A korabeli Pesti Hírlap adott hírt arról, hogy a Redoute-épület (mai Vigadó) melléktermeiben 1842. augusztus 25-én megnyílt az Első Magyar Iparműkiállítás, amelyet a BNV ősének tekinthetünk. Életre hívója Kossuth Lajos volt, akitől a klasszikus megfogalmazás származik: „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás.” A kiállításra két nappal a zárás előtt előkelő látogató is érkezett: József nádor, akinek nagy szerepe volt a rendezvény létrejöttében. A kiállítók között öt aranydíjat is kiosztottak. A díjazottak között volt Irinyi János „vegykém és gyuszergyártó Pesten, kéntelen gyufák és dörzslapok kiállításáért”. E biztató kezdet után azonban az ország figyelme mindinkább a politikai események felé fordult. A szabadságharc leverése után az iparfejlesztés ügye lekerült a napirendről, s ipari vásárokat csak alkalomadtán rendeztek.
1906-ban, a hazai iparcikkek vásárlását propagáló Tulipán Mozgalom térhódítása idején a Vigadó egyik helyiségében megnyílt az úgynevezett Márciusi Vásár, amely árumintavásár volt. A korabeli lapok szerint igen nagy volt az érdeklődés, és sok vidéki látogató mellett még Ausztriából is többen lerándultak, hogy megtekinthessék. 1907-től a városligeti Iparcsarnokban rendezték meg a Tavaszi Vásárt, amelyen a papírszakma mellett a játék- és díszműipar is kiállított; abban az évben a Tavaszi Vásáron 180 kiállító 2468 megrendelést vett fel, és 187 748 koronás forgalmat bonyolított le. A következő évben gyógyszerrel és apróbb vasárukkal gazdagodott a vásár, 1910-ben pedig a hazánkban nem gyártott külföldi iparcikkeket is bebocsátották, de a vásár célja továbbra is a magyar iparcikkek eladása volt. Külföldi látogatók főleg Boszniából, Szerbiából, Törökországból és Lengyelországból érkeztek. 1913-ban már a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vette gondozásába a vásárt, és 48 külföldi cég is megjelent a kiállítók között. 1914-ben 365 hazai és 54 külföldi kiállító mutatta be áruját, de ez hosszú időre a csúcsot is jelentette. Három hónap múlva kitört az első világháború, és a fejlődés megszakadt. Négyévi szünet után, 1918-ban Keleti Vásár néven nyitotta meg újra kapuit, ezúttal is az Iparcsarnokban. A korabeli sajtó arról írt, hogy „a szükséges nyersanyagok hiánya folytán pótanyagok gyártására berendezkedett magyar ipar milyen találékonyan alkalmazkodik a helyzethez”.
A múlt század első felében, 1920–1924 között már Budapesti Árumintavásár néven jegyezték a rendezvényt, amelynek színhelye továbbra is az Iparcsarnok volt.
A vásár elnöki tanácsa 1925-ben határozatot hozott, hogy az évente ismétlődő ipari-kereskedelmi találkozót Budapesti Nemzetközi Vásár néven és ennek megfelelő jelleggel rendezik meg. Amíg 1925-ben a BNV 9000 négyzetméternyi területét 800 kiállító vette igénybe, addig az 1938. évi vásáron már 1565 kiállító 26 600 négyzetméteren mutatta be termékeit. A belföldi látogatóknak bevezették a „filléres” vásárvonatokat, s a rendezésbe bekapcsolódott a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége is. A fejlődés egyenletes volt, kivéve a világgazdasági válság és a második világháború idejét. A háborús években csak az 1941. évi BNV számított kivételnek, amikor a látogatók száma rekordot döntött.
A második világháború után megszakadt a BNV-k sikersorozata, 1947-ben ugyan Őszi Vásárt, 1948-ban pedig Centenáriumi Vásárt rendeztek, de ezeket a hivatalos statisztika nem tartja számon.
Egy évtized múlva, 1957-ben ismét feltámadt a BNV, igaz, 1962-ig nem ezen a néven, hanem mint Budapesti Ipari Vásár. Az első évben még csak hazai kiállítók voltak, szám szerint 915-en, és 14 500 négyzetméteren mutatták be portékáikat. Két évvel később megjelentek a külföldi kiállítók is: 39 úgynevezett szocialista és 151 „kapitalista” résztvevő. 1963-tól ismét BNV néven folytatódik a történet; ez évben Európa, Ázsia és az amerikai kontinens 27 országából 710 kiállító mutatta be legújabb termékeit, és több mint ezer magyar kiállító gyártmányaiból válogatták ki azokat az árukat, amelyek a magyar ipart képviselték. 1967-ben a BNV addigi szervezőiből létrejött a Hungexpo vállalat (1990-től Hungexpo Vásár és Reklám Rt.), 1968-tól már ennek égisze alatt szerveződnek a vásárok.
1974 ismét nevezetes dátum a BNV történetében: ekkor költözött ki a lassan már elavultnak számító vásárváros Kőbányára, az Albertirsai útra, az új, korszerű vásárközpontba. Itt nyitotta meg kapuit a beruházási javak szakvásárának nevezett tavaszi BNV, megkülönböztetve az őszitől, a fogyasztási cikkek vásárától. Ettől kezdve minden esztendőben két BNV-t tartottak. Ilyen formán például 1983. szeptember 16-án a 78. BNV-t rendezték; itt, a fogyasztási cikkek szakosított bemutatóján 43 ország és Nyugat-Berlin mutatta be áruit. 1984 májusában pedig a 79. BNV-n 28 ország és Nyugat-Berlin 1839 cége vett részt. A BNV már nemcsak a szocialista gazdaság fellegvára volt, hanem a nyugati világ termékeinek a bemutatója is.
A kilencvenes évektől jellemzően a szakkiállításoké lett a főszerep a Budapesti Vásárközpontban. A BNV is átalakult: 1993-tól a tavaszi BNV-t az Industria nemzetközi ipari szakvásár váltotta fel. Azóta a Budapesti Nemzetközi Vásár egy évben egyszer, ősszel jelentkezik.
Az utóbbi években rendezett szakvásárok a nemzetközi normákhoz, szervezési szokásokhoz, valamint a kiállítók és az érdeklődők igényeihez igazodva elsősorban a szakemberek, kereskedők üzleti fórumaivá alakultak.
Kijev megint megúszta egy ejnye-bejnyével
