€-nap

Utoljára a Római Birodalom idején volt példa arra, ami most Európában történik. Egyforma pénz kerül az emberek zsebébe az új esztendő első napjától március 1-jéig a kontinens jelentős részén – Írországtól Görögországig –, az Európai Unió tizenkét tagországában, továbbá Liechtensteinban, Monacóban és a Vatikánban.

Az európai egységes valuta bevezetéséről 1992-ben Maastrichtban született döntés. Az euró névadó ünnepsége ezt követően három év múlva, 1995-ben Madridban zajlott le. A közös pénzt szimbolizáló € jelről pedig mintegy másfél évvel később határoztak. Az euró jele a görög ábécé epszilon betűjét idézi, utalva az európai civilizáció görög eredetére és egyben Európára, a kontinens nevére is. A betűt két vízszintes vonal szeli át, amelyek a stabilitást jelképezik.
Hogy kik bábáskodtak az euró születésénél? Először is Pierre Werner volt luxemburgi miniszterelnök: őt tartják a közös európai pénz szellemi atyjának. Jacques Delors, az Európai Bizottság egykori francia elnöke: ő dolgozta ki a valutaunió tervét, s azóta is a szemére vetik, hogy „intellektuális terror” alkalmazásával vette rá a jegybankelnököket az elfogadására. Alexandre Lamfalussyt, azaz Lámfalussy Sándort, a belga jegybank hajdani elnökét tekintik az euró védőszentjének, neve összefonódott az Európai Monetáris Intézettel, amely a közös pénz bevezetéséről szakmai szigorral gondoskodó Európai Központi Bank csírája volt.
Végül a tettek ideje 1999. január 1-jén jött el. Akkor jelent meg számlapénzként az euró, s akkortól érvényesek a végleges átváltási árfolyamok is. A közös pénzzel szilveszter után, 2002. január 1-jétől lehet fizetni (legelőször a francia fennhatóság alá tartozó Új-Kaledóniában), de átmenetileg még a régi valuták (német márka, olasz líra, francia frank, spanyol pezeta stb.) is forgalomban maradnak. Optimista előrejelzések szerint akár néhány nap alatt megtörténhet az átállás. Amikor február 28-án éjfélt üt az óra, az euróövezet országaiban egymást érik a pénzpartik. Még egyszer, utoljára érzelmes búcsút vesznek a nemzeti identitás fontos jelképének tekintett bankjegyektől és érméktől, s de facto is teljessé válik az áttérés az euróra. A tagállamok eredetileg fél évre tervezték a nemzeti és a közös fizetési eszköz együttes használatát, de rájöttek, hogy ez több bonyodalommal jár, mint könnyebbséggel. A „dualizmus” kora így csak két hónapig tart, bár egyes tagországok még ennél is korábban áttérnek a közös pénzre.
A szakemberek úgy tartják, hogy az euró bevezetése a legnagyobb logisztikai kihívás a D-nap, azaz az 1944-es normandiai partraszállás óta. December 31-én 660 milliárd euró értékű bankjegy és pénzérme áll majd készen arra, hogy forgalomba kerüljön. A nyomdákban és pénzverdékben összesen 50 milliárd euró érmét és 15 milliárd bankjegyet gyártottak. Az Európai Központi Bank illetékesei szerint az előállításnál alkalmazott különleges technológiának köszönhetően az euró a világ legnehezebben hamisítható pénze lesz. A teljes európénztömeg 240 ezer tonnát nyom, ami huszonnégy Eiffel-torony súlyával egyenlő. Ha az összes bankjegyet és váltópénzt egymás mellé tennék, az így kapott egyenes ötször nagyobb lenne, mint a Föld és a Hold közötti távolság.
Elsőként december 13-án éjféltől az írekkel és hollandokkal együtt a franciák vehették kézbe a rézvörös és sárga színű, krómnikkel alapanyagú érméket. Franciaországban darabonként száz frankért 50 millió euróérme-próbacsomagot kínáltak megvételre a bankfiókokban, a postákon, a dohányboltokban és a kis kávéházakban, valamint a Carrefour áruházaiban. Mindegyikben 40 fémpénz található kéteurós, egyeurós, 50 centes, 20 centes, 10 centes, ötcentes, kétcentes és egycentes kiszerelésben. Párizsban például egy fiatalasszony azért állt be a sorba, mert megígérte a gyerekeinek, hogy este megmutatja nekik az új pénzt, az eurót. Hollandiában a pénzügyminiszter egy hatéves kislánynak adta át az első érmecsomagot abban a kisvárosban, Maastrichtban, ahol az egységes európai valuta bevezetéséről döntöttek. Németországban a próbacsomagok feltűnésekor hasonló jelenetek játszódtak le, mint tizenegy évvel ezelőtt, a keletnémet–nyugatnémet valutaunió első napján. Valósággal egymást taposták az emberek, hogy megszerezzék a történelem első olyan fizetőeszközének érméit, amelyek, ellentétben az ókori Róma pénzeivel, nem a birodalmi terjeszkedést szolgálják. Bécsben az euróvonat érkezésekor a csikorgó hideg ellenére pillanatok alatt elkapkodtak ötezret a csomagokat darabonként 200 schillingért kínáló politikusok kezéből. Akadt bankfiók, ahol kávét, pezsgőt s kék-sárga euró-tortaszeletet is adtak az érmék mellé. S volt olyan osztrák vendéglős, aki törzsvendégeit lepte meg egy-egy eurócsomaggal.
Mozart, Dante, Cervantes és még sorolhatók azok a szellemóriások, akik az eurót „népszerűsítik”. A nyolc érme írásoldalát az eurózóna államaiban egyformán nyomták: Európa térképét mutatják. Az egy-, két- és ötcentesen a világ közepén fekszik a kontinens, a tíz-, húsz- és ötvencenteseken Európát országhatárokkal, az egy- és kéteuróson pedig országhatárok nélkül ábrázolják. Az érmesorozat hátoldala rendkívül változatos. A belga és a luxemburgi sorozat valamennyi tagjára az ország uralkodójának profilját nyomták. A francia egy- és kéteuróson az életet, folyamatosságot és növekedést jelképező fa látható, körülötte pedig a szabadság, egyenlőség, testvériség felirat tündököl. A német tíz-, húsz- és ötvencentesen a berlini Brandenburgi kapu, az osztrákon Mozart, az olaszon Dante látható, míg a finnen egy hattyú úszik. A spanyol ötvencentes euróérmét a Don Quijote alakját megteremtő Cervantes képe díszíti.
A hétféle euróbankjegy terveit az osztrák Robert Kalina készítette. Az egyik oldalukat ablak és kapu díszíti, az európai építészet hét különböző stílusában. Az elülső oldalon az eurófelirat latin és görög betűkkel is olvasható. A bankjegyek hátoldalán az adott építészeti stílusban épült híd, valamint földrészünk térképe látható. A csodás ablakokon, kapukon és hidakon keresztül így válik tapinthatóan eggyé múlt, jelen és jövő – az európai pénztárcákban.