Tisztelt Szerkesztőség!

Az egészségügy nem politikai csatatér
November 26-án a parlamenti napirend előtti felszólalások újból bizonyították, hogy az ellenzék az egészségügyet a napi politikai csatározások fő hadszínterének tekinti. Fegyverük a hangulatkeltés, lejáratás, képmutatás és időnként olyan fokú ostoba demagógia, ami nemcsak az Országgyűlés szégyene, hanem mindannyiunké, magyar választópolgároké, hiszen mi juttattuk képviselőinket a parlamentbe.
Az össztűz természetesen Mikola Istvánra, az egészségügyi miniszterre zúdul. Fodor Gábor egy-két hónappal ezelőtti kijelentése, miszerint a miniszter szakmailag, politikailag és erkölcsileg megbukott, természetesen nem a valóságot, csupán az elérendő célt fogalmazta meg. Kérdőjel számoma, hogy egy, a maga keserű valóságában bukott miniszter honnan veszi az erkölcsi bátorságot egy ilyen kijelentéshez. Sok ájtatos vagy dühödt szemforgató „félti” az egészségügyet az összeomlástól, láttatja a helyzetet katasztrofálisnak. Aktuálisan Katona Béla napirend előtti felszólalása olyan fokú demagógia volt, amit még mindig jóhiszemű állampolgárként képtelen voltam feltételezni egy volt minisztertől.
Olyasmiket vágott Mikola István fejéhez, amiket családorvosként lehetetlen szó nélkül hagynom. Mármint, hogy a gyógyszerárakkal érdemben nem történt semmi, és az emberek ezrei rettegnek az eljövendő influenzajárványtól, mert nem lesznek képesek gyógyszereiket megvenni. A rendszerváltozás utáni gyakorlatom tapasztalata ezzel szemben az, hogy Gógl Árpád és Mikola István minisztersége alatt emelkedtek a gyógyszerárak a legkisebb mértékben. A leghosszabb ideig változatlan árak után, legutóbb is az éves infláció mértéke alatt, a nemzetközi gyógyszergyártók óriási nyomása ellenére. Nem dolgozom gazdaságilag elit környezetben, de állítom, hogy nem volt olyan betegem, aki a számára általam szükségesnek tartott gyógyszert ne tudta volna megvenni, igaz, nem mindig könnyűszerrel. Az influenzajárvánnyal kapcsolatban pedig örömmel közlöm Katona Béla képviselő úrral, hogy eddig egyetlen évben sem állt rendelkezésünkre annyi ingyenes influenzaellenes oltóanyag, mint most. A demagóg hisztériakeltés helyett jobban tenné, ha választókerületében ő is szorgalmazná, hogy minél többen jelentkezzenek ingyenes oltásra a veszélyeztetettek közül.
Kuncze Gábor az egészségügy bajainak orvoslására, közös törekvésre, egyezségre szólított fel. Ha ez nem politikai szólam, hanem őszinte meggyőződés, kövesse tett. Részemről azt ajánlanám, hogy, természetesen viták, de jobbító szándékú szakmai viták mentén, álljanak nyugodtan Mikola István mellé, mert végre az ő személyében van egy olyan egészségügyi miniszter, aki a magyar nép egészségét legbelső szívügyének tekinti, ezért minden erejét, tehetségét, képzettségét képes latba vetni. Eközben egyenes gerinccel állja a legképtelenebb támadások kereszttüzét, amit kerékkötő ellenfelei természetesen arroganciának neveznek. Ne gyűlöljék és gúnyolják annyira, amiért például ellenzi a dohányzást, mert ezt nem a dohányzók ellen, hanem kifejezetten az ő érdekükben teszi, hiszen a dohányzás valóban katasztrofálisan járul hozzá alacsony átlagéletkorunkhoz. Ezt nem azért mondom, mert karriert akarnék csinálni az ő minisztersége alatt, hiszen negyvenévnyi orvosi gyakorlat után ez már nem anynyira aktuális, hanem azért, mert a miniszter egész eddigi munkája ezt igazolja. Az alapellátás kézzel fogható megerősítése, a készülő új törvény az egészségügyi szolgáltatásokról és orvosi tevékenység formáiról, amely lehetővé teheti a még mindig meglévő feudális, hierarchikus rend megszűntét, a népegészségügyi program, és annak máris életbe léptetett passzusai, a leginkább az „első vonalban” tevékenykedők bérének javítása, a jobb gyógyszer-támogatási rendszer az egészségügyet a gazdaság egyik motorjának tekintő nagyon is megfontolandó elképzelés, és még lehetne sorolni. Az egészségügy nem a politikai pecsenyesütögetés, felelőtlen, légből kapott ígérgetések vagy kiebrudalt volt egészségbiztosítási pénzügyészek bosszúálló akcióinak a terepe, hanem a nép egészségének minden körülmények közötti szolgálata. Ehhez kívánok továbbra is erőt, egészséget, hitet Mikola Istvánnak.
Dr. Kiss András háziorvos Pócsmegyer

Szép kis médiaegyensúly…
Ha egyszer az 1950-es és 1990-es években megismert exminiszterelnök szitokszavakkal illeti a hivatalban lévő kormányt, a közelmúltból is jól ismert SZDSZ-es képviselő pedig lecsőcselékezi a haynaui koszorúzás miatt spontán módon kifakadó gyászolókat és emlékezőket, alighanem okkal és joggal adhatott hangot felháborodásának a jó tollú, népszerű zsurnaliszta a Magyar ATV legutolsónak bizonyult, 2001. november 9-i, péntek esti Sajtóklubjában.
A legnagyobb ellenzéki párt – ahelyett, hogy hallgatott volna, mint a számára kínos esetekben 40 plusz négy évig tette, és ma is teszi – feljelentette a túlságosan is szókimondó, azaz a puszta igazságot a műsor 300 ezer nézőjének a szemébe mondó, indulatból és metaforikusan egy-két nehezen megemészthető, viszont világért sem útszéli jelzőket és határozókat felsorakoztató újságírót, akinek sajtóklubbeli közreműködését ezek után a Magyar ATV vezérigazgatója felfüggesztette. A műsorvezető és a beszélgetőtársak karakán módon álltak ki kollégájuk mellett, és mindezek következményeként a Sajtóklub a rákövetkező pénteken megszűnt. Ezáltal több százezer, nemzeti érzésű néző csalódott lehet amiatt, hogy a jövőben – legalábbis 2002 májusáig –, a pillanatnyi elképzelések szerint ezt a televízióból kiszorított műsort csak egy-egy megyeszékhely rendezvényein, vagyis alig néhány százan élvezhetik majd.
Ezzel szemben megmaradt – jól tudjuk: a „kiegyensúlyozott tájékoztatás” fórumaként! – az abszolút elfogult közszolgálati Beszéljük meg!, 16 óra és Gondolatjel, a Metro című napilap (a baloldali Népszava, Magyar Hírlap, Népszabadság és Blikk mellett), az a fejléce szerint „független hírújság” is, amely már négy esztendeje díjmentesen kapható újabban már nem csupán a fővárosban, és amelyben ugyancsak rendszeresen hirdetnek igét az ATV hétfői–szerdai balliberális sajtóklubjának dédelgetett újságírói.
Bizonyos köröknek fáj egyfelől az igazság, és az, hogy a hétfői sajtóklub nézettsége a legutóbbi hetekben a péntekinél jóval csekélyebb volt: nemigen haladhatta meg a 230 ezret. Azaz nem kevesebb történt: a pénteki nemzeti-konzervatív műsor mintegy megtörte a balliberális médiumok monopóliumát. Bárhogy is igyekeztek és igyekeznek a közszolgálat függetlenei, továbbá, mondjuk, az ingyenes Metro, nem is beszélve az agymosó két kereskedelmi televíziónak a Heti Hetes (RTL, azaz egy másfajta klub) és a Nincs kegyelem – A leggyengébb láncszem (tv2, a másság csigája) típusú, színvonalú és hangnemű, a magyar embert, az anyanyelvet és nemzetünket egyaránt gyalázó és megalázó műsorairól.
Másfelől a félelem is megfigyelhető. Az ATV-s vezérigazgató kijelentette, hogy újfajta saját, nemzeti érdekeket szolgáló műsort fog indítani. De vajon kivel? És halljuk-e őt egyáltalán nyilatkozni? Például arról, hogy „a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében” meghagyja-e az ellenpontokat, a hétfői Sajtóklubot és a szerdai Sajtóklub Extrát?! Fél maga a vezérigazgató úr is, hiszen számos támadás érhette eddig is a Sajtóklub péntekent puszta léte miatt. De még jobban retteg a balliberális ellenzék, mert – agymosás ide, agymosás oda – 2001 novemberében Lovas István sajtóklubja 70 ezer nézővel népszerűbb volt, mint Juszt Lászlóé hétfőn. És a jövő áprilisi választások előtt ráadásul a kormánykoalíció vezető ereje népszerűbb, mint valaha.
Dr. Z. Borcza Ágnes Budapest

Reggel férfi, este nő: éjjel mind a kettő
Mint a mezőn a kisfiút ha eléri a vihar, s nincs tanya, anya, hova futna… József Attila sorai rendkívül aktuálisak, pedig biztosra vehető, hogy nem ismerte Danikát. Talán jobb is. Ami manapság egy nemzetet foglalkoztat, az talán még fiatalabb korában a sínek közé taszította volna érzékeny lelkületű költőóriásunkat. Danikának tanya még csak akadna, de anya már neki sem, ahova futhatna (ha tudna).
Ez a szerencsétlen kisfiú még alig látta meg a napvilágot, máris eladták, portékává vált. Apró szemhéja épphogy nyiladozni kezdett, és amit először „megpillanott”, nem volt más, mint egy ember! Bármelyik – világunkba frissen becsöppent – kisember esetében ez egyértelműen az anyuka, netán az apuka lenne. Esetünkben ez nem ilyen nyilvánvaló. Először is igazi szülei színes (értékes) papírfecnik reményében csereeszközként használták, de ez még közel sem minden. Akivel ezt a kétes bizniszt lebonyolították, maga sincs vele tisztában, hogy mostohaapaként vagy mostohaanyaként viszonozza Danika tiszta, vidám kis mosolyát. Maradjunk hát szimplán a Mostoha megnevezésnél. (Csak nehogy Danikának már a legelején azzal a morális dilemmával kelljen szembenéznie, hogy az első szó, amit kiejt, vajon anya vagy apa legyen!) Hősünk azt állítja, hogy szeretné felnevelni a babát. Példát kíván neki mutatni az életben. Lássunk néhány szituációt, amikor is a Mostohának helyt kell majd állnia: Mostoha! A gyerek hogy készül? Mostoha! Te mit csináltál az első randidon? Mostoha! Mesélnél a művészetedről? És végül lássunk egy apai/anyai jó tanácsot a Mostohától: Fiam, légy férfi! Danika biztos nem lesz megzavarodva, sőt, bizonyára kiegyensúlyozott, egészséges, erkölcsös életet fog élni.
Ennek tényleg szinte minden esélye megvan. Csak nézőpont kérdése, hiszen a kiegyensúlyozottság, az egészség, az erkölcs fogalma maga is rohamosan változik. Tévéből, rádióból, újságokból is csak az folyik, hogy az eddig degeneráltnak vélt dolgok a normálisak, a követendők. A szomorú csak az, hogy Danika kérdése így rövidesen nemcsak egy gyermek naiv kérdése lesz, hanem az emberiség fennmaradásának legkomolyabb dilemmája: Hogy készül a gyerek?! A „hímnő” szülőnek a prototípusa jutott Danikának osztályrészül.
Áldozat lett. Kísérleti áldozat. Nincs több joga, mint egy laboratóriumi fehéregérnek. Pont akkor, amikor a „mások” is soha nem látott jogokat kapnak! Pedig, ő még csak küzdeni sem tud eszméiért. Igaz, Danika talán így is boldog lesz. Ha mégsem, a kísérletezők legfeljebb azt mondják: hát, ez nem jött be. De akkor már Danikának elúszott az élete. Sebaj. Majd reinkarnálódik, transzvesztita művész lesz, és neki is lesznek jogai…
Bakonyi Péter e-mail

Bethlen gróf történetéhez
A dácsa titokzatos foglya című cikkben (Magyar Nemzet, nov. 24.) Ludwig Emil megállapítja, hogy hogyan került ki Bethlen a Szovjetunióba, annak pontos részletei nem ismertek. Ehhez fűzöm a következő, személyesen hallott adatot. 1981-ben, abból az alkalomból, hogy ötven évvel korábban mondott le Bethlen István a miniszterelnökségről, a TIT a Kossuth Klubban előadást rendezett. Előadó L. Nagy Zsuzsa, a már akkor is ismert történész volt. Az előadáson, noha nemcsak a sajtóban, hanem előző nap este a televízióban is hírt adtak róla, csak körülbelül huszonöt ember jelent meg. A közönség soraiban ott ült Vas Zoltán, akit az előadáson elnöklő Lackó Miklós külön köszöntött és kifejezte reményét, hogy a politikus, aki találkozott Bethlennel, hozzá fog szólni. Így is történt. Vas az előadáshoz hozzászólva elmondta, hogy 1944-ben Pécsen találkozott Bethlennel, aki – ezt a szót használta, nem minden irónia nélkül – „honoris custodia”-ban volt az oroszoknál. Vas arra kérte Bethlent, hogy vegyen részt a majd megalakuló magyar kormányban. Bethlen ezt visszautasította azzal, hogy öreg, beteges, egyébként is visszavonult már a politikától. Ekkor én kérdést tettem fel Vasnak: ha ez így történt, akkor ki akarta, hogy Bethlent elvigyék a Szovjetunióba: az oroszok vagy Rákosiék? Még ma is a fülemben csengenek Vas szavai: Higgye el nekem, hogy nem mi akartuk, ahogyan Wallenberget sem! A történethez még az is hozzátartozik, hogy távozásakor egy úr, fogalmam sincs, hogy ki volt, hozzám lépett és megköszönte nekem, hogy feltettem a kérdést. És gyorsan elment.
Dr. Del Medico Imre Budapest

Az Orosz Föderáció biztonsági minisztériumának központi levéltárában található az az eredeti tájékoztató, amely szerint Bethlen Istvánt Molotov külügyi népbiztos közvetlen utasítására tartóztatta le a Honvédelmi Népbiztosság kémelhárító főosztálya – közismert nevén a „Szmerzs” (a „halál a spionokra” jelszavú különleges szolgálat). A volt miniszterelnököt a rettegett Abakumov tábornok hallgatta ki, akit Sztálin halála után „imperialista kémként” kivégeztek. Az okirat szerint Bethlen 1945. április 1-jétől volt a moszkvai Butirszkaja börtön foglya, ott tartották egészen 1946. október 6-án bekövetkezett haláláig. Szekfű Gyula vagy más emlékező eszerint tévedhetett az 1947-es évszámban, és Kunszentmiklóson sem láthatták a grófot 1945. április 28-án. Molotov az őrizetbevételi parancsot még márciusban kiadta.
A tisztánlátást kétségkívül nehezíti, hogy a hazudozás és a dezinformáció a szovjet mindennapok része volt, a nagypolitikában éppúgy, mint a kisebb súlyú ügyekben. A Butirszkaja ügyeletes orvosa, Dribinszkaja 1946. október 5-én állította ki azt a halotti bizonyítványt, mely szerint Bethlen gróf halála „a szívműködés lanyhulása miatt” állt be, két nappal később, október 7-én pedig még érkezett egy „különleges” minősítésű jelentés az Államvédelmi Minisztériumba, amelyben Sztálin azt közölte Nagy Ferenc hivatalban lévő magyar kormányfővel, hogy Bethlen István Moszkvában tartózkodik. Az okirat szerint Nagy Ferenc „kijelentette, jobb lenne (Bethlen – a szerk.) számára nem visszatérni Magyarországra”. A Bethlen Istvánra vonatkozó iratok másolatait az orosz fél 1993–94 folyamán megküldte a magyar Külügyminisztériumnak.
Dr. Tamáska Péter, levéltáros

TARNÓI BÉLA (Budapest): Azt hiszem, hogy aki nem akarja az MSZP–SZDSZ visszatérését a hatalomba – és a statisztika szerint így van ezzel a szavazók 60 százaléka –, az tudja, hogy ma ez csak nagyon fegyelmezett összefogással lehetséges. Tudja ezt Pusztai Erzsébet is, és mégis képes ezt az összefogást újabb szerencsétlen politikai lépéssel veszélybe sodorni. Képes saját politikai karrierje érdekében egy asztalhoz ülni a baloldali, jelentéktelen súlyú Nagy Tamással, a sértődött expénzügyminiszter Kupa Mihálylyal, az összefogást ellehetetlenítő, szégyenteljesen viselkedő maradék KDNP-vel. Nem volt elég Pusztai Erzsébetnek az MDNP politikai kudarcsorozata, a hamvába holt és az MDF-et majdnem magával rántó „Békejobb”-ja, és nem utolsósorban Dabas? Pusztai sajnos nagyon meszszire került attól a Pusztaitól, akit valamikor nagyon becsültünk.
*
ZSIGMOND GÁBOR (Budapest): Amióta nyilvánosságra került Medgyessy Péter lobbitevé