Koppánné Kertész Margit november 15-től lép ki az FKGP frakciójából, s ül át a független képviselők soraiba. A jövő évi választásokon a Tolna megyei Tamási város körzetében indul MIÉP-es színekben. A képviselőnek esélye van arra is, hogy a párt megyei listáját vezesse. Lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a kisgazdapártban áldatlan állapotok alakultak ki, ennek ellenére ő sokáig bízott az FKGP megújulásában. Jelenleg viszont csak a MIÉP az a párt, amely olyan stabil értékrendet képvisel, mint korábban a kisgazdapárt – szögezte le.
Úgy tudjuk: Várhelyi Andrással, a kisgazdák korábbi frakcióvezetőjével még folynak a tárgyalások, ám nagy a valószínűsége annak, hogy a politikus a MIÉP országos listájára kerül. Mint arról korábban hírt adtunk, Gidai Erzsébet – aki a MIÉP-nek nem, csak a frakciónak tagja – várhatóan a Torgyán József vezette FKGP-ben folytatja politikusi pályáját, hasonlóan Lakatos Pálhoz, akit nyár végén menesztettek a Vasárnapi Újság című rádióműsor felelős szerkesztői posztjáról.
Két kisgazda a MIÉP-ben folytatja
MIÉP-színekben indul a 2002-es országgyűlési választásokon Koppánné Kertész Margit kisgazda képviselő – értesült a Magyar Nemzet. Információnk szerint Várhelyi András egykori kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselővel is tárgyalásokat folytatnak a politikus esetleges átüléséről.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!