Teljesen átalakult a hazai bankrendszer

A hazai tőkepiacról egyelőre hiányzik az a réteg, amely befektetéseinek néhány százalékát hajlandó az induló vállalkozások finanszírozására fordítani – állítja Bácskai Tamás közgazdász.

– Külsőségeiben jól látható a hazai pénzügyi rendszer átalakulása. Tartalmát tekintve hol tartunk a rendszerváltás óta?
– A magyar bankrendszer teljesen átalakult; a rendszerváltás vonzó befektetési célponttá tette Magyarországot. A régió országaihoz viszonyítva lényegesen több befektetés áramlott ide, többek között a pénzügyi közvetítő szektorba. Jöttek a külföldi bankok, amelyek a privatizáció keretében akartak vásárolni hitelintézeteket, másrészt jöttek olyanok is, amelyek új, zöldmezős beruházás keretében bankokat kívántak létesíteni. Az állami eszközökkel végrehajtott bankkonszolidációt sokan a pénzintézeteknek nyújtott ajándéknak tekintették. Ez nem így van, valójában a magyar gazdaság konszolidációja valósult meg. A bankok a saját tőkéjüket is elveszítették az ismert okok miatt, noha a hitelezés időpontjában fizetőképes adósokat finanszíroztak. Ha a bankok nem kaptak volna állami segítséget, akkor az adósokat kellett volna konszolidálni. Ha ilyen döntés születik, akkor a vállalatokat tették volna ismét fizetőképessé. Hosszas tárgyalások voltak erről a nyugdíjpénztár, az adóhivatal, a bankok és egyéb hitelezők között. Ha itt mindenki kizárólag a józan eszére hallgatott volna, meg lehetett volna egyezni, hogy a vállalatok tartozásainak jelentős hányadát elengedik, a különbözetet esetleg az állam kifizette volna, hiszen egyébként is alultőkésítettek voltak ezek a vállalatok. Ez esetben talpon maradnak a cégek. Lezajlott a privatizáció, létrejöttek új bankok. A nagyszámú hitelintézet – ma harminckilenc bankot regisztrálnak –, célba vette a legbiztonságosabbnak tűnő szektort, a jól működő nagyvállalatokat. Nemcsak a multik itteni leányvállalatait, hiszen azok számára anyacégük mindig megszerezte az éppen rendelkezésre álló legolcsóbb finanszírozási forrásokat, hanem a legnagyobb és legjobb adósminősítésű vállalatokat vették célba. Az éles verseny miatt a kamatmarzs ebben a szektorban annyira leszűkült, ami a bankok számára profitot alig, vagy egyáltalán nem tartalmazott. Ennyi bankhoz kicsi a magyar piac. Emiatt a bankoknak újra kellett gondolniuk a stratégiájukat. Ki előbb, ki később, de valamennyien az egyetlen nettó megtakarítóhoz, a lakossághoz fordultak. A külföldi bankok megkezdték a privát bankolást: a vagyonkezelést magánügyfelek részére. E tevékenység bővítésének az volt a nagy akadálya, hogy a kilencvenes évek első felében, amikor ez megkezdődött, úgy hét-nyolc millió forint volt az alsó küszöb, ma ez tizenöt-húsz millió forint. A felelős vagyonkezelés azt jelenti, hogy a bank a kuncsaft vagyonából egy portfóliót, egy tárcát, vagyonkompozíciót alakít ki. A kezelt vagyon egy részét biztos, de alacsony hozam mellett fekteti be, más részét különböző, kockázatosabb instrumentumokban tartja. Ha lehet ingatlant, vagy ingatlanbefektetési alapot is tart. Ahogy a helyzet változik, úgy a portfólió belső arányait is változtatni kell. A vagyonkezelőnek minden nap újra kell komponálnia a rábízott vagyonból eszközölt befektetéseket. A másik irány a tömeges lakossági kiszolgálás. Az új irányt valamennyi bank, egy időben tűzte ki maga elé. Megindult a nyáj, mégpedig az OTP ügyfelei felé. Mindenki „nyájas” akart lenni, holott ekkor már volt egy olyan vidéki réteg, amely megengedhette volna magának a bankok használatát. Hasznára is válhatott volna, de még egy bank sem vette célba, mert ez kétségtelenül magas költségekkel jár.
– Mennyire mutatkozott fogadókésznek a lakosság a bankok nagyobb aktivitására?
– Az egy általános jelenség világszerte, hogy amikor a lakosságnak rosszul megy, megemeli a megtakarításait. Amikor az emberek többsége úgy véli, hogy a leen-dő nyugdíja kevés lesz, sokkal rosszabb megélhetést biztosít, mint az aktív időszakban elért életszínvonala, amikor azzal kell számolnia, hogy az egészségügyi ellátása sokkal többe fog kerülni – takarékoskodni kezd. Másrészt: keresi a banki betétnél nagyobb hozamot biztosító formákat. A magyar lakosság egyelőre előnyben részesíti a bankbetétet, de már vannak olyan pionírok, akik részvényeket, befektetési jegyeket vesznek.
– A részvénypiac az elmúlt két évben kevés sikerélményhez juttatta a kisbefektetőket.
– Ez világjelenség. A részvénypiac iránti megnövekedett érdeklődés buborékhoz vezetett, ami kipukkadt. A német lakosság tízegynéhány éve megtakarításainak hozzávetőleg három százalékát tartotta részvényekben. Ez mostanra hat-hét százalékra növekedett. Ez még mindig nem sok, de a korábbinak a duplája. A megnövekedett kereslet a másodlagos piacon jelentkezett, hiszen új társaságok amiatt nem jönnek létre, mert nagyobb kereslet mutatkozik a részvények iránt. Emiatt kevesbé nő a pénzáramlás bankbetétekbe. Erősítette ezt a folyamatot az állam megjelenése a kötvénypiacon. Korábban az államadósságot külföldön értékesített kötvényekkel finanszírozták. A hazai piacra került állampapírok szintén forrást vontak el a bankszektorból. Jelenleg pedig a legdinamikusabb fejlődést a biztosítók mutatják, ami tulajdonképpen szintén egy hosszú távú megtakarítási mechanizmust takar.
– Az új pénzügyi almanach bemutatásakor utalt arra, hogy még mindig vannak lefedetlen területek, a pénzintézetek kínálatában.
– Tartozik magának a hazai pénzügyi szektor a valódi minősítő társaságok létrehozásával. A különböző elektronikus banki kapcsolatok már kialakulóban vannak, de az internetbankolás tömeges elterjedéséhez fel kell nőnie egy-két generációnak. Az internethasználatot nem pusztán technikai kérdésnek, hanem generációs problémának tartom. Az unokáim számítógéppel utalnak pénzt, az én korosztályom viszont igényli a személyes kapcsolatot, az emberi szót. Égető hiánynak tartom, hogy Magyarországon egyelőre nincsenek jelen az úgynevezett „üzleti angyalok”, nyugállományú vagy inaktív, korábban sikeres üzletemberek, akik a megtakarításaik 2-5 százalékát hajlandóak lennének ígéretes induló vállalkozások finanszírozására fordítani, amelynek vezetésében maguk is részt vesznek. Ez egy fokozott kockázatokat rejtő terület, de ezzel arányos megtérülést ígér. A bankokra hárul az a feladat, hogy közvetítsenek az ilyen kockázatot vállaló befektetők és az erre alkalmas vállalkozások között.