(A Székelyföldről származó négygyermekes család harmadik fiaként 1932. január 5-én született Deák Zoltán az első bejegyzett személy a csillaghegyi református egyházközség anyakönyvében, amely a két világháború között még Óbuda fiókegyházaként működött. A holland segítséggel 1926–41 között felépült református templom már gyerekkorában második otthona volt, mindenki ismerte a gyülekezetben. Édesapja 1938-ban meghalt, édesanyja egyedül nevelte föl három fivérével együtt.)
– Ha kérdezték, mi szeretnél lenni, mióta az eszemet tudom, mindig azt mondtam: pap leszek. Ezt a családi háttér miatt is mondhattam, hiszen a nagybátyám lelkész volt, édesapám presbiter, édesanyám pedig mélyen hívő asszony, és rendszeresen jártunk az egyházi alkalmakra. A háború utáni években az egész országban nagy „ébredés” kezdődött. Sokan hitre jutottak, akik azelőtt csak megszokásból voltak keresztyének. Ezek közé tartozhattam én is Isten kegyelméből, akit megtérésem után az ötvenes évek kemény egyházellenessége sem tántoríthatott el. Bibliai bátorításom a kezdet kezdete óta az az ige volt, amellyel Isten megerősítette hivatalában Józsuét, Mózes utódját: „Légy bátor és erős… Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.” Ez nem valami önmegvalósítási vágy volt bennem, hanem egyszerűen Isten akaratára, ígéretére és vezetésére mertem bízni az életemet, a jövőmet.
(Amikor 1950-ben leérettségizett, még nem tanulhatott tovább a Református Teológiai Akadémián, mert két bátyja kirepült a családból, és ő lett a családfenntartó: pénzt kellett keresnie, hogy segítse özvegy édesanyját és gimnazista öccsét. Ezért elment a Statisztikai Hivatalba, ahol két évig dolgozott három műszakos gépkönyvelőként. Tizenkilenc éves korában kapta meg Istentől az igazi elhívást, amelynek engedelmeskednie kellett. 1951-ben jelentkezett, és fel is vették a teológiára, ahol hozzájárultak ahhoz, hogy amikor délelőttös műszakja volt, akkor nem kellett bejárnia az órákra. Ezt így csinálta egy évig, de amikor a KSH párttitkára megtudta, hogy milyen egyetemre jár, azonnal az utcára tette. Deák Zoltán azonban nem tántorodott el, Csillaghegyen keresett egy másik három műszakos állást, és 1956–57 telén elvégezte a teológiai akadémiát.)
– Majd fél évszázados lelkészi szolgálat után visszagondolva hivatásválasztásomra, ma is egy régen tanult vers sorai jutnak eszembe, már nem is emlékszem a szerzőjére: „Hogy az iskolából ifjan kikerültem, kezdtem lendülettel, lélekkel, derülten. Nem volt kicsiny, se nagy, se unott, se messze, lelkem csak a lelkek mentését kereste.” Valóban, egy lelkipásztornak nem lehet más vágya, feladata, mint hogy segítségére legyen az emberi léleknek: segítsen hitre jutni, megismerni az Úristen szeretetét és kegyelmét. Tanítsa, nevelje jobbra, igazságosabbra, becsületesebbre, józanabbra és béketűrőbbre azokat, akikkel kapcsolatba kerül. Elsősorban azt tudatosítva, hogy valaki már előbb megtette mindezt irányunkban. Az Isten előbb szeretett minket, ami azáltal lett nyilvánvalóvá, hogy egyszülött fiát elküldte e világra engesztelő áldozatul a bűneinkért. Ő képes formálni, megtisztítani az emberi gondolatot, beszédet és cselekedetet, vezetni lelkünket, egész életünket. Segít megérteni, vigasztalni, bátorítani, gyámolítani, cselekvő szeretettel szeretni embertársainkat, és ami talán a legnagyobb: megtanítani az embereket arra, hogy teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszú tűréssel éljünk egymás mellett szeretetben. Hogy mit értem el ezen a téren? Erre nehéz válaszolni. Ha a szokásos értelemben vett „eredményre” törekedtem volna, sok lenne bennem a csalódás, a keserűség, a reménytelenség, mert látszatra nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Máskor viszont úgy értek meglepetések, hogy csak áldani tudtam Istent, mert nem várt és nem érdemelt fejlemények sok lelki örömöt adtak. A mi munkánkban nem a látványos, mérhető dolgok számítanak, hanem a hűség az, ami igazán mérlegre kerül. „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját” – mondja Krisztus, és a Bibliából azt is bizonyosan tudjuk, hogy „hű az, aki elhívott titeket”. Kálvin is arra int minket, hogy ne szűnjünk meg minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy az Úr útján megállás nélkül előbbre haladjunk, és ha nem is érnénk el a kívánt eredményt, nem hiábavaló az erőfeszítésünk, ha lelkiekben többre jutunk. Bár nyugdíjba mentem, ezután is örök feladat számomra, hogy Uramat szeretve hasznukra legyek embertársaimnak, teljesítve a krisztusi parancsolatot: amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
(A teológiai akadémia elvégzése után majdnem egy évig segédlelkészként szolgált a csillaghegyi református gyülekezet első lelkésze, Tóth Ernő mellett, akit apjaként szeretett és tisztelt. 1957 végén Kiskunhalasra helyezték segédlelkésznek, majd Ordasra került, ahol lelkésznek választották. Tizennégy évi vidéki szolgálat után, 1971-ben, Tóth Ernő halálát követően – ellenvetés nélkül és rekordgyorsasággal –, Deák Zoltánt hívták haza, s választották meg a csillaghegyi gyülekezet lelkészének. Feleségével négy gyermeket kapott az Úristentől, és ma már hat unokában is gyönyörködhetnek. Bár a nyugdíjazás után nemrég Szentendrére költöztek, Zoli bácsi nem szakadt el – nem is engedte el a gyülekezet – Csillaghegytől, ahol élete és szolgálata javát töltötte.)
– Mi jellemzi mai állapotunkat és lehetőségeinket, kérdezik sokan az egyházon belül és kívül is. Ma sem könnyebb Isten üzenetét eljuttatni az emberekhez, mint az előző rendszerben, amelynek ideológiája szemben állt a keresztyén hitvallással és tanítással. A mai modern civilizációban a legtöbb üzenet arra buzdít, hogy valósítsd meg önmagad, légy sikeres, élvezd az életet, szórakozz, fogyassz, ne törődj se másokkal, se a lelki üdvösségeddel. A sok üzenet között változatlanul ott van az egyházé is, de a templomi igehirdetés mellett az is fontos, hogy a Krisztus-követő emberek ebben a világban, a hivatásuk végzése során, a közéletben és a magánéletben egyaránt hogyan élik a maguk keresztyén életét, mert az igazi hit nem szavakban, hanem tettekben, tiszta és tisztességes életben nyilvánul meg. Az egyház, a lelkész, minden keresztyén hitre jutott ember fontos közvetítő abban, hogy minél több ember eljusson az evangéliumhoz, megismerje és elfogadja Isten igéjét. Nekünk az a feladatunk, hogy mindenki számára hirdessük és kínáljuk a Bibliában található lelki táplálékot, hogy mindenki szabadon eldönthesse, akar-e élni vele, akar-e lelki békességet és megelégedettséget, megnyugvást találni, akar-e megtérni, megigazulni és üdvösséget kapni Isten kegyelméből.
(A csillaghegyi református templom úrasztali terítőjén ez az ige olvasható: „Elég néked az én kegyelmem…” Ezt mondta Jézus Krisztus Pál apostolnak, amikor azért könyörgött neki, hogy gyógyítsa meg gyötrő betegségéből. Pascal azt írja a Gondolatokban, hogy a törvény olyasmire kötelezte az embert, amit nem adott meg neki; míg a kegyelem meg is adja azt, amire kötelez.)
– Harminc éve minden templomi szolgálatomban találkoztam ezzel a bátorító, erősítő mondattal, amely mindig nagyon sokat jelentett számomra. Néhány évenként ismétlődően prédikáltam is erről a csodálatos ígéretről, amely valóság, és tökéletes megtapasztalásom az, hogy Jézus Krisztus kegyelme sok mindenben a segítségünkre van. Másként láttat és értékeltet dolgokat, bölcsebbé és józanabbá tesz, lelkierőt és békét ad, nem utolsósorban a hiten keresztül mutat egy igazabb és boldogabb világba, Isten országába. De ahhoz is Isten kegyelmére van szükségünk, hogy ebben a világban keressük és halljuk meg a csöndet a fülsiketítő zajban, hangzavarban, és lássuk meg a világosságot s a világosság gyümölcseit a szemfényvesztés vakító homályában. Amint az Ószövetség népe, mi sem tudjuk megtartani a törvény parancsolatait, hanem mindennap vétkezünk. Jézus azért jött erre a világra, hogy a törvényt betöltse, vagyis kegyelemmé minősítse. Ennek a hit általi elfogadása és megőrzése a legfontosabb, s mindenki számára lehetséges, mert – mint János apostol első levelében olvassuk – „nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud”. Tudja valamennyi bűnünket, hibánkat, gyengeségünket, de minden vétkünket megbocsátja, mert minden értelmet meghaladó szeretete, jósága és kegyelme soha el nem fogy, és nem marad el. Lehet-e ennél fontosabb üzenet és biztatás?
( F. S.)
öngyilkosság
Öngyilkosságot követett el egy parlamenti képviselő Finnországban
