A kor pompájával készültek a bírósági épületek

Magyarország bíróságai és ügyészségei címmel részletes áttekintés látott napvilágot a hazai igazságszolgáltatás kialakulásáról és rendszeréről. A kötet segítségével a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyészség budapesti épületeinek legendás történetét és művészettörténeti értékeit is megismerhetjük.

A törvényszéki épület befejezése után felmerült annak szüksége, hogy a legfelsőbb törvényszékek, a királyi kúria, valamint a budapesti kir. Ítélőtábla számára szintén megfelelő épület emeltessék, miután a Belvárosban a Ferenciek terén lévő régi kúriaépület az újabb követelményeknek már nem felelnek meg…” – írja naplójában Hauszmann Alajos építész. Hauszmannt a főváros 1893-ban bízta meg azzal, hogy a Budapesti Királyi Ítélőtábla, a Királyi Főügyészség és a Koronaügyészség számára patinás épületet tervezzen. Az úgynevezett Kúria – ma a Néprajzi Múzeumnak ad helyet – költségvetése egy kissé magasra rúgott, hiszen a kivitelezéshez a tervező a legpazarabb anyagokat használta fel, a menynyezeti festmények elkészítésére pedig Lotz Károlyt, a korszak egyik legkiválóbb művészét kérte fel. A tárca akadékoskodása ellenére Ferenc József 1896. október 6-án elhelyezhette az épület zárókövét.
A kötet szerzői jelzik: az ezernyolcszázas évek végén önálló épületet kellett keresni az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) is, amely akkoriban a Földművelési Minisztériummal egy helyen működött. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter ugyanis az IM kiköltöztetését sürgette, ezért Székely Ferenc igazságügy-miniszter 1912 márciusában Fellner Sándor műépítészt megbízta azzal, hogy megtervezze a tárca épületét. A székesfőváros Markó utca 16. szám alatti telkét a Magyar Királyi Kincstár 1,4 millió koronáért vásárolta meg. A decemberre tervezett avatóünnepséget, amelyre IV. Károly királyt is meghívták, a forradalom sodorta el, ennek ellenére a tárca még ebben az évben megkezdhette a költözködést.
A szerzők minden székház esetében részletesen elemzik az építkezések menetét, és kitérnek arra is, hogy a századforduló történelmi eseményei milyen mértékben hátráltatták a munkálatokat. Az IM-palota befejezését például igencsak gátolta az, hogy 1915-ben a munkások nagy része hadba vonult, és az építésre szánt fémanyagokat is háborús célokra kellett fordítani.
Az összeállításokból megismerhetjük az igazságszolgáltatás székházainak későbbi sorsát is: az IM például 1945-ig használta az épületet, amelybe később a Belügyminisztérium, a Vegyipari, utóbb a Bánya- és Energiaügyi, végül a Nehézipari Minisztérium költözött. A Magyar Királyi Kúriából a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága lett. Az új csúcsszerv 1951-ben a kúriából a volt Közigazgatási Bíróság épületébe, a Fő utca 1. szám alá költözött át. Három évtized telt el, amíg a Legfelsőbb Bíróság visszaköltözhetett az igazságszolgáltatási negyedbe, 1981 szeptemberében pedig a Legfőbb Ügyészség is követte.
Ezek az épületek akkortájt a kor legnagyobb pompájával épültek. Jó példa erre a mai Fővárosi Bíróság és egyéb igazságszolgáltatók közös épülete a Markó utca 27. szám alatt. Az egykori Budapesti Királyi Törvényszék 1890-ben elkészült otthonát ugyancsak Hauszmann Alajos tervezte, aki a kor legtekintélyesebb alkotóit kérte fel a belső kivitelezésre. A díszterem mennyezetét vas szekrénytartók közé fektetett, stukkódíszítéses, fiókos tükörboltozattal fedték le. Feszty Árpád táblaképei a magyar igazságszolgáltatás évszázadaiban kalandoznak, ezt jelzik a képek címei is: Mátyás király megadja a népnek a szabad költözés jogát, Werbőczy bemutatja a Hármaskönyvet II. Ulászló kiárlynak. Feszty a képek figuráihoz korabeli jogászok és politikusok arcát kölcsönözte.
Az építés- és művészettörténeti elemzések mellett a szerzők kitérnek a magyar igazságszolgáltatás alakulására is. Kiderül például, hogy Magyarországon egy 1869-es törvénycikk szögezte le először, hogy az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól el kell válnia. Az ítélő bírákat az igazságügyminiszter ellenjegyzése mellett a király nevezte ki. Ez a törvény – többek között – megtiltotta a bírók politikai tevékenységét, és kimondta az „elmozdíthatatlanság alapelvét is”.