Mi késztette arra, hogy több hónapot szenteljen a Tóth Ilona-per beható viszgálatára?
– Hatalmas kihívásnak éreztem. A legkülönbözőbb információk hatására megerősödött bennem, hogy valami nincs rendjén ezzel a perrel, és meg kell próbálnom tisztázni, mi is történt valójában.
– Ismeretes, hogy Tóth Ilona és a vele együtt halálra ítélt két vádlott-társa az első vallomástól kezdve a kegyelemkérő beadványig, folyamatosan, teljes beismerésben volt.
– Itt nem egy normális eljárással szembesülünk. Egyértelműen látszik, hogy a vádlottakkal szemben fizikai erőszakot alkalmaztak, és nagyon súlyos agymosáson estek át. Tehát a beismerő vallomásoknak, ma már bizonyíthatóan, az orvos szakértői vélemények alapján ez az egyik magyarázata.
– Mi ébresztette fel önben az első komoly kételyt arra vonatkozóan, hogy a Tóth Ilona-perben is koncepcióval állunk szemben?
– A holttesttel kapcsolatos nagyon súlyos ellentmondások. Tehát a nyomozás és a bírósági eljárás során nincs azonosított holttest, illetve továbbmegyek, nincs pontosan megnevezett áldozat sem. Azazhogy van egy azonosítatlan holttest, de ezen nem mutathatók ki azok a sérülések, amelyeket Tóth Ilona elismert.
– Ezt a szakértői vélemények is alátámasztották?
– Igen. A korabeli iratokból is maximálisan kiderült, hogy a hatóságoknak ez hatalmas gondot okozott, ezért aztán – többek között – közokirat-hamisítást követtek el, mert a holttesre vonatkozó legkompromitálóbb dokumentumokat kilopták annak idején az iratok közül, és például a boncjegyzőkönyvet csak máshonnan sikerült 1993-ban Kahler Frigyes büntetőbírónak megszereznie.
– Ugyananakkor ott voltak a beismerő vallomások, amelyeket az ember felfoghatott úgy is, hogy valami baj van a holttesttel, de mivel mindenki beismerte a vádat, valamilyen cselekményt csak elkövettek.
– Hosszú hónapok teltek el azzal – a holttesttel kapcsolatos alapvető bizonytalanságok miatt –, hogy a vallomásokban meglévő nagyon súlyos repedéseket és ellentmondásokat észrevegyem. Tóth Ilonát és Molnár József nevű vádlott-társát november 19-én tartóztatják le. (Az állítólagos gyilkosság november 18-án éjszaka volt.) Ezek után röplapkészítés és -terjesztés miatt indítják meg mindkettőjük ellen az eljárást, és a kihallgatások két hétig csak erre koncentrálódnak. A hatóságok tudhatnak arról, hogy november 18-án, 19-én és 20-án a Péterfy Sándor Utcai Kórházban milyen ellenálló tevékenység folyik, és ezért indítják meg a nyomozást. Arról viszont semmit sem tudhatnak, hogy esetleg ott fizikai bántalmazás, emberölés történt, mert erről semmiféle adatuk nincsen, és nincs is beismerés. Ennek ellenére fellelhető egy olyan irat, amely szerint Molnár József ellen 1956. november 21-én azért indult meg az eljárás, mert Tóth Ilona és társai embert öltek. Tehát abban a pillanatban, amikor még semmi bizonyíték nincs, a hatóságnak már megvan a konstrukciója, a koncepciója, és Tóth Ilonáék ellen lefolytatnak egy gyilkossági ügyet. Tóth Ilona ügyvédje, Kardos József is észreveszi ezt a tárgyaláson, szóvá is teszi, hogy mit jelent ez az irat, amikor Tóth Ilona csak 1956. december 4-én ismeri el a gyilkosságot. Ekkor mindenki pánikba esik, ügyész is, bíróság is, és hoznak egy olyan végzést, hogy igen, ez tévedés volt. Holott nem volt tévedés! Ez a dokumentum nyilvánvalóan megvolt a Tóth Ilonára vonatkozó periratokban is, de az anyagából megint csak kilopták. Molnár Józsefében bent felejtették.
– A koncepciós ügyek jellege, hogy kizárólag a vádlotti beismerésre építenek, mindenféleképpen a vádlotti elismerést akarják elérni, és ha az megvan, az egyéb bizonyítékok nem számítanak. Amikor a tanúkat szembesítették, nem derült ki a koncepciós jelleg?
– Az egyik alapvető gond a tárgyaláson és a vádiratban az, hogy tanú nincs. Tehát a vád kizárólag a három vádlott beismerő vallomásán alapszik. Szembesítik őket egymással, fő vonalakban egyezően adják is elő a történteket, de a bíróságon már sokkal részletesebben beszélhetnek, mint a nyomozás során, és ekkor már 26 kérdésben ellentmondanak egymásnak. És ezeket az ellentmondásokat nem tudják feloldani. Hogy miért van ez? Mert nyilvánvalóan valamiféle betanított szöveget mondanak el.
– A tanulmánya azt a címet kapta: A néma talp. Mit kell ezen érteni?
– Az is most derült ki – részben korabeli szakértői véleményekből, részben abból, hogy a jelenkor szakértői miképpen értékelték a korabeli feljegyzéseket –, hogy mi történt Tóth Ilonával az eljárás alatt. Ennek alapján ma kijelenthető, hogy a szigorló orvosnőnek súlyos agy- és gerincvelő-károsodása volt. Magyarul: rettenetesen megverték. Nagyon sok emberben, így bennem is felmerült a kétely: hogyan mondhatta el Tóth Ilona ilyen folyamatosan és egybefüggően a beismerő vallomását. A feleletet illetően nagy segítségemre volt Iván László pszichiáterprofesszor, aki öt éven keresztül csoporttársa volt Tóth Ilonának. Iván László határozottan állítja, hogy egyrészt gyógyszeres, másrészt pszichikai befolyásolás, tehát az agymosás következtében ismeri be Tóth Ilona folyamatosan a ,,gyilkosságot”. Összefüggő, beismerő vallomásai során valóban úgy beszél, mint a vízfolyás. Amikor azonban egyes vádlott-társainak a mondanivalójára reagál, olykor úgy érezzük, mint aki nem áll fizikai befolyásolás alatt, tehát az igazságot mondja ki. Például: az egyik közvetett tanú egy BM-őrmester, aki egyébként is terjesztette a tanúk között a gyilkosságnak azt a teóriáját, hogy Tóth Ilona benzininjekciót adott be. És ezt elmondta a tárgyaláson is. Mire Tóth Ilona feláll, és azt mondja: ,,Milyen érdekes, ezt én is egy másik BM-estől hallottam.” A szigorló orvosnő itt azt fogalmazza meg, hogy neki ezt a mondatot a szájába adták. Egyébként a korabeli pszichiáteri szakértői vélemények – Nyírő és Balassa professzor úr is – nagyon finoman, de határozottan utalnak arra, hogy Tóth Ilona beismerő vallomásának nincs valóságalapja.
– Tanulmányában annak az összegzésére is kísérletet tesz, hogy mi történhetett 1956. november 18-án a Péterfy-kórházban.
– Teljes bizonyossággal ma már nem rekonstruálhatók az események. Mégis két kiindulópontot meggyőződéssel rögzíteni lehet. Egyrészt azt, hogy Tóth Ilona két vádlott-társa, Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc valóban súlyosan bántalmaztak valakit a kórházban, azonban nem tudjuk, hogy kit. Valószínű, hogy egy ÁVH-snak vélt személyről van szó, aki kémkedett a csoport után; másrészt tény, hogy Tóth Ilonának sem a fizikai bántalmazáshoz nem volt köze, és semmilyen módon nem működött közre az áldozat halálában. Ahhoz sincs köze, hogy adott esetben hogyan halt meg. Ezek után nem lehet biztosan megmondani, hogy mi is történt. Több variáció lehetséges. Földes Vilmos boncolóorvos 1989-ben állította, hogy teljesen ártatlannak tartja Tóth Ilonát. Véleménye szerint az történt, hogy az orvosnőt már egy halott emberhez hívták oda azzal a szándékkal: próbálja életre kelteni. Ez azonban nem sikerült neki. Viszont ebből alakították ki a gyilkossági teóriát. Bármilyen megdöbbentő, azt is ki kell mondani: nem kizárt, hogy nem történt haláleset. Ugyanis elképzelhető, hogy Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc valóban nagyon megvertek valakit, halottnak is hitték, annyira megverték, utána kivitték a kórházból és a sorsára hagyták. Csakhogy ez az ember nem halt meg, és valamilyen módon megmenekült. Hallatlanul érdekes, hogy az ,,áldozat”, bizonyos Kollár István valóban élt, 1930-ban született (akkor, amikor a ,,holttest”), 1952-től szolgált a BM kötelékében, csak 1981-ben halt meg…
– Mit gondol, a tanulmány meggyőzi-e az embereket Tóth Ilona ártatlanságáról?
– Nagyon merem remélni, hogy megváltozik a megítélés, mert a periratok feldolgozásával és az utólag beszerzett szakértői véleményekkel olyan kép alakult ki, amelyik teljesen más megvilágításban helyezi az ügyet, és egyértelműen bizonyítja Tóth Ilona ártatlanságát.
Személyi kölcsönök: kiderült, mikor csökken brutálisan a kamat?
