Mi lesz veled, Piroska?

Egészséges leánygyermeket szült a tizenhat éves D. Piroska, a szegedi Árpád Nevelőotthon lakója. Egy országos felmérés csaknem háromszáz nevelőotthoni leányanyáról számol be. A gyermekvédelemmel foglalkozó kutatók úgy látják, az intézeti körülmények között felnövekvő lányok szívesen vállalják a gyermekáldást, mert az érzelmi kapaszkodót, a valakihez való tartozást jelenti számukra. Többségük azért kerül el otthonról, mert valamelyik szülő meghalt, és felnevelésüket a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé. Ám ez a szokatlan élethelyzet számtalan konfliktus forrása, gondot okoz a szűkebb környezetnek, és kihívás a társadalomnak.

Piroskán nem látszik, hogy betöltötte a tizenhatodik évét. Rendkívül sovány, arca sápadt, az elmúlt hónapok történései nagyon megviselték. Februárban került az Árpád Nevelőotthonba, ahova maga jelentkezett, és az indítékokat sem titkolja el. Keserűen meséli szomorú történetét.
– Édesapám negyvenhét esztendősen halt meg nyolc évvel ezelőtt májrákban. Édesanyámra hárult a családfenntartás feladata. Korábban nem volt állásban, így nem tudott elhelyezkedni, abból a százharminckétezer forintból éltünk, amelyet Péter öcsém, Kata húgom és utánam fizetett az állam árvaellátás, családi pótlék címén. Apám nagyon hiányzott, de hét évig nem volt baj, anyám egyetlen férfival sem létesített kapcsolatot, valószínűleg ránk való tekintettel. Egy évvel ezelőtt azonban összejött valakivel. Sajnos a férfi alkoholista volt, és anyámat is rászoktatta az ivásra.
Piroska középiskolába jár, nagy tervei vannak az életben. Indulatait fékezi, csak tényként említi, hogy édesanyja italozása miatt meghiúsult terveinek egy része.
– Anyám elitta a pénzt a barátjával, pedig akkora összegből ki lehet jönni. A bajt az is tetézte, hogy önkormányzati lakásunkat anyám tanyára cserélte, majd azt is eladta, és az árát elitta az élettársával. Amikor visszamentünk albérletbe Szegedre, nem bírtam szó nélkül tovább a nélkülözést, kértem, legalább a testvéreimre legyen tekintettel, hagyja abba az ivást. Válaszképp kitett az utcára. Megkerestem a gyámhatóságot, elmeséltem az otthoni helyzetet, és kérvényeztem a nevelőotthonba való felvételemet. Kis idő múltán a testvéreim is követtek.
Volt egy átmeneti időszak Piroska életében, amikor már nem lakott otthon, de még a nevelőotthonba nem került be. Barátnőinél, rokonainál húzta meg magát, és ekkor jött össze gyermekének édesapjával, a tizenhat éves Attilával, aki jelenleg verekedés miatt büntetését tölti az aszódi nevelőotthonban.
– Nagy szerelem volt, nem védekeztünk – idézi fel a történteket. – Először el akartam vetetni a gyereket, anyámtól kértem pénzt, de nem adott. Aztán amikor nevelőotthonos lettem, arra gondoltam, nem leszek egyedül, és boldogan mentem szülni. Kislányom az életet jelenti nekem. Arra nem számítottam, hogy csak addig lehetek együtt a gyermekemmel, amíg szoptatom, azután elveszik tőlem. De ezt nem hagyom!
Ha nem lenne gyereke Piroskának, reggelente busszal utazna abba a középiskolába, ahol tanul. Különleges státusa teljesen felborította az életét: a szegedi állami csecsemőotthonban lakik a kislányával együtt. Azt tervezi, hogy majd gyermekével visszaköltözik az Árpádba, ám a hatályos rendelet ezt nem teszi lehetővé. Így került ki Piroska ügye az utcára. Több nevelő, gyermekvédő állt mellé, akik azt szeretnék elérni, hogy az anyát ne szakítsák el gyermekétől. Csakhogy a helyzet nem enynyire egyszerű.
Sokoldalúan képzett az Árpád Nevelőotthon igazgatója, Beöthy Fehér László. A világ árnyoldalait is jól ismeri, mert korábban nevelőtisztként dolgozott a Csillag börtönben. Szerinte a gyermekvédelem szégyene lesz, ha elválasztják az anyát a gyerekétől. Beöthy hivatalból gyámja Piroskának, de nem csak ezért áll ki mellette.
– A lány helyzete bizonyos szempontból egyedi, mégis általános. Azért egyedülálló, mert két testvére is itt van az intézetben, akiknek ő a lelki támasza. Ragaszkodik a húgához és az öccséhez, de ragaszkodik a kislányához is. Egy rendelet szerint azonban a gyereket nem hozhatja ide. Meg kellene változtatni a szabályt, hogy segíthessünk ilyen helyzetben. Piroska sorsa abból a szempontból általános, hogy az elmúlt három év alatt, mióta az intézetet vezetem, hat fiatalkorú lány szült. Ez igen nagy szám! Az intézet lakóinak csaknem húsz százaléka.
Szociológiai tanulmányt érdemelne mind a hat eset. Kinga tizenhat évesen hozott világra egy fiúgyermeket. Az apa családos ember volt, aki annyit segített, hogy a lány és fia nevelőszülőkhöz kerüljenek. Tímea egy idősebb férfitól tizennyolc éves fejjel szülte meg kislányát, és azután gyorsan elkerült a nevelőotthonból. Az elköltözésben az apa játszott nagy szerepet. Júlia tizenhét évesen vállalta az anyaságot, ám a csecsemő elhelyezése azért nem okozott gondot, mert édesanyja a lányát és az unokáját magához vette annak fejében, hogy szép támogatást kapott az államtól. A tizenhét éves Beát, miután egészséges fiút hozott világra, a húszéves apa feleségül vette, és apósáékhoz költöztek. Magányos, depressziós kislánynak tartották Máriát, akinek öngyilkossági késztetései is voltak a szülés után, ám a megesett lányt az apa feleségül vette, amikor a gyermeke féléves lett, így ő is elkerült az Árpádból. A leányanyák sorsa így jól alakult, de az igazgató szerint a gyermekvállalás valamennyi lány esetében menekülési út is volt a nevelőotthonból. Ebbe a sorba nem illeszthető bele Piroska, ő maradni akar.
Az igazgató hatásköréhez hozzátartozik, hogy elrendelheti az abortuszt. Nem ezt tette. Indokairól így beszél:
– Azért nem kényszerítettem erre egyik lányt sem, mert nem akartam, hogy újra csalódjanak a felnőttekben. Hozzánk olyan fiatalok jönnek, akik kiábrándultak a szüleikből. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az érzelmileg teljesen kiszolgáltatott lányok személyisége megváltozott a szülés után. Lelkileg gazdagodtak, és magabiztosak lettek. Más kérdés a szociális helyzetük. Hosszú távon a támogatási rendszer segítsége nélkül nem oldódik meg ez a kérdés, hacsak nem mennek férjhez.
– Milyennek látja Piroska jövőjét?
– Szabad akaratában nem akadályoztam, anyai szívvel gondolkodott. Felnézek a kislányra. Abban az esetben tudom megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a gyermekével itt maradhasson az intézetben, ha az önkormányzat változtat az alapszabályon.
A szakmai vita megkezdődött, s amíg tart, nevelőszülők jelentkeztek Budapestről és egy Csongrád megyei faluból, Tömörkényből. Az állami gyermekvédelmi intézet Ópusztaszeren lakásotthont adna Piroskának, testvéreinek és kislányának, de ezt nem vállalja, mert a faluban nincs középiskola, és a testvéreit sem akarja kiszakítani a szegedi iskolákból. Tömörkénybe szintén ezért nem akar menni.
Nevelőotthoni gondozója, Laczi Mihályné jól ismeri a gyermekkorú szülők helyzetét. Bizonygatja is, hogy érzelmileg nem kerülnek hátrányba a leányanyák. Huszonnégy éves korukig az állam gondoskodik róluk. Piroska havi negyvenezer forintot kap, amit nem költhet el, mert takarékban kell gyűjtenie a pénzt. Amikor huszonnégy évesen elhagyja az intézetet, lesz egy kis tőkéje az otthonteremtéshez. A gondozónő ironikusan jegyzi meg, hogy ez a pénz is serkenti a nevelőszülőket a befogadásra…