Én nem tudom...

Én nem tudom, érheti-e az embert kellemesebb postai meglepetés annál, ha személyre szóló levelet kap leendő miniszterelnökétől. Velem éppenséggel nem ez történt: csak Medgyessy Pétertől kaptam december 10-én levelet ugyanakkor, amikor kutyámat, Natasát névnapja alkalmából képeslapon köszöntötte fel egy kedves olvasó.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki – bár ez az ő esetében nem volt mindig így – hozzám hasonlóan pártonkívüli, levelében arról tájékoztat, hogy „jövő tavasszal lejár a jelenlegi kormány megbízatása, és újat választunk”. Ez számomra nem nóvum, de mégsem árt, ha valaki emlékeztet rá. A továbbiakban arra kér, hogy szavazzak a változásra, mégpedig: teremtsük meg a hétköznapok nyugalmát és a „valamennyiünk által kívánt társadalmi békét”. Oké!
Miután köszönetemet fejezem ki annak az olvasónak, aki volt olyan kedves Natasát felköszönteni, eleget teszek Medgyessy Péter kérésének, és válaszolok megtisztelő levelére, amely – mivel több millió példányban készült – korántsem annyira megtisztelő, mint a spánielemnek küldött üdvözlet. Tehát:
Tisztelt Medgyessy Péter!
Nincs különösebb kifogásom az ellen, ha levelez velem, ha viszont netán telefonál is, azt ne kora reggel tegye, mert álmomból ébredvén cvíder vagyok, s ez befolyásolja választói rokonszenvemet. (Négy évvel ezelőtt Orbán Viktor – és a telefonautomata – volt olyan tapintatos, hogy a déli órákban hívott fel.)
Kedves soraira válaszolva hadd mondjam el: egyetértek azzal, hogy nyissuk meg „a gyarapodás kapuit azok számára is, akik eddig nem részesülhettek az átalakulás őket megillető javaiból”. Félő azonban, hogy a nyitott kapuk ígéretét önön kívül számosan tűzik zászlajukra, ám kevesen hordják tarsolyukban a kapukulcsot. A tarsolyról jut eszembe a marsallbotról szóló régi mondás. Úgy látszik, ön a marsallbotot máris kezében érzi, mert azt írja emitt, hogy „kormányunk vállalja…” Önöknek tudomásom szerint jelenleg nincs kormányuk. (Ha rosszul tudom, hívjon fel telefonon, akár hajnalban is.) De tekintsünk el ettől, és vegyük úgy, hogy a kialakulóban lévő szocialista „árnyékkormány” átlépte a saját árnyékát. Hadd mondjam el inkább: én a levelében kifejtettekkel mindenben egyetértek, lelkem együtt repes az ön szegényekért és elesettekért dobogó szívével. Ön azt mondja például, hogy az egészség nem lehet a tehetősek kiváltsága. Én, ha úgy nézzük, nem vagyok szegény, van lakásom, autóm, nyaralóm, sőt kutyám, miként fent említettem. Ennek ellenére ingyenes hexensusszra és paraszolvenciális lúdtalpra tettem szert, hogy a szívműtétemet ne is említsem. Ezzel együtt örülök, hogy ön nemcsak általában a szegények terhét, gondját veszi szívére, hanem ahogy ígéri: a nővérek, az orvosok, a postások és a tanárok (is) viszszakapják szakmájuk elenyészett erkölcsi és anyagi megbecsülését. Ne feszegessük, hogy mondjuk a postások „megbecsülése” mikor enyészett el, örvendezzünk azon, hogy ön visszaadja. Továbbá: munkahelyet teremt „mindenkinek, aki dolgozni akar”. És aki nem akar, az kire szavazzon? „Fedél kerül mindenki feje fölé” – tájékoztat ön. Ez nekem kicsit erős. Fogadjunk százezer dollárba, hogy ha, ne adj’ isten, ön tényleg átlépi saját árnyékát, akkor sem kerül mindenkinek fedél a feje fölé. Nincs szándékomban vitatkozni önnel, csak azt kérdezem: mit jelent az, hogy számunkra a „kormányzás nem uralkodás, hanem szolgálat”. Már megvan a medve bőre? Ön miniszterelnök-helyettes volt egy bukásra ítélt rendszer végóráiban. Úgy érzi, jól szolgált? Hozzávetőleg egykorúak vagyunk, tehát amikor ön azt mondja, hogy „visszaadjuk a föld és a falu becsületét”, valószínűleg együtt pirulunk.
Ígéreteiben korántsem bízva, összefogási ajánlatának őszinteségében kételkedve, maradok tisztelettel, s kívánok további jó egészséget, miként ön nekem.
P. S. Hogy szegény Natasának – Demszky helyett – miért éppen „közterületeink tisztaságát” ígéri, én nem tudom…