A magyarországi bányászati privatizáció – amely az öszszes bányavállakozás mintegy 95 százalékában már megvalósult – az 1989 és 1992 közötti években, elsősorban a külföldi befektetők megjelenésével a kő- és kavicsbányászat területén kezdődött. Ezt követően mozdult meg a hazai tőke és jelentek meg a magyar magántulajdonú bányák is. A privatizációs folyamat lényegében 1997-re zárult le, azt követően inkább a már magánosított bányák tulajdonváltásairól lehet beszélni. Mára egyetlen jelentős állami tulajdon maradt, a Vértesi Erőmű Rt.-hez tartozó bányák, amelyek privatizálása többször napirendre került. Az ágazatban jelenleg mintegy negyvenezer ember dolgozik, s a várható tendenciát mutatja, hogy tíz éve még legalább kétszer ennyien keresték kenyerüket a bányászatból.
A szénbányászat egyre inkább visszaszorul, a tíz föld alatti és 28 külszíni bányából tavaly kitermelt szén mennyisége összesen 14,3 millió tonna volt, amely 95 százaléka az előző évi mennyiségnek. A legnagyobb tételt, a teljes mennyiség több mint felét a lignit jelenti. Gondot okoz, hogy a bezárások miatt tovább csökkent a mélyművelésű szénbányák száma és ezzel együtt a foglalkoztatottak száma is. Az ércbányászat területén a bauxit termelése növekedett, elsősorban a külfejtések területén, míg a mangán kitermelése alig változott.
Az autópályák és utak építése miatt a meglévő bányák bővítése és új bányák nyitása folytatódott, a kő-, a kavics- és a homokbányászat területén a korábbi évek termelési adataihoz viszonyítva jelentős változás azonban nem tapasztalható. Az építkezésekhez szükséges egyéb nyersanyagok, mint a cement és mész, az építési és díszítési, valamint kerámia-nyersanyagokból összességében mintegy húszmillió tonnányit termeltek ki az országban.
Zoltay Ákos, a bányászati termelés volumenének és létszámának 85 százalékát jelentő cégeket képviselő Magyar Bányászati Szövetség (MBSZ) ügyvezető főtitkára szerint, a legfontosabb feladat a bányatörvény módosítása, mert a jelenlegi szabályozás nem felel meg maradéktalanul sem a bányászati vállalkozásoknak, sem a társadalmi igényeknek. Az eddigi tárgyalásokon jelentősen közeledtek az álláspontok a Magyar Bányászati Hivatal (MBH) és a szakmai érdek-képviseleti szervezetek között. Eredetileg a földtulajdonosokkal való érdekütközések legfőbb kiváltója az volt, hogy az állam tulajdonát jelentő ásványi nyersanyagok helyhez kötöttek. Bányászni tehát csak ott lehet, ahol a föld alatt nyersanyag van, ez viszont esetenként ütközik a felszíni tulajdonjoggal, a terület tulajdonosának érdekeivel. Az ellentétet növeli az is, hogy míg a bányászat a kitermelt nyersanyag után bányajáradékot fizet a kincstárnak, addig a mezőgazdaságban eltörölték a földjáradékot, sőt esetenként állami támogatást is élveznek. Ezen túlmenően jelenleg az önkormányzatok sem kellően érdekeltek a bányászati tevékenységben. Gond az is, hogy a vállalkozások nem rendelkeznek elegendő forrással a szükséges fejlesztésekhez.
Zoltay Ákos külön kiemelte, hogy a szövetség azokra a problémákra, kérdéscsoportokra koncentrál, amelyek egyértelműen a bányászat működési feltételrendszerének javítását célozzák, mégpedig többletterhek bevezetése nélkül. Az MBSZ szeretné elérni azt is, hogy a megváltoztassák az elmúlt év végén a költségvetési törvénymódosítás részeként megszavazott diszkriminatív döntést, miszerint a külszíni bányászattal szemben a termőföld „kivett helyként” szerepel. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordult a szövetség, de még nem született döntés. A szövetség szerint mielőbb célszerű lenne kidolgozni a hosszú távú nemzeti ásványinyersanyag-politikát, amely a természeti értékek és a táj lehető leghatékonyabb óvását, valamint a nem megújuló természeti erőforrások védelmét is szolgálja. Ugyancsak legalább ilyen fontos lenne a hazai energiahordozók szerepének erősítése, vagyis a hazai szenes erőművek kérdésének rendezése, ideértve a környezetvédelmi beruházásokat, erőműfejlesztéseket. Nagyon lényeges ez a kérdés, mert gyakorlatilag az élet minden fázisához ásványi nyersanyogot használunk, ezért e természeti kincsek védelme kiemelkedő fontosságú. Lényeges, hogy szüntessük meg a rablógazdálkodást, és a bányászatnál is helyezzük előtérbe a minőségre törekvő munkát, már csak azért is, mert a gazdaság hosszú távú elképzelései, a Széchenyi-terv programjai nagymértékben támaszkodnak a bányászati ágazat tevékenységére.
Hosszas előkészítés és többfordulós szakmai egyeztetés után elkészült a Magyar Bányászati Hivatal (MBH) javaslata a bányászatról szóló 1993-as törvény módosításáról, amelyet a Gazdasági Minisztérium (GM) felkérésére készítettek el – tudtuk meg Malárics Viktortól, az MBH elnökétől. Mint mondta: a jelenlegi szabályozás, a bányászati szakigazgatási eljárási gyakorlat és az uniós csatlakozás tervezhető hatásai egyaránt a törvény módosítását indokolták. A szakmai egyeztetések után kialakult javaslat többek között figyelembe veszi a termőföld védelmét, a jogszerűtlen bányászat visszaszorítását, az önkormányzatok érdekét és a telektulajdonosok, valamint a közérdek hatékonyabb érdekvédelmét is. A fő cél a bányászat társadalmi hasznosságának és túlélésének megfelelő, új egyensúlyi helyzet megteremtése. Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy sajnálatosan az egyes társminisztériumok az eltérő érdekeltségek miatt több esetben elutasító módon álltak a törvényjavaslathoz, s ez gyakran hátráltatta a munkát.
Az MBH elnöke a rengeteg problémát felvető jelenlegi helyzetből kiemelte, hogy például a befizetett bányajáradék az elmúlt 4-5 év alatt az addigi évi 16,5 milliárd forintról 13,8 milliárdra csökkent, miközben a bányakapitányságok becslései, felmérései szerint a jogszerűtlen bányászati tevékenység miatti kár eléri a félmilliárd forintot.
Malárics Viktor szerint a bányászatnak új egyensúlyi helyzetet kell teremteni, amely nem ellenkezhet a társadalom érdekeivel. A jelenlegi gazdasági helyzetben átstrukturálódott a bányászat is, fellendült a kő- és kavicsbányászat, miközben visszaesett a hagyományos szénkitermelés. A lakásépítések, útépítések nagymennyiségű és többféle nyersanyagot igényelnek, ugyanakkor az energiatermelési koncepcióban egyre kevésbé számítanak a hagyományos szénbázisú áramtermelésre. Ezzel szemben az amerikai és nyugat-európai gyakorlatban ismét számottevő a szén felhasználása, természetesen a legkorszerűbb környezetvédelmi és hatékonyságnövelő berendezések beépítésével.
Az elnök szerint ahhoz, hogy a szakma egyensúlyát megteremtsük, a jelenlegi, hagyományos bányászati tevékenységet a mai kor szerinti technológiai szintre kell hozni, valamint a tevékenységeket ki lehetne terjeszteni az olyan területekre is, például a reciklálás, hőtermelés, hulladékgazdálkodás, amelyek nem közvetlen bányászati munkák. Ehhez meg kell oldani a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek más struktúrájú működését, a bányafelügyelet és a garanciabiztosítás kérdését. Mindennek Magyarországon megvannak az alappillérei és működnek is, de nem megfelelő hatékonysággal. Természetesen ezek a kérdések túlmutatnak az MBH hatáskörén, és elsősorban anyagi kérdéseket vetnek fel, amelyek az egész magyar bányászati ágazatot érintik.
Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára a bányászati törvény módosításának tervezetéről a közelmúltban egy, a barnaszénnel foglalkozó nemzetközi fórumon elmondta: elkészült a javaslat tervezete, amelynek végleges változata a minisztérium elképzelése és szakmai ütemterve szerint a földgáztörvénnyel együtt még az idén a parlament elé kerülhet.
Jászapáti Rendőrőrs
Pénzt kértek az idős házaspártól a gyermekük temetésére, aztán jött a bökkenő
