Mi itt Villányban elmondhatjuk, hogy már a harmadik nagyon jó évünk volt egymás után. A ’99-es gyönyörű ősz után olyan érdekes, finom talajízek jelentek meg a borainkban, mint addig soha. Elsősorban a késői érésű vörösborok sikerültek kitűnően. A kékfrankos, a pinot noire, a merlot és a sauvignon franc nagyon szépen beértek, különlegesen markáns, testes bort adtak.
A kellemes, enyhe tél után aztán, kora tavasztól rengeteg esőt kaptunk, ami az ország más részén nagy károkat okozott, nálunk azonban szépen megtöltötte nedvességgel a talajt. Szerencsére, mert májustól nem hullott csapadék, és olyan meleg nyár lett, hogy augusztus 20. környékén már megijedtünk: 30-35 fok fölé ment a hőmérséklet. Éjjel is forróság volt. Egyes helyeken, mint a Kopár-dűlőben, a Jammertalban és a Csillagvölgyben, ahol megszorul a meleg, a délutáni napsütésben kiakadtak a 60 fokig működő hőmérők. Az oportótól kezdve a késői fajtákig mindnek nagyon kicsik voltak a bogyói. Augusztus 23. után ráncosodni kezdtek a szemek, s ekkor mindnyájan azt gondoltuk, nagyon kevés lesz bennük a lé. 26-a táján azonban hirtelen lehűlt az éjszaka, a bogyók egy-két nap alatt visszafeszültek. A szüretkor már egyértelműen túlérett szőlőket szedtünk le. Látszott, hogy gyönyörű borokat adnak a szőlőink, a fehér fajtákat is beleértve, de igazából az oportó mutatta az első kóstolásnál, az egészen különleges gyümölcsízekkel, hogy csodálatos évjáratunk lesz. Már az első újborban megjelent az érett szilva, a szilvabefőtt, sőt szinte a szilvalekvár íze, az előző évi finom talajízek után a túlérett gyümölcsízek, zamatok jelentkeztek a borainkban. Amikor a cabernet sauvignont leengedtük a kádról, máris iható borunk volt, az ízek egybesimultak benne, különlegesen édes zamatot adtak, a színanyagok is rendkívülinek mutatkoztak. És a szárazság dacára mennyiségileg is jó termésünk volt. Kétezeregy is nagyon jól indult, májusban megjött az eső, amikor éppen kellett, és a nyári hőmérséklet nem volt olyan extrém meleg, mint előzőleg. Az augusztus 20. körüli szokásos időjárás-változás azonban hideget hozott, s nagyon sok csapadék érkezett vele. Szeptember hónapban 280 milliméter eső esett Villányban, ami rendkívülinek számít. Kétségbeejtő volt a helyzet. 23-a után javult ugyan az idő, de az oportószüretünk kellemetlen körülmények között zajlott. Hogy végül mégsem lett bajunk a terméssel, az amiatt van, mert nyáron nagyon odafigyeltünk, májustól kezdve többször válogattunk, ritkítottunk vesszőt, bogyót, augusztusban azután – amikor a szőlő zsendülni, azaz színesedni kezd – egy komoly fürtválogatást végeztünk. A hét-nyolc év alatti cabernettelepítéseinknél például egy vesszőn csak egyetlen fürt szőlőt hagytunk meg. Az eső miatt rothadni kezdő részeket is azonnal eltávolítottuk az épek mellől. Végül az októberünk nagyon szép volt, és ez lett a szerencsénk: a késői fajtáink utolérték magukat. A közepesnél jobb évjáratot remélünk a 2001-es borainktól.
– A villányi gazdák talán azt mondhatják, hogy a gyengébb évjáratot ígérő időjárás következményeit menet közben korrigálni tudják?
– Most már arról beszélhetünk, hogy – amint például a 2000. és a 2001. év esetében láthatjuk – nem csak egy-egy fajtánk ér el rekordminőséget. Azelőtt, a ’93-as, ’95-ös vagy a ’97-es jó évjáratból csak egyes borok emelkedtek ki, de most már szinte az öszszes villányi bor kitűnő értékeket mutat. Több termelőnél, több dűlőben általános jelenség ez. Tehát, aki gondoskodik a megfelelő szaporítóanyagról, a preventív növényvédelemről, körültekintően telepíti a különböző fajtákat, és év közben figyelemmel kíséri az időjárás okozta veszélyeket, nagyon sokban tudja befolyásolni a termés minőségét.
Ott, ahol termésszabályozás van, még a közepes évjáratból is jót lehet kihozni. Ezen túlmenően, sürgősen meg kell szerveznünk a borvidékünkön, a hegyközségeken belül is a dűlőkre, termelőkre lebontott termékszelektálást, minőségi osztályozást, és ennek alapján a hiteles minősítést, ami a világ nagy borvidékein már régóta megbízhatóan működik.
– Országosan gondot okoz a borászoknak az elmúlt évek rekordtermése. Egyre nagyobb eladatlan borkészlet marad a nyakukon. Megteltek a pincék, túltermelési válságról beszélnek. Hogy állnak ezzel itt Villányban?
– Remélem, a gazdák másutt is rá fognak jönni arra, hogy ahol termésszabályozás van, ott nem- csak a minőséget lehet kedvezően befolyásolni, hanem elejét lehet venni a túltermelésnek is. Sajnos ez még a mi borvidékünkön sincs így mindenütt. Különösen akkor fontos ez, amikor tudjuk, hogy a világból tele fognak hinteni minket a gyengébb minőségű borokkal. Az olaszok, franciák, spanyolok máris hozzák be a kommersz borokat, három-négyszáz forintos áron. Ezek olyanok is. A vevő persze azt mondja: ezek külföldi borok, és ilyen olcsók? Akkor inkább ezt veszem. De ha megkóstolja a minőségi hazai bort, rájön, melyikkel jár jobban. Nekünk csakis az lehet a célunk, hogy ezen a magyar földön jó minőségű borokat termeljünk. De a médiának ugyanilyen fontos feladata, hogy a jó magyar bornak kellő hírverést csináljon. A televíziónak, az újságoknak fel kell hívni a hazai borfogyasztók figyelmét, hogy mi között választhatnak. Ha az ellenkezője történik, rengeteg munka veszhet kárba, rengeteg munkalehetőség szűnhet meg, és mindnyájan szegényebbek leszünk.
– A szőlészkedés és borászat most sem tartozik a jól jövedelmező vállalkozások közé. Mivel lehetne segíteni ezen, a gazdák hagyománytisztelő szakmaszeretetén és kitartó igyekezetén kívül?
– Sajnos, olyan nagy költségek rakódnak rá a szőlőtermelésre, hogy aki például félkész árut ad el, az nem is tud hasznot kigazdálkodni. Aki már bort készít, az talán ki tud jönni, de itt a környéken is vannak olyan családi gazdaságok – ötszáz és ezer hektoliter között termelt mennyiséggel –, amelyek vegetálnak. Egyszerűen nem tudnak tovább fejlődni, mert nem tudják a bort megfelelő szinten eladni. Hiába csinálnak jó bort, ha nem tudják lepalackozni, ezért kannásként kénytelenek értékesíteni. Azzal pedig egy bizonyos szintnél nem lehet feljebb lépni.
A borkészítés amúgy sem olyan egyszerű, mint a szőlőművelés, az egyből látszik, milyen a termés, de hogy milyen bor lesz belőle, az már nagyobb tudást, komolyabb felszereltséget – és pénzbefektetést – igényel. A termelőnek ki kell mozdulnia otthonról, összehasonlítani a saját bora megszokott ízét másokkal, technológiát kell fejlesztenie. Ahhoz képest, hogy ma Magyarországon 130 ezer borász van, a technológia általánosan elmaradott.
Nagyon jónak és okosnak tartom, hogy a kormány most a mezőgazdasági támogatások mellett a családi vállalkozásoknak is valamilyen plusztámogatást ad. Ezt csak üdvözölni lehet.
Amit még fontosnak tartok, hogy a jövedéki törvényt minél előbb a mindennapi gyakorlathoz, az élethez kell igazítani, különben elsősorban a kis gazdaságokat fogja tönkretenni. Valamit sürgősen lépni kell, hogy enyhüljön az adminisztrációs teher, hiszen az egész Európai Unióban nincs ehhez hasonló kötelezettség. A kistermelőben a legroszszabb emlékeket ébreszti fel, amikor meglátja a dűlőben a fegyveres fináncot közeledni, még ha minden rendben is van a pincéjében, és a vámosok, hál’ istennek, nem viselkednek ellenségesen. Ha nem tud az eddig apránként eladogatott borocskájából egy kis hasznot zsebre tenni, mert jövedéki termék lett, akkor előbb-utóbb elmegy az önkormányzathoz segélyért, majd elkeseredésében kivágja a szőlőjét. Akkor meg ki jár jól? Itt, a villányi borvidéken, de máshol az országban is borutakat akarunk kialakítani, idegenforgalmat szervezni, de ha egy szép kis pincében nem lehet egy borkóstolót tartani, akkor hogyan lesz ebből borturizmus? Miből lesz megélhetés és adóbevétel? Valamit tehát ki kell találni ennek az életszerűtlen helyzetnek a megváltoztatására, annál inkább, mert ahol igazán hatást kellett volna elérni a törvénnyel, ott a hírek szerint ez eddig nem nagyon sikerült. A minőségvédelem céljára például az említett dűlő- és termékszelekció bevezetése sokkal célravezetőbb lenne.
– Visszatérve a Bock-borokra meg a többi valóban világszínvonalú termékre – az ország más borvidékeiről is –, úgy tűnik, hogy a nyugati minőségi importborok árai alatt már ezek is kezdenek túl drágák lenni a középkeresetű hazai fogyasztó számára. Nem jelent ez féket az értékesítésben?
– Nem. Ha ez valóban így van, akkor is türelmesnek kell lennünk. Egy jó borásznak mindig optimistának és türelmesnek kell lennie, nem szabad feladnia az igényességét. Mindig a legjobbat kell mutatnunk, nem szabad megalkudni üzleti szempontok miatt. Lehet az olcsó is jó, de az ár általában együtt jár a minőséggel. Egy jó bor mellé nem szabad három gyengébbet odatenni, csak azért, mert olcsóbb, mert a hitelünk vész el rajta. Állandóan ott kell lennünk a piacokon, meg kell jelennünk a nemzetközi kiállításokon és borversenyeken, a minőségünkkel kell bizonyítani. A nagy franciáknak is vannak gyengébb évjárataik, gyengébb boraik, de azokat soha sehol nem mutogatják. Külföldön észrevették már, hogy mi, magyarok a jövőben potenciális ellenfeleik leszünk a borpiacon, és az utóbbi időben ezt a lehetőséget kezdik felismerni a hazai agrár- és kereskedelmi döntéshozók is. Mint mondtam, mi derűlátók és türelmesek vagyunk.
Egy sikertörténet. A Bock család ősei a Fekete-erdő környékéről származnak, 1750 óta élnek Villány vidékén. Bock József 1981 óta foglalkozik önállóan szőlészettel-borászattal, ma 25 hektár kitűnő fekvésű területen gazdálkodik. A hagyományos vörös alapfajták mellett fehér borok – siklósi olaszrizling, chardonnay – is gazdagítják a kínálatát. 1987 óta jelennek meg saját palackozású termékei a piacon, az 1994-ben épített pincészetéből már évi százezres nagyságban kelnek el a Bock emblémás, kitűnő borfajták. Ő maga a jellegzetesen villányi kékoportót kedveli a legjobban, a szakértők és ínyencek szerint a csúcsot az újhordós érlelésű, híres Bock cuvée és a Royal cuvée jelenti. 1992-ben az országos borverseny aranyérmese lett 1990-es évjáratú cabernet sauvignonja és ’91-es kékoportója; cuvée-i az 1996-os és ’97-es brüsszeli verseny elismerését nyerték el. Számtalan nemzetközi és hazai termelői díj kitüntetettje, a sevillai világkiállítás magyar éttermének hivatalos szállítója volt. A Magyar Bor Akadémia ítélete szerint Bock József lett 1997-ben Magyarország legjobb magyar borásza. (Forrás: dr. Laposa–Dékány: Villány.)
öngyilkosság
Öngyilkosságot követett el egy parlamenti képviselő Finnországban
