Spórolási tanácsok

Mínusz tíz fokos, metsző hidegről menekülünk be a sörözőbe. Barátságos kis hely: gyalult deszkapadló, barnára pácolt faburkolat, és olyan meghitten szűk bokszok, parányi asztalok, hogy négynél többen oda sem férnek. Jól kihasználja a tulaj a drága alapterületet, annyi szent! A karácsonyi dekoráció és a sürgő-forgó pincérlány még otthonosabbá teszi a légkört, mégis, egy-két percnyi felolvadás után tovább folytatjuk a fázást. Hideg van odabenn is. Talán vissza a kabátot? – latolgatjuk, de ekkor észreveszszük a lambéria színére mázolt radiátort. Csavarintás a csapján, és máris árad felénk a jó kis meleg az addig elzárt fűtőtestből.
Skót kocsmában vagyunk, az utóbbi években megszépült Ráday utcában. Reklámja „étteremnek” hirdeti a Sir Williams névre keresztelt pubot, tekintsük ezt is a takarékoskodás egyik formájának. A közmondásos skótság fenti jegyein kívül néhány, kastélyokat ábrázoló színes fotó és sajátos humort tükröző rajz – skótszoknyás dudás és iskolás kislány frivol jelenete – utal az itthonitól eltérő nemzeti jellegre. A háttérből olasz zene szól, a pincérlány óvatosságra int: beugorhatnak az utcáról ellopni táskát, kabátot. Kozmopolita világot élünk.
Örömmel fedezzük fel az étlapon a skót zöldséglevest. A brit szigetek lakóinak kedvelt eledele a káposztával, fehér- és sárgarépával, krumplival együtt párolt marhahús (scottish, irish stew), aminek köménymagos-borsos leve jó ízű. Ráday utcai módra készített, csirkehúsos változata azonban, a káposzta helyett használt, agyonfőzött mirelit kelbimbó miatt kellemetlenül keserű. Az „erdei gombából” készült másik levesben csak a reszelt sajt ér valamit, a többi biztos, hogy zacskóból van. Az amúgy tipikusan brit klubszendvics is nagyon spórolós. Lássuk ezután a steakeket, végül is ezért vagyunk itt! Az egyik zöldborsos-tejszínes, a másik mustáros-gombás raguval betakarózva érkezik, erősen magyaros dekorációval (a rendelt burgonyapüré helyett krokettel). A bélszínek úgy vannak átsütve, ahogy megbeszéltük, a minőséggel nem is volna bajunk, csak hát a mennyiség, különösen az árával egybevetve.
A hely a komforthoz képest drága. Az egyetlen jó üzlet, felőlünk nézve, a Guinness. Akkurátusan kimérik a fél litert, kitűnő, friss az íze, az ára normális. De hát ez meg ír sör… Magunkat szórakoztatva eltűnődünk a falon lógó rajzon. A rettenthetetlen szabadsághőst, William Wallace-t ábrázolja a skót felföldről, Mel Gibson közismert, extatikus tekintetével. Vajon kinek a képét kéne kiakasztani Edinborough-ban, ha ott „magyar kocsma” nyílna? Egy csupán érintőleg gasztronómiai vicc jut még eszünkbe: A skót gyerek megszeppenve megy az apjához. – Papa, véletlenül lenyeltem egy pennyt. – Nem baj, fiam, holnap úgyis születésnapod lesz.
A végére magunk is megfogalmazunk egy praktikus jótanácsot, a felhőtlen étkezéssel és kellemes időtöltéssel egybekötött pénzkímélés céljára. Együnk valahol máshol, ahol olcsó és jó a konyha, azután sörözzünk kedvünkre a Sir Williamsben.