MI A MAGYAR?

Ha valaki leves ételt kalánnak akart enni… az főhelyre egy vagy két kalánt tettek, onnan lekérte s evett vele, s meg visszaadta. Nem értem ugyan, de az régi emberektől hallottam, hogy azelőtt még az villájok sem volt az magyaroknak külön, hanem egy vagy két villa volt az asztalnál, azt elébb s meg elébb adták, úgy vettek húst az tányérra; az penig az embereknek az eleinél ezüstből volt, mint az kalán, az nyelire valami szép magyar sententiákot írtanak le; nékem is vagyon két vagy három ezüstvillám, olyan. Sőt azt írta Galeottus, ki mindennap az Mátyás asztalánál evett, hogy Mátyás király ideiben az egy késnél egyéb asztalnál nem volt, s csudálkozik rajta, hogy mivel az magyarok mindinkább leves étkeket ettenek, s kivált sáfrányost, s mégis a Mátyás király köntösin mocsok soha legkisebb sem volt. Nem vala híre akkor a supponnak, sőt ha suppont kértek volna, talán azt gondolta volna, hogy zsúpon akarsz fekünni; minden leves az polyeka vala és káposztalé, leves disznóoldalosas.
Mikor megittasodtanak az emberek, soknak énekes inasai voltanak, akkor énekelni kezdettek, valami szép régi magyar dolgokról énekeltették, néha szerelem énekét is mondottanak, kivált az nagy embereknek régi időben, mikor mulattanak, igen kedves muzsikájok volt az töröksíp, egyszersmind a dob… Amely nótákat az síppal fúttanak, ugyan indította az embereket mind az italra, mind a vigasságra... Trombitáltak is némelykor, de azt úgy fútták, mintha egy falka farkas ordított volna...
Ha innya kezdett a fejedelem, gyakran ivott penig, ott senkinek nem lehetett magát menteni, addig kellett innya, míg kidőlt asztaltól, maga penig egy veder bort megivutt, mégsem részegedett soha el, csak levette fejéből az bársony kozáksüvegit, s mintha megfáradott volna, úgy gőzölgött ki az feje tetejin az bor ereje, s azután még többett ivutt. Egyszer Fogarasban az udvar német gyalogjait az fogarasi vár piacán rendre állították, s valamikor új pohárt köszöntöttek, mindenkor lőttek; azoknak két hordó bort parancsolt, hogy kihúzzanak az pincéből, addig ittak, míg egymásra dőltenek az vár piacán...
Ezt az öreg regnáns első Apaffi Mihályról röviden…
(Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae, 1736)