„Nem jó, ha fenyegetik az orvosokat”

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) támogatása nélkül kerül ma az Országgyűlés elé zárószavazásra az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról és az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat. – A törvénytervezet feladatátruházási koncepciója azt jelenti, hogy a tőkés-menedzser-tulajdonos új szereplő lesz az ágazatban, aki pénzt visz ki a rendszerből – véli Kupcsulik Péter professzor, a MOK elnöke. Szerinte lehetetlen, hogy a központi költségvetési finanszírozás javítása nélkül a hazai egészségügyet tovább lehessen működtetni.

A negyvenezer járóbeteg-ellátásban, kórházakban, háziorvosként, fogorvosként és kórházi orvosként dolgozó szakembert tömörítő MOK az utóbbi időben egyre határozottabban, nagy társadalmi visszhangot kiváltva hallatja hangját különféle kérdésekben.
– A rendszerváltozás óta az a furcsa helyzet támadt, hogy hihetetlen várakozás előzte meg a kamara tevékenységét, s óriási volt a csalódás, mert az az elvárás, amely szerint a szakmát érintő kérdésekben a szakma véleménye legyen a mérvadó, nem teljesült. Nem szeretnék politikusokat idézni, de többen a tudtunkra adták, hogy óriásit téved a szakma, amikor azt hiszi, hogy azért, mert értünk a gyógyításhoz, az egészségpolitika kérdéseiben is járatosak vagyunk. Meg lehet a kérdést így is közelíteni, de a kamara azon véleménye tíz év alatt sem változott, hogy ha valamiről egyértelműen azt mondja a szakma, hogy azt nem lehet megoldani, akkor az nem is fog sikerülni. A kamara a véleményét nem rejti véka alá, s ezért néha eredményeket ér el. Kezdjük megérteni, hogy az orvosi szakma segítője leginkább a nyilvánosság. A politika ebből a szempontból nem igazán vált be, nem segíti a szakmát. A politikusok között van orvos is, de több a jogász, közgazdász, pénzügyi szakember, más a nézőpontjuk, mint a miénk. Viszont a társadalommal közösek az érdekeink, a párbeszéd pedig már elkezdődött, s a társadalom igényelni fogja, hogy az ő ügyeikben azok mondják ki a végső szót, akik ehhez értenek. A kamara rákényszerül arra, hogy a pénz és a szakmai irányítás kérdéseiben is hallassa a hangját. Az egyik a finanszírozás kérdésköre, a másik pedig az orvosvezetői kinevezések véleményezési joga. Mondhatni, hogy az egészségügynek az előző tíz évben minden év egy Bokros-csomag-szerű helyzetet jelentett, hiszen folyamatosan csökkent az egészségügyi finanszírozás reálértéke. Ugyanakkor a tiltakozásaink nem voltak eredményesek. Nem vagyunk döntéshozói szerepben, csak fel tudjuk hívni a figyelmet a dolgokra. A kamara nem frontharcos szervezet, hanem intellektuális tevékenységgel foglalkozó emberek testülete, olyanoké, akik gondolkodni és érvelni szeretnek. A kórházszövetséggel, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületével és a betegszervezetekkel rendszeres a párbeszédünk. Ennek mostanában van igazán jelentősége, bár nem tudjuk, hogyan dönt az intézményi törvénnyel kapcsolatban az Országgyűlés.
– Hogyan ítélik meg Mikola István egészségügyi miniszter tevékenységét?
– A kamara soha nem foglalkozott a miniszterek személyének megítélésével. Ez nem kamarai kompetencia, ítélje meg azt a kormány és a kormányfő. Mi azt nézzük, hogy az egészségügyben lejátszódó folyamatok nekünk jók-e. A finanszírozási gondok miatt nem látjuk optimistán az egészségügy helyzetét, s úgy érezzük: óhatatlan, hogy ne romoljon az ellátás színvonala. Nem igaz az a kijelentés, amely szerint az egészségügyi ellátás színvonala nem romlik, s bár megszorító intézkedések vannak, de a magyar egészségügy változatlanul kiváló. Ezt a fikciót el kell vetni. Mikola István miniszterként elég világosan elmondta, hogy az ő célja az, hogy többletforrásokat szerezzen az egészségügynek. A kamara ezt az elképzelést messzemenően támogatta, s támogatja ma is. Ilyen értelemben a cél közös, nincs erről vita. A kamarának ugyanakkor a módszerekkel szemben vannak fenntartásai. Nem jó az, ha fenyegetik az orvosokat, s hogy például a gyógyszergyártóktól elfogadott szakmai támogatásokért büntetéseket kapnak. A kamara tökéletesen egyetért azzal, hogy vannak etikátlan módszerek – például egy adott gyógyszer felírása után direkt anyagi juttatás –, amelyek elfogadhatatlanok. Azt is támogatjuk, ha egy orvosi végzettségű gyógyszergyári alkalmazott orvoslátogató mellékállásban dolgozva receptet akar írni, a saját gyógyszereit ne írja fel, s ha igen, akkor szigorú büntetést kell alkalmazni vele szemben. Amellett, hogy mi ezeket a célokat értjük és támogatjuk, a módszerrel nem értünk egyet. Amiért bizonyos etikátlan gyógyszergyári támogatásokat meg kell szüntetni, attól még nem kell megszüntetni azokat a gyógyszergyári közreműködéseket, amelyek a kongresszusok, a továbbképzések támogatására szolgálnak, mert ezt Európában az Európai Unió orvosi bizottságának a deklarációjában hivatalosan elfogadhatónak minősítették. Az orvoslátogatókat tessék megbüntetni, ha a saját gyógyszereiket írják ki, s a kamarának nem jelent problémát a hibák felfedése után a büntetés kiszabása. Mindezek helyett jött egy olyan rendelkezés, amely megtiltja az orvoslátogatóknak azt, hogy egyáltalán receptet írjanak fel. Ez túlzó intézkedés. Nem kell minket fenyegetni, nem kell megkötni kezünket-lábunkat, s még a hátunkra is odaütni egyet a korbáccsal. Hasonlóan rossz megoldásnak tartjuk az orvosi ügyeletek kérdését is… Egy sor célt tehát kiválónak tartunk, teljes mértékben érezzük azt, hogy a költségvetési megszorítások csökkentik a miniszter mozgásterét, ugyanakkor vannak olyan megoldások, amelyek nekünk nem szerencsések.
– Ma dönt az Országgyűlés arról a törvénytervezetről, amelyet a MOK többször is elutasított.
– Az a véleményünk, hogy a négy törvényt – orvosok jogállása, működtetési jog, kórháztörvény, finanszírozási törvény módosítása – együtt kellett volna előkészíteni, mert ezek együttesen alkotják az új rendszert. Egy kiragadott rész a mostani tervezet, s nehezen értelmezhető. A most végszavazásra kerülő törvény a működtetésről és a tulajdonviszonyokról szól, s csak mellesleg említi meg, hogy lesz egy szabadfoglalkozású orvos kategória. Olyan törvényről van szó, amely azt a látszatot kelti, mintha az állam ki szeretne vonulni az egészségügyi finanszírozásból. A törvénytervezet ennek a kereteit írja le, sok a kiskapu, s a bonyolult összefüggések nincsenek kellően tisztázva. Az intézmények átalakulásánál a foglalkoztatott orvosok olyan munkaviszonyát tartjuk elképzelhetőnek, amely a közalkalmazotti státushoz képest kedvezőbb munka-, illetve jogviszonyokat teremt.
– Hét kormány- és miniszteri rendelet illeszkedne a kerettörvényhez. Feljavítható így a MOK által el nem fogadott kerettörvény?
– El tudjuk képzelni azt, hogy megfelelő kormány- és miniszteri rendeletek mentén ez az egész rendszer működőképessé válhat. Persze nem tudjuk, mi lesz még a csatlakozó jogszabályok tartalma. Azt megválaszolni most lehetetlen, hogy a későbbi rendeletek által ez a törvény jó lesz-e. A kamara nem mondja azt, hogy biztos, hogy rossz lesz, de megfelelő garanciákkal sokkal jobb törvényt is el tudtunk volna képzelni. Nem látjuk a biztosítékát annak, hogy javul az ellátás, s jobb lesz a finanszírozás. Azt is megértjük, hogy az idő sürget. Ennek a törvénynek viszont a feladatátruházási koncepciója azt jelenti, hogy új szereplő lép be a rendszerbe, a tőkés-menedzser-tulajdonos, aki pénzt visz ki a rendszerből. Az fikció, hogy pénzt tesz be, mert neki az egyenleg pozitív lesz. Lehet, hogy befektet, de a végleges célja az lesz, hogy nyereséget termeljen. Az lehetetlen, hogy a központi költségvetési finanszírozás javítása nélkül ezt az egészségügyet működtetni lehessen. Erre a költségvetés többletbevételeiből lehetőség nyílna. Sok a fontos cél, de az egészségügy érdeke szerintünk elsődleges. Ha nem indul el a konszolidáció, akkor nagyon nagy baj lesz, mert az utóbbi tíz-tizenöt év elmaradt beruházásait: épületállag-megőrzést, bérkérdést, műszerek felújítását és beszerzését meg kell oldani. Az egészségügybe pénzt kell fektetni, hogy szebb legyen a menyaszszony, s így már nem is kellene eladni. A társadalomnak inkább vigyáznia kellene rá, megőrizni a benne felhalmozott tudást és szakmai értéket. A fő működtetési formának a betegellátás biztosítása céljából továbbra is államilag – vagy centralizált biztosítói rendszer által – finanszírozottnak kell lennie.