Jaj a legyőzötteknek?

Rozsdás hangszórókból szóló zene, borbélyműhelyekben halmokban álló leborotvált szakállak, mosolygó (férfi) arcok láthatók most Kabul utcáin. A városszéli dombokon már kevésbé szép képeket láthattunk; összevert, a szakálluknál rángatott tálib harcosok, a legyőzöttek rémületével szemükben. Az Északi Szövetség katonái a kamerák felé tartották foglyaik igazolványát. Török, pakisztáni és arab önkéntesek százai kerülnek most a gyűjtőtáborokba. Egyes hírforrások szerint az arab harcosokat legyilkolják a tádzsik és üzbég harcosok.
A villámgyors előretörésre nem számított a Pentagon. Két napja még mérsékletre intette az Északi Szövetséget, mivel először egy politikai rendezés koncepcióját szerették volna papíron tudni. Ám a háború felvett egy saját dinamikát, és a hadvezetés is elismerte, hogy most megállni vagy egy tűzszünetet kieszközölni súlyos hiba lenne.
A győzelem nagyon közel van, ám a béke még nincs definiálva a Hindukus lábánál. Hiszen nemcsak terrorizmusról van szó, nem is csak vallási ellentétekről és fundamentalista irányzatokról, hanem a nemzeti megbékélés szükségességéről. A szovjet hadsereg kivonulása óta dúló polgárháborúk miatt az egymással szemben álló klánokat és népcsoportokat, mint a pastukat, tádzsikokat, üzbégeket és hazarákat tárgyalóasztalhoz kell „kényszeríteni”. A nemzeti egység helyreállítása csak az összes érintett fél bevonásával történhet meg, máskülönben a háború utáni helyzet egyben háború előtti helyzet is lesz.
Az ENSZ békefenntartóinak azonnali mozgósítására van szükség, mivel csak így lehet a bosszút és a vérengzést megakadályozni a frontokon és a gyűjtőtáborokban. Egy amerikai, angol, netán orosz kontingens természetesen szóba sem jöhet, hiszen őket még az Északi Szövetség sok katonája is megszállónak tekintené. Ilyen kijelentések főként tádzsik részről hangzottak el. A legkézenfekvőbb az lenne, ha egyiptomi, jordán, indiai, esetleg skandináv csapatokat küldenének a térségbe – viszszaemlékezve Libanonra vagy a Golán-fennsíkra, ahol a finn kontingensek végeztek igen jó munkát, éppen pártatlanságuk miatt. Az iszlám országokból érkező ENSZ-erők pedig vallásuk és szemléletük miatt a helyzetet átlátva, átérezve segíthetnék a rendezést. Az arab csapatok állomásoztatása meggátolná az „arab afgánok” tömeges legyilkolását a fronton és a táborokban.
A legnagyobb hibákat most éppen a győzők követhetik el. Egy tömegmészárlással maguk ellen fordíthatnak az afgán kisebbségeket, és eljátszhatják az egész világ szemében szimpátiájukat. A másik veszélyforrás egy kormány kikiáltása lenne, legyen az bármilyen átmeneti is. Az Északi Szövetség felállását tekintve abból az ország népességének nagy százalékát kitevő pastuk bizonyosan ki lennének zárva, ami csak növelné a pastukból álló tálibok ellenállását. A háborút tovább kell folytatni. Átfogó győzelemre van szükség, mivel egy demarkációs vonal meghúzása biztosítaná a terroristák és a fundamentalisták fennmaradását, életterét akár hosszú évekre is.

A szerző terrorizmus-szakértő