Darvak a szegedi piacon, lovagi torna Budán

Jó Fülöp burgundiai herceg alkalmazottja, Bertrandon de la Brocquiére lovag hosszabb szentföldi utazásáról hazatérőben útba ejtette országunkat is 1433-ban. Emlékeiről, benyomásairól hangulatos naplójegyzeteiben számol be a francia utazó. Mindenekelőtt két város, Szeged és Buda ragadja meg a figyelmét.
Nagybecskerek (ma: Zrenjanin) felől érkezik a Tisza-parti településre. Feltűnik neki, hogy a táj kopár, fa alig van, a lakosság pedig kenyér helyett valami lepényfélével táplálkozik. „Szeged nyílt, nagyobb város, egyetlen, közel egy mérföldnyi hosszú utcából áll. A környéke termékeny szántóföld, amelyben bőségesen megterem mindenféle gabona. A lakosság igen sok darvat és túzokot fog, egész piacot láttam tele e madarakkal… A Tiszában igen sok a hal, egyetlen folyóban sem láttam még ilyen nagy halakat. Temérdek szilaj és eladásra szánt ló volt a piacon. Az itteniek nagyon jól értenek ezeknek a lovaknak a szelídítéséhez, ami igen sajátságos, különös látvány az idegennek. Azt mondták nekem, hogy három-négyezer lovat is vásárolhatna a városban valaki, annyi van belőle. Olyan olcsók, hogy bárki tíz magyar forintért igen szép csődört kaphat.”
Ezután megjegyzi, hogy találkozott Szeged püspökével, aki „igen tág lelkiismeretű” ember, továbbá részt vett a díszes ferencrendi templomban egy misén, ami kissé szokatlannak, mint írja: „magyarosnak” tűnt neki.
Szegedről az Alföldön át Buda felé indul. Megragadja figyelmét a tágas puszta, ahol a lovak „vadállatokhoz hasonlóan, egészen szabadon élnek. A ménesek egymást érik. Ez a magyarázata annak, miért látni annyi lovat a szegedi piacon”.
Majd Pestnél átkel a Dunán és megérkezik Budára. „Belgrádtól idáig hét napig tartott az utazás.” A főváros, elsősorban a folyó partján pompázó Vár, igen imponál a derék franciának, bár még nem készült el egészen: Zsigmond király nagy építkezései még folytak 1433-ban. Szemlét tart a város lakossága felett is, megjegyezve, hogy „az igazságszolgáltatás, csakúgy, mint a kereskedelem és az ipar, a németek kezén van. Sok franciául beszélő zsidóval is találkoztam, ezeket nagyobbrészt annak idején Franciaországból űzték ki…” Amivel arra utal a burgundi lovag, hogy VI. Károly francia király 1394-ben kiűzte országából a zsidókat, akik közül sokan az üldöztetés elől Magyarországon találtak menedéket. Bertrandon de la Brocquiére ezután leírja Buda környékét, ahol bőven terem a föld. Az itt szüretelt szőlőkből kitűnő fehérbor készül. Megemlíti a budaszentlőrinci, Remete Szent Pálról elnevezett pálos kolostort és templomot is, a magyar alapítású szerzetesrend főszékesegyházát. Bemutatja továbbá a híres budai hőforrásokat és a rájuk épült gyógyfürdőket. Említi továbbá, hogy az erdélyi hegyekből a pesti piacokra árad a sok kincs, a só meg az arany, de lovakból is lehet itt válogatni ezerszám, akárcsak a szegedi vásártéren.
A milánói követ társaságában tisztelgő látogatáson felkeresi „Magyarország nagy grófját, a nádort”, vagyis az idős Garai Miklóst, Zsigmond király sógorát.
Végül egy lovagi tornát ír le, melyet az említett nádor fia, az ifjú Garai László, a macsói bán rendezett: „Kis lovakkal és alacsony nyergekből vívtak. A résztvevők valamennyien gazdagon díszített ruhát viseltek, és igen rövid lándzsákat használtak. Kedves, gyönyörködtető látvány volt. Az itteni lovagjátékban az a szabály, hogy a küzdők közül az egyiknek a földre kell buknia. Amikor az aranypálcáért küzdenek, sorshúzással válogatják össze a bajvívó párokat.”