A válság ellenére is talpon maradt a Dunaferr

Néhány hónapon belül immár a második hitelszerződést kötötte meg a Dunaferr Dunai Vasmű (Dunaferr) Rt. Legutóbb kilencmilliárd forintos hitelkeret-megállapodást írtak alá az OTP Bank Rt.-vel a cég vezetői. A következő közgyűlésen foglalkoznak a vállalatcsoport belső átszervezésével is, amihez a vállalat menedzsmentje nagy reményeket fűz. Minderről Tóth László, a Dunaferr Rt. vezérigazgatója nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Lassan egy éve vette át a Dunaferr Rt. vezérigazgatói posztját. Teljesültek-e azok a célkitűzések, amelyeket egy évvel korábban eltervezett?
– Egy évvel ezelőtt a média szerint egy rendkívül jól működő, eredményes, nagy jövő előtt álló céget vettem át. Az első három hónap után azt kellett tapasztalnom, hogy ez sajnos nem így van. Több cég került olyan helyzetbe, hogy azonnali segítségre szorult. Megoldást kellett találnunk, mert fennállt annak a veszélye, hogy felszámolási eljárást indítanak ellenük. Mindennek utána kellett nézni, meg kellett vizsgálni, hogy ezeket a problémákat hogyan lehet megoldani. Sajnálatos módon kiderült, hogy komoly korlátokat jelentenek azok a korábban megkötött szerződések, kötelezettségek, amelyeket az új vezetésnek is be kell tartania. Ezt követően próbáltunk kialakítani egy pénzkímélő megoldási rendszert, de ahelyett, hogy a helyzet jobb lett volna, egyre csak súlyosbodtak a problémák. A kokszoló műszaki állapota is egyre romlott, jelenleg ott tartunk, hogy meg kell fontolni, leállítsuk-e, hiszen az a veszteség, amelyet termel, hosszú távon nem finanszírozható. Sőt: sem koksz, sem gáz nem volt és vegyi anyagot sem tudtunk értékesíteni. A vállalat tüzelőrendszerét is át kellett alakítani, földgázüzeműre. Ám az elkövetkezendő hetekben megszületnek azok a döntések, amelyek vélhetőleg megnyugtatóan rendezik ezeket a problémákat.
– Tavaly még az acélipari recesszió is beköszöntött.
– Rosszabbkor nem is jöhetett volna. Az acélipart az átlagosnál nagyobb mértékben sújtotta tavaly a világgazdasági recesszió, az árak a több évvel korábbi szintjükre süllyedtek, aminek következtében jelentősen romlottak a hazai acélipar kilátásai is. Az exportpiacokon 10-15 százalékkal csökkentek az acéltermékek árai, belföldön pedig az egyre növekvő import okozott folyamatos értékesítési nehézségeket a Dunaferrnek. Ám a negatív külső hatások mellett a vállalatnak komoly technológiai problémákkal is szembe kellett néznie. A III-as számú kokszolóblokk rossz műszaki állapota miatt jelentős többletráfordításokat igényelt. Emellett tavaly elkerülhetetlenné vált a II-es számú nagyolvasztó átépítése, ami a kieső acélmennyiségen túl 5,5 milliárd forintos többletköltséget jelentett.
– Van-e már a szervezeti változtatásokkal kapcsolatos elképzelés?
– Igen, ezen folyamatosan dolgozunk. A célja az, hogy a társaságcsoport működését minél átláthatóbbá, hatékonyabbá tegyük.
– A tavalyi esztendőre 2,9 milliárd forintos veszteséget prognosztizáltak. Ezzel szemben a valós eredmény 3,7 milliárd forint negatívumot eredményezett. Soknak, vagy kevésnek tartja ezt a különbséget?
– Megítélésem szerint soknak semmiképp nem nevezhető, főként ha hozzáteszem, hogy az nem a rossz üzleti tevékenység, hanem az 1996–97-es évek szabálytalanságainak nyomán, az APEH által kirótt bírságok következménye.
– Egy évvel ezelőtt az újságok címoldalán az szerepelt, hogy a Dunaferrtől elpártoltak a pénzintézetek. Ezzel szemben az utóbbi negyedévben két hitelszerződés is született. A helyzet változott meg azóta, vagy azok a hírek nem fedték a valóságot?
– Ez akkor sem volt igaz, és a helyzetünk sem változott meg alapjaiban. Ma sem szeretnek jobban bennünket, mint régen szerettek. A bankok alapvető feladata és szerepe az, hogy az ilyen nagyvállalatokat, mint amilyenek mi vagyunk, finanszírozzák, hiszen enélkül mások sem és mi sem tudnánk megélni. A hivatalba lépésem óta eltelt tizenegy hónap azt bizonyította, hogy a pénzintézetek nem pártoltak el a Dunaferrtől, ami mindenképpen bennünket igazol.
– Az eddigiekből az tűnik ki, hogy szinte minden összejátszott a Dunaferr ellen.
– Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, elpártolt mellőlünk a szerencse.
Hiszen nemcsak az acélipar válsága, hanem az országon belül történt események is tovább nehezítették helyzetünket. Közismert, hogy parlamenti albizottági vizsgálat is folyt eközben, amely nyilvánvalóan tovább rontotta a vállalat imázsát. Legutóbb pedig az Eurofer indított dömpingeljárást ellenünk. Ennek a vizsgálatnak ugyan nincs még vége, de rengeteg adminisztrációval jár, ezért lassú folyamat. Egy acélgyár általában nem a napilapok címlapján, hanem a tőzsdei, gazdasági újságokban szokott szerepelni azzal, hogy milyen eredményeket ért el. Nekünk pedig szembesülnünk kellett azzal, hogy politikai viták kereszttüzébe kerültünk. A legfontosabb azonban az, hogy a Dunaferr még mindig egy működő, majdnem tízezer embernek munkát adó vállalat.
– Mit tudott, mit kellett tennie az adott körülmények között?
– Azt a hajót, amelynek az irányítását rám bízták, úgy kellett kormányozni, hogy az ne menjen a partnak és zátonyra se fusson. Ez az én sorsom, erre vállalkoztam.
– Nem gondolja, hogy azokhoz a nagy horderejű döntésekhez, amelyek munkáját jellemzik, nagyobb jogkör szükségeltetne?
– Egy vezérigazgató jogköréről mindig a tulajdonos dönt. Álmodozhatok arról, hogy milyen egyéb jogosítványokra lenne szükségem, nekem a jelenlegi jogkörömmel kell előterjesztéseket készítenem, amelyeket meg is teszek. Az eltelt tizenegy hónap alatt azt tapasztaltam, hogy a tulajdonos ÁPV Rt. egyetért és támogatja ezeket.

Tóth László gépészmérnök, 55 éves. A Dunaferr Rt. 2001. február 20-án hivatalba lépett ügyvezető-vezérigazgatója hengerészként kezdte vasműves pályafutását 1968-ban. Majd osztály-, üzem-, később részlegvezető lett. 1990-től hat évig a Ferromark Kft. ügyvezető igazgatója. Később a METAB Fémfeldolgozó Kft., illetve a Skinfix Kft. első embere, egészen múlt februárig, amikor a vállalatcsoport vezérigazgatójává nevezte ki a tulajdonos. A Dunaferr társaságcsoport 1992-ben Az év menedzsere kitüntetésben részesítette.