A nagy síbolás

A német rendszerváltás zűrzavaros és mámoros napjaiban hozzávetőleg hatmilliárd keletnémet márkának kelt lába a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) kasszájából. A pénz javarészt megbízható elvtársak bankszámláira vándorolt, sőt egyes feltételezések szerint a pénzforrásból azóta a kommunista utódpárt, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) kontójára is csörgedezik.

Ez egyelőre csak feltételezés, és amíg nincs bizonyíték, addig nem lehet semmit a PDS szemére vetni – nyilatkozta lapunknak Christian von Hammerstein, a pártvagyonokat vizsgáló független bizottság (UKPV) vezetője. Azt azonban megerősítette, hogy elképesztően nagy összegről van szó, mai árfolyamon mintegy hárommilliárd német márkáról.
Mások határozottan úgy vélekednek, hogy a német párttörténelemben még egyetlen párt sem síbolt el annyi pénzt, mint a PDS. A munkásosztály negyven év alatt összekuporgatott vagyonának röpke hat hónap alatt nyoma veszett. Mintha a föld nyelte volna el. Igaz, akkortájt az idő is szorított, hiszen közelgett az első szabad választások kitűzött dátuma. Az elvtársak nem tétlenkedtek.
A Berliner Zeitung minapi cikke szerint a nyomok részben Magyarországra vezetnek. Az újság utal rá, hogy hazánkban volt a székhelye egy keletnémet üzletember és Stasi-ügynök, bizonyos Günter Forgber cégének. Egyes hírek szerint a német rendszerváltás idején hozzávetőleg 100-200 millió márkát utaltak át Forgber magyarországi bankszámlájára. A pénz feltehetőleg később továbbáramlott Svájcba és Liechtensteinba. A vizsgálóbizottság elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a kommunista vagyon egy része magyarországi kontókon pihent, ám a Forgber-számlákról nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta, folyamatban lévő ügyekről nem beszélhet. A független bizottság munkatársai mindamellett nyolc éve kutatnak az eltűnt pénzek után – nemcsak Németországban és Magyarországon, hanem Liechtensteinban és Svájcban is. „Habár a vagyon nagy részének már nyomára akadtunk – mondotta Christian von Hammerstein –, gyanítjuk, hogy lesznek olyan pénzek is, amelyeket sohasem találunk meg.”
A nyomozást koordináló bizottsági elnök egyébként a Spiegel című német hírmagazinban megjelent legutóbbi interjújában elmondta azt is, hogy a feketeszámlák mögött a volt NSZEP vagyonkezelőit gyanítja, akik napjainkban a PDS-hez állnak közel, és tisztára mosva csorgatják vissza a pénzt a párt számláira. A szászországi PDS-szervezet egykori kincstárnoka is úgy nyilatkozott, hogy a hajdani tranzakciókból sok pénz visszafolyt a pártkontóra. A PDS mindenesetre tagad.
A Spiegel legutóbbi száma mindazonáltal érdemesnek tartotta megjegyezni, hogy a magát most demokratikus szocialistának aposztrofáló pártnak pénzügyileg pompásan áll a szénája. Vezető politikusai ezt azzal indokolják, hogy a PDS-nek „áldozatkész adományozói vannak”. A párt maga állítólag csekély számú nagy mecénással rendelkezik, az adományok java húszezer márka alatti támogatásokból tevődik össze. (A pártfinanszírozási törvény alapján ez alatt az összeghatár alatt nem kötelező nyilvánosságra hozni az adományozók nevét.)
1990 derekán egyébként Gregor Gysi, a PDS akkori vezetője teljes körű felhatalmazást adott az újraegyesítés előtti Németország utolsó vagyonkezelőjének, Gerd Pelikannak. A nagy befektetések, alapítások és adakozások kora volt ez. Gysit 1995-ben tanúként hallgatták ki az ügyben, és akkor azt állította, hogy fogalma sem volt a pénzügyi machinációkról. A tűzhöz közel állók közül viszont annál többen tudták, miként lehet egy-egy darabot kiszakítani az NDK vagyonából. Megbízható elvtársak egész sora kapott kölcsönt a párttól, amelyet a későbbiekben igény szerint természetesen visszafizetett az illető. Így járt el Wolfgang Wenzel is, aki egykor meghitt kapcsolatot ápolt a kommunista vezetéssel. A módszer, amellyel az elvtársak kölcsönért folyamodhattak, nagyon egyszerű volt. „Legépelt az ember öt oldal ideológiát, három sor számot, némi javaslatot fűzött hozzá, és a papír már mehetett is a pártvezetéshez” – emlékezik vissza az egykori bizalmas a Spiegel hasábjain. Az elnöki jóváhagyás után a „szerencsésnek” nem maradt más dolga, mint hogy a kasszához járuljon. A tervgazdaság szabályain nevelkedett hajdani elvtársak egy része azonban nem bizonyult ügyes befektetőnek, így több millió márka ment veszendőbe.
Ám meglehetősen nehéz mindezt utólag dokumentálni. A rendszerváltás napjaiban ugyanis, habár sietősen, mégis körültekintő alapossággal semmisítették meg az erről szóló papírok nagy részét. Christian von Hammerstein és csapata mindenesetre tovább folytatja a vizsgálódást nemcsak otthon, hanem azokban az országokban is, ahol a feltételek adottak voltak ahhoz, hogy az egykori kommunista vezetés pénzt „pihentessen”. S bízik abban, hogy a jövőben a PDS, valamint a berlini koalícióba igyekvő Gysi végre választ ad a bizottság kérdéseire.