A Milosevics-rendszer bukása után az Otpor korrupcióellenes kampányba kezdett. Szabadka a nyomozásban élen járt, több mint húsz feljelentést tettek. Az elmúlt egy év alatt hoztak-e már ítéletet ezekben az ügyekben?
– Nem hoztak. A rendőrség több esetben korrektül elvégezte a nyomozást, hiszen saját magukat féltették, tudták, hogy róluk is vannak információink. A szabadkai ügyészség is határozottan lépett fel, de a bíróságon elfektették ezeket az ügyeket. Sajnos még mindig többségben vannak azok az emberek, akik a Milosevics-rendszert szolgálták.
– Hogyan gyűjtötték össze a bizonyítékokat?
– Minden városban ügyeletet tartunk, és megkértük az embereket, hogy akinek dokumentumai vagy bizonyítékai vannak a múlt rendszerben meggazdagodott embereket illetően, hozzák be az irodába. Amennyiben a dokumentum bizonyítékként szolgál, nyilvánosságra hozzuk a tartalmát, továbbá a bejelentések alapján megtesszük a feljelentést az elkövetők ellen. Voltak olyanok, akik jelentkeztek ugyan, és elmondták az információikat, de tanúskodni nem voltak hajlandók. Az ilyen bejelentésekkel nem tudtunk mit kezdeni.
– Nem próbálják önöket leállítani?
– De igen. Folyamatosan próbálnak megfélemlíteni, bár mostanában már más módszerekkel. A diktatúrában vertek és fenyegettek minket. A legvéresebb kezű egyébként Milosevics fia volt. Pozarevacon, ahol élt, még az is előfordult, hogy a lábuknál fogva lógatták fel az ellenállókat. Most pedig a titokzatos Szerb Felszabadítási Mozgalom ír zsaroló leveleket a helyi aktivistáknak. A Milosevics-rendszer bukása után is bevitte néhányszor a rendőrség a fiatalokat. Ez főleg falvakban fordult elő, ahol a rendőrök még nem fogták fel, hogy rendszerváltás történt. Hallottam, hogy Japánban a második világháború után voltak szigetek, ahol nem vették tudomásul, hogy befejeződött a háború. Jugoszláviában is akadnak ilyen szigetek.
– Milyenek az elnyomás új módszerei?
– A volt ellenzéki pártok, amelyek most kormányoznak, megpróbálják lejáratni az Otport. Hazugságokat írnak rólunk, korruptnak állítanak be minket. Nagyon kevés lehetőséget kapunk a médiában való szereplésre. Nemrég Szerbiában egy Otpor-tag tüntetést szervezett, amelyen szidta az egyik szélsőséges politikai tömörülést, a Szerb Egységpártot. Éppen a beszédét mondta, amikor megállt mellette egy autó, kiszállt belőle a párt egyik tagja és megverte.
– Önt személyesen is érték támadások?
– Hivatalosan nem, de a szervezeten belül próbáltak lejáratni. A nemrég leváltott titkosszolgálati vezető azt magyarázta az aktivistáknak, hogy én román–magyar kém vagyok.
– Más nem történt?
– Többször bemászott valaki a lakásunkba éjszaka. Nem ébredtünk fel rá, a tettesek elszívtak egy cigarettát és üzeneteket hagytak. Az anyukám kötényébe dugtak egy cédulát. Az állt rajta, hogy tűnjünk el az országból. Profik. Mindannyiszor azt akarják bebizonyítani, hogy bármit megtehetnek velünk. Utolsó alkalommal én nem voltam otthon, a szüleimet lefújták gázspray-vel és felírták a tükörre rúzzsal: „Úgy gondolom, ez elegendő figyelmeztetés ahhoz, hogy mind eltűnjetek! Kivándorlás!” Korábban kölcsönkértünk egy kutyát, de azt is elintézték, nem tudni, hogy árammal vagy spray-vel. Kaptunk rendőri őrizetet, akkor persze nem jöttek. Volt amikor poharat tettem a kilincsemre, bár nem tudtam, mit fogok tenni, ha felébredek. Édesapám pisztollyal alszik.
– A szülei nem kérték, hogy hagyja abba?
– Eleinte kérték, de most már inkább biztatnak. Szerintük, ha eddig harcoltam, most már nem szabad abbahagyni.
– Miért nem tudják önt megfélemlíteni?
– Annak idején is ijesztgettek bennünket, sőt próbáltak megvesztegetni is. Gondoltam rá, hogy kilépek, de már tényleg lehetetlen abbahagyni. Egyrészt nagyon sok embert magam mellé állítottam, másrészt valakinek el kell végeznie a munkát. Ha a Milosevics-rendszert le tudtuk váltani, akkor nem szabad megállni az út felénél. Igenis Jugoszláviának is lehet tisztességes, társadalmat ismerő, szakértő, demokratikus kormánya. A mostani kormányt csak azért fogadja el Európa és Jugoszlávia, mert nincs jobb.
– Ebben az új helyzetben hogyan folytatják a harcot?
– Nekünk az a dolgunk, hogy alternatívát mutassunk. Sokat gondolkodtunk azon, hogy az Otpor mozgalom maradjon, vagy párttá alakuljon, végül úgy döntöttünk, hogy csak pártként tudunk változtatni a jelenlegi állapotokon. Akik a múlt rendszerben hatalmon voltak, azok még most is jó pozíciókban vannak. A szabadkai rendőrfőparancsnok például, aki több mint száznegyvenszer, vagyis egész Jugoszláviában legtöbbször tartóztatta le az otporosokat, most a belügyminiszter harmadik embere. A lakosság nem vár csodákat. Senki sem gondolta, hogy Milosevics bukása után hirtelen megnő a keresetük, több lesz a munkalehetőség, de azt igenis elvárták, hogy a maffiózók börtönbe kerüljenek. Ez nem történt meg. A rendőrségen, bíróságokon, egyetemeken még mindig többségben vannak a régi rendszer hívei, akik minden erővel megpróbálnak minket elhallgattatni.
– Említette, hogy a média sem kényezteti el önöket.
– A független rádióadók nem kapnak országos frekvenciát, így a legismertebb független adó, a B92 Rádió is csak Belgrádban és a környékén fogható. Ez egyébként azért is érdekes, mert a mostani kormány a független adóknak köszönheti a hatalomra jutását és természetesen az Otpor aktivistáinak, akik az első vonalban harcoltak. Minket vertek meg, minket zártak börtönbe… Sokan, köztük én is más pártban kezdtünk el politizálni, és éppen azért választottuk az Otport, mert úgy éreztük, hogy csak markáns, harcos eszközökkel lehet a hatalmat megdönteni.
– December elején Magyarországon járt a Fidelitas-konferencián. Milyen üzenettel érkezett?
– Sok hasonlóság van az Otpor és a Fidesz között, de az Otpor még gyerekcipőben jár. Nekünk keményebb diktatúrával kellett megküzdenünk, mint a magyaroknak. A legfontosabb, hogy tudatosítsuk: a Vajdaságban van egy tisztességes és európai gondolkodású erő. Persze nem csak az Otpor alkalmas erre a szerepre. Más civil szervezetekkel, így például a mostani kormányban is részt vevő G17-el (Független Közgazdász Csoport) is össze kell fognunk.
– Mesélte, hogy azelőtt nem adtak pénzt az aktivistáknak, még annak sem, aki éjjel-nappal dolgozott. Most, hogy már pártként működnek, változott a helyzet?
– A fiatalok már nem vállalják ingyen a munkát. Az Otpornak ezt tudomásul kell vennie, hiszen anyagi háttér nélkül nem lehetünk profi szervezet. Szabadkán egyetlen számítógéppel szerkesztünk újságot, mégis népszerű a lap. Sokan ingyen írnak bele, ingyen adják a fotókat, de akinek tudunk, fizetünk.
– Mennyi most Jugoszláviában az átlagfizetés?
– Huszonötezer forintnak megfelelő összeg. Ez több, mint a duplája az egy évvel ezelőtti fizetéseknek, de közben az áram-, a telefon- és a gázdíjak is emelkedtek.
– Ön most miből él?
– Matematikát tanítok egy magyar tagozatos iskolában. Hiány van magyar nyelvű tanárokból. Nekem a tanítás pihenés, ha az órán vagyok, elfelejtem a mindennapi gondokat.
– A gyerekek felfogták, hogy mit jelent a rendszerváltás?
– Túl sok mindent felfogtak, és idő előtt lettek érettek. Régen, még a Milosevics-rendszer alatt, egyszer megkérdezték tőlem, vajon a kisgyerekek mit értenek az Otporból? Nem tudtam válaszolni, és megkérdeztem egy kis aktivistát, hogy szerinte mi az Otpor? Szó szerint ezt válaszolta: „Egy mozgalom, amely a jelen rendszer ellen harcol, mert ez egy diktatórikus rendszer, amely tönkretette az apukámat és az anyukámat, akik nem tudnak a fizetésükből megélni, engem iskolába járatni, ezért nem megyünk nyaralni.”
– A tanítványai tudják, hogy ön kicsoda?
– Amikor először bementem a terembe, sutyorogtak, volt, aki tudta, volt, aki nem. Előfordult az is, hogy egy kislány megkérdezte: A tanár bácsi nem fog bemutatkozni? Erre nekiestek a többiek: Nem tudod, hogy ő Robertino? Többször próbáltak a gyerekek az órán politikáról beszélgetni, de nem hagyom. Nekik más a dolguk. Én ebben a koromban fociztam, hokiztam és a barátaimmal csavarogtam. Annak idején az Otporba is bejött rengeteg kisgyerek, és nem lehetett őket megállítani.
– Nem volt korhatár?
– De volt, tizennyolc év. Nem lehetett betartani. A legaktívabbak a gimnazisták voltak, de kiskorúak is jelentkeztek. Sőt családok, apa-anya, két gyerek. A kicsiknek hiába mondtam, hogy nem ragaszthatnak plakátot, a szervezett akciókba se vontam be őket, de elcsenték a plakátokat, és nekiálltak kiragasztani. Sok nyugdíjas is segített. A tizennyolc év felettiek inkább koordinálták és szervezték az Otport. A forradalmat ezek a gyerekek harcolták ki.
– Őket is bevitte a rendőrség?
– A kiskorúakat is elvitték, és nem engedték be hozzájuk a szüleiket.
– Egyszer azt mondta, egyedül azt szégyelli, hogy nem ugrott le a teherautóról, amely a bosnyákok elleni háborúba vitte.
– Ez így van, bár azt is hozzá kell tennem, hogy nem voltam olyan érett, mint a mai tizennyolc évesek. Fiatal gyerek voltam, és nem tudtam felfogni azt, ami körülöttem történik. Minket kihasznált a Milosevics-rendszer. Borzalmas háborúkba rángattak, ráadásul a kisebbségeket, a vajdaságiakat zavarták ki az első vonalba olyan háborúkban, amely nem a kisebbségekről szólt, hanem például a horvátok és a szerbek ügye volt. Sokan közülünk elmenekültek, és inkább Nyugaton mosogattak, de szabadok voltak. A kivándorlás egyébként nem maradt abba, egyre kevesebben vagyunk.
– Az erőszakban, kínzásokban a közkatonának is részt kellett vennie?
– Szerencsére ezt nem kellett megélnem, de írtak erről könyveket. Majd Hágában kiderül, hogy mi történt valójában.
– Hogyan élték meg az éretlen fiatalok a háborút?
– Telefonkábelekre lőttünk célba, próbaképpen eldobtuk a kézigránátot. Teherautó-sofőr voltam, és mindennap egyedül mentem keresztül egy teljesen kihalt, néptelen falun. Csak egy fehér ló maradt ott. Minden alkalommal megálltam, és adtam neki kockacukrot. Egyszer aztán felmásztam a hátára, mire vágtázni kezdett velem az ellenséges vonalak felé. Alig bírtam leugrani róla. Hiába, még gyerekek voltunk.
ETO
Gavric bombagóljával előnyben várhatja a Rapid elleni visszavágót az ETO
