleg, akik írógépükön lepötyögik majd a változást? Lesz írógép? Nyomda? Mozi? Vagy olvasni is elfelejtenek az emberek, mert nem is tanulnak az iskolában betűket, csak jeleket kell majd megjegyezni, amelyek a sok csodagép működtetéséhez szükségesek? Nyomja meg a bal oldali harmadikat! A piros gombot. Értem. Köszönöm! Nem kérek! Hogy ma nem süt ki a nap itt fönt? A harmadik gomb jobbra. Érzi, hogy fűtenek a sugarak? A felhők fölött mindig süt.
Gondolom, csodálatos lesz az a kor, mert akkor már minden munkát a gépek végeznek helyettünk, s hírből sem ismerjük a gyötrő betegségeket, és a szegénységet sem. De valamitől mégis félek. Hogy az a csodálatos új világ kiöli majd belőlünk az emberséget is.
És akkor mit ért az egész?