Nemzetiség, kultúra, állampolgárság

David Blunkett belügyminiszterségének néhány hónapja alatt sokszor tette már ki magát támadásnak. A nemzetközi terror elleni törvényjavaslat csomagját sokan támadták a parlamenten belül és kívül is, a csomag eredeti formájában nem is ment keresztül a lordok házán, így Blunkett kénytelen volt annak néhány pontjában visszatáncolni. A legélesebb vitát azonban mással váltotta ki. A napokban tették közzé azt a jelentést, amely a nyári faji zavargásokról szól.
A jelentés megállapítja, hogy a Nagy-Britanniában élő afrikai, nyugat-indiai vagy ázsiai származásúak nagy része nem illeszkedik be a befogadó társadalomba, hanem azzal párhuzamos, attól különálló társadalmakat alkot. A megdöbbentő elszigeteltségre jellemző, amit Bradfordban, az egyik legsúlyosabb zavargási hullám színhelyén egy ázsiai közösségi vezető mondott tanúvallomásában a vizsgálatot végző bizottság előtt: „Uraim, én most hazamegyek, és egy hétig nem látok fehér arcot.”
David Blunkett reakciója éles és határozott. Egy hét alatt két alkalommal is kijelentette, hogy a multikulturális társadalom a különböző kultúrák egymás iránti türelmét jelenti, a nemzeti és kulturális hagyományok ápolásának nem szabad elszigetelnie egymástól az egyes csoportokat. A belügyminiszter azt akarja, hogy az állampolgárság megadását kössék nyelvvizsgához, amelyben a Nagy-Britanniában letelepülő bebizonyítja, hogy tud érintkezni másokkal a befogadó társadalom nyelvén. Talán ennél is nagyobb felzúdulást váltott ki a „politikailag korrekt” kommentátorokból Blunkettnek az a kijelentése, hogy a Nagy-Britanniában elfogadhatónak tartott viselkedés minimális követelményeit mindenkinek be kell tartania. Blunkettnek ez a kijelentése elsősorban a nőkkel szemben tanúsított magatartásra vonatkozik. Az Afrikából bevándorlók között még mindig tapasztalható például leánycsecsemők rituális megcsonkítása. Ezt a törvény tiltja ugyan, mégis széles körben gyakorolják. Ázsiai közösségekben gyakori, hogy az asszonyokat a család férfitagjai elzárják a külvilágtól. Némelyikük soha sem megy az utcára férfirokon nélkül. Gyakori az is, hogy a családok közötti megegyezés alapján kényszerítenek egy leányt olyan férjhez – olykor nem is Angliában, hanem Indiában vagy Pakisztánban –, akit soha életében nem látott.
Blunkett nyilatkozatairól a másként gondolkodók azt mondják, hogy olaj a faji és kulturális ellentétek tüzére. A belügyminiszter viszont – igen sokadmagával – azon a nézeten van, hogy nem használ például a fajok közti jószomszédi viszonynak, ha egy-egy helyi önkormányzat kifogást emel üzletek és utcák karácsonyi díszítése ellen azon az alapon, hogy ez sérti a nem keresztény hagyományú közösségeket. Blunkett a sajátos nemzeti kultúrákat megőrző beilleszkedésben látja a többkultúrájú társadalom jövőjét, ehhez pedig szükséges, hogy ne csak a befogadók, hanem a befogadottak is tegyenek engedményeket.
A valószínűleg még sokáig tartó vitában többen máris David Blunkett lemondását, illetve menesztését követelik, de Tony Blair kijelentette, hogy a kormány teljes mértékben a belügyminiszter mögött áll.