Kispolitika

Liechtenstein állammal Magyarország – az Osztrák–Magyar Monarchia tagjaként – a XIX. század második felétől valuta- és vámunióban állott, vagyis nemzetközi jogi kapcsolataink több mint száz évvel ezelőtt ugyanolyan szinten álltak, mint napjainkban a liechtensteini–svájci kapcsolatok. A Monarchia felbomlásával megszakadt liechtensteini–magyar diplomáciai kapcsolatok teljes körű rendezésére csupán a rendszerváltást követően, 1993 júniusában került sor.
A mindössze harminckétezer lakost számláló és 157 négyzetkilométer területű Liechtensteini Hercegség legközvetlenebb hagyományos partnerei a szomszédos osztrák Vorarlberg tartomány, valamint svájci oldalon Sankt Gallen és Graubünden kantonok. A főváros, Vaduz lakóinak száma mintegy ötezer, a vasutak hossza 19, a közutaké 140 kilométer. Államformája alkotmányos monarchia.
Uralkodói az ősi, XII. századig visszavezethető Liechtenstein-ház hercegei. Az 1989. november 13-án trónra került mai uralkodó édesapja, liechtensteini II. Ferenc József – aki a Szarajevóban 1914-ben meggyilkolt Habsburg Ferenc Ferdinánd trónörökös unokaöccse volt – ötven évig ült trónon. A jelenlegi uralkodó, II. János-Ádám herceg 1967 júliusában vette feleségül a Prágában született Marie Kinsky von Wehinitz und Tettau hercegkisasszonyt. Házasságukból három fiú (Alois trónörökös, Maximilian és Constantin), valamint egy lány (Tatjana) született. Mind az uralkodó herceg, mind felesége egyetemet végzett, gyermekeik a legszigorúbb puritán nevelésben részesülnek.
Liechtenstein állam létrejöttében az első jelentős évszám 1719, amikor VI. Károly császár jogilag elismerte Schellenberg (1699) és Vaduz (1712) birodalmi területeknek a Liechtenstein-ház által történt megvásárlását. Ugyanakkor a császár e területeknek a ház tulajdonában történt egyesítése eredményeként Liechtensteint önálló birodalmi hercegségi rangra emelte. Az önálló államiság irányába való fejlődésben ez volt az első lépés. A következő jelentős eseményt a Rajnai Szövetségnek (Rheinbund) Napóleon által 1806-ban történt létrehozása jelenti, amelyben a Német Birodalom 16 korábbi tagállama között Liechtenstein is helyet kapott – már mint önálló, szuverén állam.
Ettől az időponttól számítják a hercegség közjogi intézménytörténetét. Az önálló államiság jegyeit sikerült megőriznie a napóleoni Rheinbund felbomlását követően is: 1815–1966 között az ország immár mint a Deutsches Bund tagja építette tovább önálló intézményeit.
Ebben az időszakban a liechtensteini külpolitikát a két szomszédos állam (Ausztria, Svájc) bekebelezési törekvései elleni küzdelem jellemezte. A hercegség végül az intenzív – főleg gazdaságpolitikai – osztrák orientáció mellett döntött, és körültekintően megfogalmazott államközi szerződéssel biztosítani tudta önállóságát. Liechtenstein államot 1852-től egy vám- és adómegállapodás által létrehozott vámunió kötötte Ausztriához, majd utóbb az Osztrák–Magyar Monarchiához. Az ily módon kialakult osztrák dominancia gyakorlatilag a Monarchia első világháborút követő felbomlásáig jellemezte Liechtenstein gazdasági életét és külkapcsolatait. Figyelmet érdemel, hogy az antanthatalmak az első világháborút lezáró béketárgyalások során nem ismerték el Liechtenstein háború alatti semlegességét, az országot ellenséges hatalomként kezelték, és a Népszövetségbe 1920-ban benyújtott hivatalos tagsági kérelmét elutasították. A két világháború között a liechtensteini diplomácia már nem is tett lépéseket a nemzetközi fórumok által történő elismertetése érdekében.
Az első világháborút követően Liechtenstein állam önálló diplomáciai képviseletet nyitott a két szomszéd fővárosában, Bécsben és Bernben, ami a legújabb kori diplomáciatörténet első lépését jelzi. A liechtensteini–svájci államközi kapcsolatok napjainkig meghatározó kiindulópontját az az 1923. március 29-én Bernben aláírt megállapodás képezi, amelynek eredményeként a két ország vámunióra lépett egymással (és ezzel teljessé vált az azonos rangú osztrák–magyar kötelékek felszámolása). Az utóbb, 1924-ben megkötött valutaegyezmény értelmében a svájci frankot tették Liechtenstein állam fizetőeszközévé. Az 1980-ban megkötött kétoldalú egyezmény teljes valutauniót hozott létre Liechtenstein és Svájc között, amelynek értelmében a Svájcban hatályos pénzügyi, hitel- és valutapolitikai szabályok Liechtensteinban is érvényesek.
A hercegség igyekszik minél szorosabbra fűzni kapcsolatait a többi európai állammal is. Figyelmet érdemel, hogy közel ötven ország képviselteti magát nagyköveti szinten Liechtensteinban, amelyek között megtaláljuk mind a tizenöt EU-tagországot.
Az első világháborúval megszakadt magyar–liechtensteini kapcsolatokat csupán a rendszerváltást követően, 1993-ban állították helyre. Napjainkban a Svájcban működő magyar nagykövetség látja el a liechtensteini hercegségben is hazánk külképviseletét.
A vezető liechtensteini politikai körök és különösen a nagy külpolitikai affinitással rendelkező uralkodó hercegek felismerték, hogy a jelenlegi európai fejlődés mindjobban eltünteti a különbségeket az úgynevezett kicsi és nagy országok között. A hercegség 1978-ban tagja lett az Európa Tanácsnak, ahol igen aktív és a magyar külpolitikai törekvésekkel harmonizáló tevékenységet fejt ki.
Liechtenstein jelenleg az Európa Tanács soros elnöki tisztét tölti be. Számunkra különös jelentőséggel bír, hogy II. János-Ádám uralkodó herceg a Sankt Gallen-i egyetem biztonságpolitikai fórumán megtartott beszédében történelmi súlyú, konkrét javaslatokat terjesztett elő az európai kisebbségvédelmi politika vonatkozásában. Az államfő abból az alapképletből indult ki, hogy az európai államfejlődés fordulóponthoz érkezett. A heterogén nemzetállamok által képviselt szakasz lezárult, az az út nem járható többé. Az európai kontinensen az évszázadok során dúlt háborúk eredményeként jelentősen elmozdultak az államok politikai és etnikai határai, így az egyetlen, hosszú távra szóló, békés megoldást a regionalizmus irányába történő fejlődés biztosítja.
A liechtensteini uralkodó Sankt Gallen-i beszédében hangsúlyozta, hogy Európa olyan fejlődési szakaszba érkezett, amikor közös és nemegyszer igen kényes politikai-történelmi ügyeinket kell rendbe tennünk. Az egységes Európa megteremtésének alapvető feltétele, hogy valamennyi európai hatalom elfogadja a következő tételt: bármely nemzetiségi és etnikai közösségnek, bármely régiónak jogában áll a befogadó államtól teljes autonómiát követelnie és kapnia. Az államfő leszögezte, hogy ez ügyben csakis akkor tudunk előbbre lépni, ha az Európa Tanács emberi jogi konvencióján túlmenően képesek leszünk megteremteni a nemzetiségek önrendelkezését garantáló, úgynevezett kollektív emberi jogi konvenciót is.
A diplomáciai kapcsolatok megteremtése óta a politikai együttműködés rendkívül pozitív képet mutat. A hercegség Magyarországot – Svájc, Ausztria és Németország mellett – egyik első számú stratégiai külpolitikai partnerének tekinti. Ebben a hagyományos történelmi kötődéseken túlmenően az is közrejátszik, hogy Liechtensteinban számos odamenekült magyar történelmi család él (Széchenyiek, Andrássyak, Esterházyak), és a hercegi család több tagja kitűnően beszél magyarul. Liechtenstein berni nagykövetének, Stefan hercegnek az édesapja magyar származású.
Mind a hercegi család tagjai, mind a liechtensteini kormány képviselői részéről megkülönböztetett figyelmet és segítőkészséget tapasztalunk a diplomáciai kapcsolataink továbbfejlesztésére irányuló erőfeszítéseink során. Ennek jó példája az a konzultáció is, amelyet a Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke által vezetett delegáció folytat hétfőtől a liechtensteini fővárosban, Vaduzban.