Karácsonyi hangulatok

Óh, azok a régi, szép, békés ülésszakok! Egészen más volt a Ház hangulata. Akkoriban Bauer Tomika meg Eörsi Matyika elmehettek a fenyőünnepélyre. Piros nyakkendők, élesre vasalt rövidnadrágok, vakítóan fehér térdzoknik, fénylő lakkcipők, ragyogó gyermekarcok és nagy-nagy meghatottság – akkor még lehetett szabadon szólni, csacsogni, csivitelni az ódon falak közt. Akkor még nem kérdezték Tomikát és Matyikát, hogy elégedettek-e a Télapó személyével, akkor még minden korlátozás nélkül elmondhatták vidékről jött – reakciós eszméktől fertőzött – kispajtásaiknak, hogy a karácsonyfát nem a Jézuska hozza, s a szaloncukor is csak az imperialisták mesterkedései következtében ehetetlen. Ők már akkor tudták, ha felnőnek, ide járnak majd dolgozóba, mert ennek a szerencsétlen népnek úgysem lesz más választása, mint az, hogy megválassza őket, és akkor majd ugyanolyan okosan és szabadon fognak beszélni, mint a harminc méter magas fenyőfa alatt, aminek a csúcsán egy böhöm nagy, vörös csillag helyettesítette a betlehemi csillagot.
Tomika és Matyika azóta komoly, nagy emberek lettek, a nadrágjuk is szinte bokáig ér már, de gyermekkori álmaiktól nem tudtak szabadulni, mert hiába valósult meg vágyaik egy része, ambiciózus ifjú pionírként arra nem számíthattak, hogy nem mindig Rónai Sándor lesz az Országgyűlés elnöke, hogy jön egy ilyen zord mosolyú Áder, aki holmi házszabályra hivatkozva beléjük fojtja a szót. Bennük a szép nosztalgiák, a liberalizmusukat megalapozó lelki élmények éledtek tegnap, az azonnali kérdések órájában, mert minek is akartak volna kérdezgetni, amikor úgyis mindent tudnak. Ők, frakciótársaikhoz hasonlóan, a tömegeket kívánták felvilágosítani, hiszen születésük óta ez a hivatásuk – erre jön ez az Áder, s csökönyösen csak azt kérdezgeti, hogy a miniszterelnök helyett elfogadják-e mástól is a választ. Mit mondhat erre egy tőrőlmetszett szabad demokrata? Inkább nem is válaszol, mert szárnyaló intellektusához méltatlan mindenféle gát és korlát tudomásulvétele, még akkor is, ha ezeket a szabályokat ő maga szavazta meg. Vegye végre tudomásul a magyar közvélemény, a házszabály nem arra való, hogy a liberális szellemet gúzsba kösse, különben is, Kállai „Gyufa” vagy Apró Antal soha egyetlen liberális mikrofonját nem kapcsolta ki. Nem ilyen rigorózus benyomásokat őriznek ők a Parlamentről, nekik ott a fenyőfa alatt azt mondták, hogy ebben az országban s ebben az épületben mindent szabad, csak csillagszórót lopni nem. Ők abban a tudatban tájékoztatták felnőtt kispajtásaikat, a Szent-Iványi Pityut, a Kovács Kálmit, a Béki meg a Fodor Gabit, a Dornbach Lojzit, a Mécs Imit és a T. Asztalos Ildit, hogy ezen a helyen beszélhetnek, csak fel ne ébresszék szegény jó Stadingert.
Honnan sejthették volna, hogy Áder ragaszkodik a házszabályi kazuisztikához, s már az első szavuk előtt nyílt színvallásra akarja kényszeríteni őket, mondják meg: igen vagy nem. Valami divatjamúlt keresztény szokás lehet ez, Jézus – aki nem is hoz karácsonyfát – mondta régen, hogy a beszédünk legyen igen és nem, ám egy szabad demokrata az ilyen destruktív alapelveket már zsenge ifjúként meghaladta. Ki veheti rossz néven tőlük, hogy zajongtak, személyeskedő megjegyzéseket tettek a Ház elnökére? Ők csak a hajdani karácsonyok bensőséges hangulatát próbálták felidézni a T. Házban.